Bezárás
műemlékvédelem

A Mahart-ház és a Heinrich-udvar után a Radetzky-laktanyát is kormányközeli befektetők bonthatják

Kiadták a szinte teljes bontásra szóló engedélyt a közelmúltig műemlékként védett Radetzky-laktanyára – árulta el a beruházó cég a napokban egy lakossági fórumon. Korábban műemlékvédő szervezetek és szakembeliek, sőt az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO is külön figyelmeztette a kormányt: ne engedjék tönkretenni a 180 éves egykori laktanyát. Az épület helyére most hotelt és irodaházat tervez a két tulajdonos cég, melyek közül – mint korábban megírtuk – az egyik Wáberer György kormánybiztos érdekeltsége.

Támogatási kampány

Wáberer György kormánybiztosként a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felel. Ennek a vidéknek pedig egy része, a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő, védett kultúrtáj. Úgy tűnik, az nem zavarja a milliárdos üzletember-kormánybiztost, hogy míg egy az UNESCO által is védett terület fejlesztéséért felel, az ő egyik érdekeltsége a budapesti világörökségi helyszín peremén építsen irodaházat és szállodát egy a közelmúltig védett épületből.

Forrásaink szerint a tulajdonos személyének is köszönhető, hogy a beruházás megkapta a műemlék épületek esetében mostanra megszokott módon a szigorú műemlékvédelmi korlátozások törlésével együtt járó “nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű” státuszt. Ez történt többek között a budapesti, VIII. kerületi Heinrich-udvar néven ismert épület (Varga Mihály pénzügyminiszter volt kollégiumi szobatársának az érdekeltsége) és az V. kerületi MAHART-ház beruházás (Tiborcz István és Szivek Norbert érdekeltsége) esetében is.

Ha a MAHART-házat szétszedik, akkor bármit meg lehet tenni az épített örökséggel

Kiemelt beruházásoknál sokszor alkotmányellenes módon adnak felmentést törvények és rendeletek alól a baráti befektetői igényeknek való megfelelés érdekében, teljesen szembemenve a kulturális örökségvédelmi szempontokkal – hívja fel a figyelmet egy, az örökségvédelemmel foglalkozó ÓVÁS! Egyesülethez eljuttatott tanulmány. A városvédő civilszervezet az anyagot elküldte az UNESCO Világörökség Központjának, ahonnan a következő hetekben ellenőrző küldöttség érkezik Budapestre.

Az egykori Radetzky-laktanya egyre bizonytalanabbá váló sorsáról több cikkben is beszámoltunk (itt, itt és itt). Arról is írtunk, hogy e cikkek készítése során a kormányzattól kért adatokból, dokumentumokból szinte semmit nem kaphattunk meg. Csak az általánosságokat tartalmazó vezetői összefoglalóját ismerhettük meg annak a beszámolónak is, amit a magyar kormány küldött az UNESCO-nak. A szervezet a magyarországi műemlékvédelmi gyakorlat több pontját is kifogásolta, külön említve a Radetzky-laktanya helyzetét. A birtokunkba került tervből megtudtuk, hogy a Bem térre néző falon kívül az épület szinte teljes egészét bontani kívánja a beruházó.

Így szednék szét a Radetzky-laktanya műemlék épületét: tervrajzon mutatjuk a rombolást

Nemrég megírtuk, hogy bontás várhat a közelmúltig műemlékként védett budapesti, Bem téri Radetzky-laktanya egy részére. Az Átlátszó által most megszerzett tervrajzon látható, hogy szinte semmi nem marad majd az épületből, ha a befektető megkapja a kért bontási engedélyt.

Igaz, ekkor még úgy tűnt, az építési hatóság felfüggesztette a bontási engedély-kérelemre vonatkozó eljárást. Kis idő elteltével azonban megint rossz hírek érkeztek: a kormánybiztos és üzlettársának beruházása megkapta az építési és műemlékvédelmi szabályok figyelmen kívül hagyására és az engedélyek gyorsabb intézésre is lehetőséget adó kiemelt státuszt.

Szabad kezet kap a műemlék Radetzky-laktanya átalakításához a kormánybiztos érdekeltsége

Szabad kezet kap Wáberer György vállalkozó, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos érdekeltsége egy közelmúltig védett épület teljes átalakításához. Az UNESCO Világörökség Bizottsága által is számon tartott egykori Radetzky-laktanya épületét magában foglaló beruházás egy augusztus 7-i kormányrendeletnek köszönhetően kiemelt beruházás lett.

Az épület ügye egyre többek figyelmét felkeltette: az október 8-án a Radetzky-beruházásról tartott lakossági fórumon már az összes ellenzéki párt megjelent, aláírást gyűjtve, táblákkal tiltakozva, az építtető cég képviselőjének kérdéseket feltéve.

Fotó: Horn Gabriella / Átlátszó

A rendezvényen a beruházó igyekezett a Bem teret megszépítő, a helyiek érdekeit is szolgáló beruházásként tálalni a projektet, kiemelve az épület rossz állapotát, és hogy kevéssé díszített, építészetileg szerintük nem különösebben értékes.

Az építtető cégek mindezt az általuk megbízott műemléki szakértő véleményére alapozták. A kormány pedig – az október 8-i Kormányinfón külön kitérve erre – teljes mellszélességel kiállt a beruházás mellett, és kiderült az is, hogy a projektre a településkép-védelmi engedélyt Gulyás Gergely miniszter adta meg.

A kerületi önkormányzat próbál az épület bontása ellen fellépni, de az ügyben hatóságként eljáró kormányhivatal még az épülettel kapcsolatos eljárásokra rálátást biztosító ügyféljogot sem adta meg nekik. Márpedig forrásaink szerint nemcsak a kerületnek, hanem a fővárosi önkormányzatnak is lenne jogalapja (a Bem tér fővárosi tulajdon, az oldalsó utca pedig a kerület fennhatósága) ügyfélként bejelentkeznie és a bontási engedélyt megtámadnia.

A fővárosi önkormányzattól szerettük volna megtudni, hogy igényeltek-e ügyféljogot a beruházás kapcsán, de mostanáig nem kaptunk választ erre a kérdésünkre.

Helyi aktivisták petíciót indítottak a Radetzky bontása ellen. Ilyen kezdeményezést indított el a Párbeszéd Magyarországért is, melynek országgyűlési képviselője, Tordai Bence az épület miatt az ombudsmanhoz fordult és törvénymódosító javaslatot nyújtott be a helyi önkormányzatok kiemelt beruházásokkal kapcsolatos beleszólási jogának biztosítására.

A II. kerületi önkormányzat képviselője, Juhász Veronika (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) hosszú ideje próbál a helyi lakosokkal együtt az épület védelméért tenni valamit. Elmondása szerint ennek során a Radetzky-laktanya ügyében döntő hatóságoknál az információ megszerzése során is akadályokba ütközött.

A Mahart-ház és a Heinrich-udvar után a Radetzky-laktanyát is bonthatják a kormányközeli befektetők from atlatszo.hu on Vimeo.

A korábban még a kormány által is megmenteni kívánt épületről szerettük volna megismerni az építési hatóságként illetékes Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott, Sára Botond véleményét is, ezért tőle is interjút kértünk, de megkereséseinkre mostanáig nem érkezett válasz. Mint ahogy nem válaszolt a Miniszterelnökség sajtóosztálya sem, amikor Wáberer György kormánybiztost kerestük, hogy neki is feltegyük a Radetzky-laktanyára vonatkozó kérdéseinket.

Horn Gabriella

Videó: Dohi Gabriella, fotók: Németh Dániel

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom