Szeged

Pereskedik és titkolózik az SZTE – nem árulják el, hogyan hat a szakellátásra a röntgen cég kirakása

Röntgen és ultrahang szobák tervezésére költött el év elején 20 millió forintot a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), 300 millióból pedig sürgősségi radiológiát alakíttat ki: a képalkotó szolgáltatásokat eddig az Affidea Kft. látta el. A céggel tavaly bontott szerződést az SZTE, amiből per lett – tudta meg az Átlátszó. Az egyetemnek 1,3 milliárd forintos szerződése volt a képalkotó diagnosztikára, de hogy mire mennyi ment el, nem árulja el az egyetem.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Majdnem ötmilliárd forint állami támogatásból cserélik le idén év végéig a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a radiológiai eszközparkot, és ezzel együtt a szolgáltatót is. A fejlesztésnek köszönhetően a térség lakosai hasonló vagy jobb ellátást kaphatnak, mint más klinikai központok ellátottjai – írta tavaly tavasszal honlapján az SZTE.

Azt is állították – a szolgáltató megnevezése nélkül -, hogy “a fejlesztéssel nyílik lehetőség arra is, hogy az egyetem felülvizsgálja a 2004-ben kötött, drága és rossz konstrukciójú, a képalkotó vizsgálatokra vonatkozó szerződését. Az ugyanis jelenleg előnytelen, az egyetem és a betegek számára egyaránt hátrányos feltételeket tartalmaz, ezért szeretné az egyetem a teljes radiológiai spektrumot maga üzemeltetni.”

Az egyetemi cikkben nem említett cég nem más, mint az Affidea Kft. az egyik, ha nem a legnagyobb képalkotó diagnosztikai szolgáltató. Tulajdonosa a holland Affidea Diagnostics B.V., amely 1991 óta szolgáltat Magyarországon, és az SZTE-nek is régóta szerződött partnere volt.

A szakításról keveset tudni. Amikor közadat-igénylésben az SZTE és az Affidea közötti szerződést akartuk megismerni, azt a választ kaptuk: nem adják ki, csak a peres eljárást befejezését követően. Vagyis az egyetem perben áll a céggel.

Milliárdos szerződésük volt

A miértekre a Magyar Narancs még 2018-as cikke adhat választ, ebben arról írtak a magán egészségügyi szolgáltatók kapcsán, hogy az Affidea akár piacot is veszthet, miután Orbán Viktor Kötcsén arról beszélt, hogy a köz- és magán egészségügyi ellátást szét kell választani. A közbeszerzési értesítőben fellelhető egyetlen dokumentum szerint az SZTE az Affidea jogelődjével, a Diagnoscan Magyarország Kft.-vel radiológiai diagnosztikai és intervenciós, és nukleáris medicinai képalkotó szolgáltatások nyújtására szerződött, nettó 1,3 milliárd forintért.

Ennek része volt, hogy “az ajánlattevőnek meg kell teremtenie a dokumentációban rögzített vizsgálatok, illetve beavatkozások elvégzésének műszaki feltételeit, melynek keretében fel kell építenie a dokumentációban szereplő épületeket, be kell szereznie, és le kell telepítenie a felhívás dokumentációjában részletezett műszereket és meg kell teremteni azok telepítésének műszaki feltételeit az ajánlati dokumentáció szerint”.

Vagyis minden, ami eddig az SZTE klinikáin a képalkotó megoldások hátterét adta, a magáncégé. Az SZTE – annak ellenére, hogy a perre hivatkozva nem árulja el, mennyibe kerül az új helyiségek kiépítése, felszerelése – a honlapján közzétett pár adatot.

Eszerint 2020-ban csak röntgen és ultrahang szobák tervezésre költött el év elején 20 millió forintot az egyetem. A 410 ágyas klinikán 327 négyzetméteres sürgősségi radiológiai központ alakítanak ki, a közbeszerzés szerint ezt a Future Service Kft. bruttó 299,72 millió forintért vállalta. A tavaly beharangozott gépekkel sem ment minden zökkenőmentesen, a legutóbbi közbeszerzési módosítás szerint a 78 milliós mammográfot nem sikerült időben átadni.

Iparági forrásunk arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság nem könnyű találni, az SZTE is keresett képi diagnosztikai szakasszisztens vagy röntgen szakasszisztenst és radiológus szakorvost is.

Újra megkerestük az SZTE-t, hogy a per hogyan hat a szakellátásra, meddig szolgáltat az Affidea, de nem válaszoltak. Az érintett cég szintén nem reagált a megkeresésünkre.

Segesvári Csaba

Fotó: a szerző felvétele

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás