
Érd polgármestere egy év késéssel bevallotta fizetésemelését
Immár saját bevallása szerint is havi 1,4 millió forintot keres Érd polgármestere, aki a 2017-es fizetésemelését elfelejtette feltüntetni korábbi vagyonnyilatkozatában....
A Terv-Tár Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Bt. 495 millió forintért készítheti el Debrecenben az Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés kivitelezési terveit – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő február 12-én megjelent számából.
Hajdú-Bihar megye székhelyének kiemelt területe az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet, amely Nagymacs és Józsa között helyezkedik el, és amelyen a BMW gyár építése miatt óriási infrastrukturális beruházások lesznek. Ezek között szerepel többek között a 33-as út, és az M35 autópálya valamint az ezeket összekötő út fejlesztése, kerékpárút kiépítése a 33-as mellett, valamint a vasútvonal fejlesztése is.
Ismert, a területhez kapcsolódó út-, vasút- és infrastruktúra 2019–2023 közötti fejlesztésére a kormány 127 milliárd forintot hagyott jóvá. Ebből közútfejlesztésre 44 milliárd forint jut. A beruházásokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányítja.
A Napi.hu írta meg, hogy a kormány mintegy 3,8 milliárd forint erejéig kezességet vállalt a város javára, a BMW-gyár telkével kapcsolatban felmerülő kártérítésekre és egyéb kötelezettségekre. A hvg.hu információi szerint Debrecen a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ épületét ajánlotta fel fedezetként a gyár felépítéséhez szükséges 44 milliárd forintos hitelhez az Erste Banknak.
A BMW-gyárral kapcsolatban a legfrissebb hírként a Dehir.hu megírta, hogy Debrecen megszerezte a csereterületek tulajdonjogát, amivel a városnak megvan a cserealapja arra, hogy a gazdák átadják a gyárépítésre kijelölt területet az önkormányzatnak.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított ügy miatt a debreceni önkormányzat is nyílt, gyorsított eljárás keretében írta ki a mérnöki tervezési szolgáltatásokról szóló tendert, amelyen a Terv-Tár öt ajánlattevőt utasított a háta mögé.
A győzelem nem meglepő, hiszen a társaság rendszeresen nyer el pályázatokat a város önkormányzatától, így tavaly az M35 és 47-es utat összekötő csomópont kivitelezési terveit a cég készítette el 12,4 millió forintért.
A közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató alapján a Terv-Tár megtervez egy 13,5 km hosszú új nyomvonalú utat és az ahhoz kapcsolódó 10,3 km hosszú kerékpárutat. Emellett a cég elkészíti a csapadék- és belvíz elvezetési rendszer, illetve a közművesítés kiviteli terveit és azt is kigondolja, hogy miként oldják meg a terület ivóvíz ellátását.
A Bt., ahogy azt a vagy.hu is megírta, korábban igen komoly állami, valamint helyi önkormányzati megbízásokat kapott, 2010 és 2014 között például csaknem 300 millió értékben nyert közbeszerzési pályázatokon. 2017-ben és 2018-ban pedig a társaság összesen 53,6 millió forint értékben kapott munkákat Debrecentől – derült ki a közérdekű adatigénylésre megküldött válaszból.
2018-ban például a Terv-Tár Bt. elvégezte az Új Főnix Terv közlekedés-fejlesztési programjának részeként a Laktanya utca járdafelújítását 722 méteres szakaszon. A projekt 140 millió forintba került, és abból 100 milliót az önkormányzat finanszíroz – számolt be erről a Dehir.hu. A rövid útszakasz megtervezéséért 2,8 milliót fizettek a Bt.-nek – áll az önkormányzat tájékoztatásában.
Továbbá a Terv-Tár a Kiserdő utca útépítési és csapadékvíz elvezetési munkálatainak terveit több mint 5 millióért, a Köszméte utcáét 4,2 millióért, a Ribizli utcáét pedig 3,9 millióért készítette el. Egy kerékpárforgalmi hálózat megépítési tervének felülvizsgálatáért és kiegészítéséért pedig több mint 9 millió forintot kapott a cég az elmúlt évben.
A Terv-Tár Bt.-t Mocsári Attila alapította 1998-ban elsősorban mérnöki tevékenységre és tanácsadásra. A cég offshore hátteréről néhány éve írt a vagy.hu. Az Opten céginformációs rendszer szerint a vállalkozás kültagjaként 2018. szeptember 13-ig szerepelt a ciprusi székhelyű KOLASSANT Ltd. Ennek a Terv-Tár-ból való kikerülésével egy időben változás történt a cég irányításában, ugyanis a Bt. vezetése a cégalapító lányának, Mocsári Ariella Arankának a kezébe került. A vállalkozás 2017-ben nettó 207,8 millió forint bevételt ért el.
Hegedüs Erika
Fotó: Debrecen szélén felpörög majd az élet/Google Maps
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Immár saját bevallása szerint is havi 1,4 millió forintot keres Érd polgármestere, aki a 2017-es fizetésemelését elfelejtette feltüntetni korábbi vagyonnyilatkozatában....
Folyamatosan újítják fel a szegedi óvodákat, rengeteg uniós támogatást használ fel a város. A Tünde térihez még mozgáskorlátozott rámpát is...
A közvagyonnal felpumpált Mathias Corvinus Collegium Alapítvány generáltervezésre kiírt közbeszerzési eljárását a B5 Építészstúdió Kft. nyerte el.
Az egyházi beruházás költségeinek nagyjából felét állja az állam, miközben országszerte egymás után függesztik fel az állami iskolák építését.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!