miskolc

Megkezdte működését a járványkórház Miskolcon, és ez a szülészet sorsát is befolyásolhatja

Miskolcon kezdte meg működését az ország valószínűleg legnagyobb járványkórháza hétfőn. A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház tagintézményét, a Semmelweis Tagkórházat napok alatt kiürítették, az ott működő szülészetet (is) a megyei kórházba költöztették. A helyiek attól tartanak, ez már akkor is így marad, ha véget ér a veszélyhelyzet.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Az ország legnagyobb kórházának (3500 ágy), a miskolci a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház egyik részlegében, a Semmelweis Tagkórházban lesz az ország talán a legnagyobb járványkórháza. A 840 ágyas tagintézményt rekordidő alatt ürítettek ki, ami európai mércével mérve is egyedülálló lehet. A közleményt az átalakításról március 17-én tették közzé, és március 23-án már életbe is lépett az új rendszer.

Az átszervezés eredményeként vannak olyan részlegek, amelyek működése szünetel, a fontosabb osztályokat pedig a Megyeibe, illetve egy másik tagkórházba költöztették.

A kórház vezetése által kiadott közlemény szerint ezzel az a cél, hogy legyen egy olyan intézmény, amely kizárólag a COVID-19 fertőzött betegekkel foglalkozik, és nem veszélyezteti más betegek gyógyítását és életét.

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház 2020. március 19-én kelt közleményében ismertetett ellátórendszeri átszervezések megtörténtek. A fekvőbeteg osztályok átköltöztetése befejeződött. Kórházunk Csabai kapu 9-11. telephelye a mai naptól – 2020. március 23. – kezdődően kizárólag a koronavírus fertőződéssel kapcsolatos járványügyi megelőző és betegellátó feladatokat látja el” – olvasható a kórház honlapján.

Az indoklás szerint azért erre a tagintézményre esett a választás, mert „az elsődleges ellátóhelyek, amelyek a lélegeztetést igénylő betegek fogadásához, illetve a koronavírus fertőzöttek és fertőzés gyanús betegek izolációjához szükségesek, már rendelkezésre állnak. Az intézmény rendelkezik a biztonságos ellátáshoz szükséges humán erőforrással, fogyóeszközzel, és gép-műszer parkkal, valamint a betegellátáshoz szükséges anyagi források is rendelkezésünkre állnak” – áll a korház közleményében.

Az országban a miskolci mellett Szekszárdon, Ajkán, Kiskunhalason, Budapesten, a Dél-pesti Centrum kórház Szent László telephelyén, illetve Szegeden működik/fog működni járványkórház.

Végleg a Megyeiben marad a szülészet?

A miskolci városi kórház, mai nevén Semmelweis Tagkórház az 1900-as évek elején épült, a város szívében található, egy kertvárosi övezetben, körülbelül egy 500×500 méteres szabályos kocka telken, minden épülete kerítésen belül van. A parkosított területen kisebb-nagyobb távolságra található pavilonokban vannak a különböző osztályok. Bár az elmúlt száz évben épültek új részlegek, a kórház külsőleg őrzi az eredeti képét.

Mivel korábban ez volt Miskolc városi kórháza, minden olyan kiegészítő intézmény megtalálható a területen, amely alkalmassá teszi, hogy önállóan üzemelni tudjon. Sőt, van olyan speciális kialakítású osztály is, amely kimondottan fertőző betegek fogadására készült. Vannak konyhák, ebédlők, irodák, raktárak. A területen van egy teljesen új CT és más diagnosztikai berendezések, korszerű műtők, intenzív részlegek.

Amikor kiderült, hogy a kórházat járványkórházzá alakítják át, sokan aggódni kezdtek, hogy a közelükben lesz egy ilyen intézmény. A szakemberek azonban arra hívták fel a figyelmet, a miskolciaknak ezúttal óriási szerencséjük van, hiszen baj esetén egy nagyon jó felszerelt intézmény közelében laknak, és helyben kaphatnak ellátást.

Akadtak azonban olyanok is, akik egészen más miatt figyelték gondterhelten a folyamatot.

A mostani átmeneti átszervezés ugyanis pontot tehet a Miskolcon 50 éve tartó, az egészségügyet érintő mizériának. A rendszerváltás előtt komoly nehéziparral, 200 ezer feletti lakossággal bíró városnak egy időben négy kórháza is volt. A kilencvenes évek elején például 6 belgyógyászati osztály volt a városban, négy különböző helyen. Már a 70-es évek elején felmerült a racionalizálás kérdése, de nagyon döcögősen ment. A végső lökést az adta meg, hogy a város létszáma 160 ezer alá csökkent.

A kórház átszervezésével kapcsolatos lobbi-küzdelmek még pár héttel ezelőtt is zajlottak. A Semmelweis kórház szülészetének megszüntetése, illetve átköltöztetése a Megyeibe a miskolci önkormányzati választások kulcskérdése volt, és az ellenzék kiütéses győzelme után az egészségügyi kormányzat visszavonulót fújt. Ha nem jött volna a járvány, ma is ebben a kórházban szülnének a miskolci nők, de az új helyzetben az itteni műtők biztosítják majd a sebészeti hátteret a koronavírus betegek gyógyításához.

Ez pedig felveti a kérdést, hogy a vészhelyzet elmúltával vissza fog-e költözni a szülészet a régi helyére, vagy az egykori miskolci városi kórház ötven éve tartó átalakítása ezzel befejeződik.

Mindenesetre Petruskó Norbert, a Polgármesteri Hivatal szóvivője március 20-án egy rendkívüli bejelentkezésben arról beszélt, hogy a helyzet csak ideiglenes, és a szülészet mindössze átmenetileg kerül a megyei kórházba.

Pusztai László

Fotó: archív, forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház Facebook oldala

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42