választások 2019

Zsebe és Bebes viszonya megromlott, kosaras öregfiúk mérkőzése lesz a választás Körmenden

A fideszes Bebes István, egykori magyar bajnok kosaras 2002 óra a város polgármestere. Kihívói a csapat halhatatlanjai. Ezúttal nem a kosárpályán, mint a nyolcvanas években, hanem a városházi képviselőségért küzdenek.

Körmenden a kosárlabda határoz meg szinte mindent. Ez nem véletlen. A Körmend volt az első egyesület, amelyik az 1986/87-es szezonban meg tudta törni a budapesti csapatok hegemóniáját, és első vidéki klubként elhódította a magyar bajnoki címet.

Bár 32 év telt el azóta, ma éppúgy Bebes, Zsebe, Patonay nevek bukkannak fel a vasi sajtóban, mint akkor. Csak éppen nem a sport rovatban, hanem a közéleti hírek között.

Bebes István 2002 óta Körmend fideszes polgármestere, és, amikor még a szabályozás lehetővé tette, három cikluson keresztül: 1998-ban 2002-ben és 2006-ban is listáról bejutva országgyűlési képviselő is volt.

Hogy Körmend mennyire fideszes város, azt jól mutatja a mostani képviselőtestület összetétele is. A nyolc egyéni körzetben mind fideszes jelöltek nyertek 2014-ben. Listáról egy mandátumot szerzett a Jobbik, az MSZP és a Pro Körmend.

Néhány kilométerrel odébb, Szombathelyen a kormánypárt alaposan megtépázta magát, és ha a reformeszelek nem is jutottak el teljesen a szomszédvárra, azért itt is akad, aki az elmúlt 5 év után csalódott a Fideszben.

Ferencz Gyula például 5 éve egyéniben, Fidesz-színekben került be a testületbe, most viszont az egyetlen körmendi ellenzéki tömörülés tagjaként lett képviselőjelölt. A körmendi ellenzék ugyanis egy új szervezet égisze alatt indul a Fidesz ellen.

Önmagát független, pártsemleges, körmendi lokálpatrióta szervezetként mutatja be a Változást a Városért Egyesület, melynek vezetője és polgármesterjelöltje Patonay Imre, akit kosaras berkekben mindenki csak Putesznak hív.

Putesz volt az, aki 1987-ben bajnok csapatot csinált a Körmendi Dózsa MTE-ből. Az egykori edző  szurkolói megbecsülése 30 év távlatából is akkora, hogy nevét a drukkerek az egyik csapatot buzdító rigmusba is beleszőtték:

“Jó körmendi Dózsa, te sosem leszel árva. Mindig szívünkben élsz, szeretetbe zárva! Patonay Imre, meghajlunk előtted, a körmendi Dózsát a fellegekbe emelted!”

A városi legendák szerint Patonay és Bebes viszonya pont azon a meccsen romlott meg, amikor a körmendi csapat 1987-ben bajnok lett. A vasiak ugyanis már a biztos vezetést tudhatták magukénak, ám Patonay, a csapat edzője az utolsó percekre sem cserélte be Bebest, akiben ez örök tüske maradhatott.

Ami tény, hogy Bebes polgármestersége alatt került Patonay távolt a körmendi kosárlabdától. Most pedig másik térfélen találkoznak. De nem csak ők azok, akik a parkettról a testületbe vágynak.

Patonayt erősítve más egykori sporttársak is elindulnak a választáson. A szintén exkosaras, a halhatatlanok közé választott Szlávik Csaba, és Zsebe Ferenc is ott van a körmendi Fidesz kihívói között.

Zsebe helyzete külön is érdekes. 2009-ben – tehát bőven Bebes polgármestersége alatt – jelent meg Körmenden Szabó-Forrai Zsolt, aki a Fortress cég nevében megvásárolta a körmendi kosárlabdacsapat üzemeltetőjét. A cég egészen 2012-ig működtette a csapatot, majd Szabó-Forrai olyan gyorsan távozott, mint ahogy érkezett. Nem sokkal rá pedig az üzletemberrel szemben piramisjáték gyanúja miatt kezdtek nyomozni, az ügyben még nincs jogerős ítélet.

Hogy menteni lehessen a többszáz millió forintos adósságba taszított körmendi csapatot, Zsebe Ferenc vásárolta meg a céget. Ő lett a tulajdonosa és az ügyvezetője is egyben. Ez nem kis vállalás volt Zsebétől, aki mögött az önkormányzat és Bebes állt akkor.

Zsebe egészen 2017 decemberéig volt a csapat ügyvezetője, aztán távozott. Már akkor sokan arról beszéltek, hogy Zsebe és Bebes viszonya megromlott, ez indokolta a válást. Most úgy néz ki, hogy az akkori, sportnyelven, zuhanyhíradó valósnak bizonyult, hiszen Zsebe neve is ott van a kihívók között.

Az biztos, nagy meccs lesz Körmenden október 13-án.

Farkas Bazsiugytudjuk.hu

Fotó: A körmendi kosárcsapat 1987-ben, baloldalt, ingben Patonay Imre edző, 10-es mezben Zsebe Ferenc, 15-ös Bebes István. Egis Körmend/Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás