Hatvan városa is kapott levelet az Olaf-tól: ebből azért már lehetett sejteni, hogy ott sem volt minden rendben az Elios kiválasztása és szerződése körül, de hiába kértük, a város nem adta ki a levelet. Igaz, Hatvanon kívül még vagy 20 város dugdossa a kellemetlen dokumentumot. Bíró József, a városi képviselő-testület MSZP-s tagja viszont a múlt héten legalább betekinthetett a dokumentumba, és azt látta, hogy Hatvan történetében is ugyanazok a módszerek és figurák bukkannak fel.
2015 nyarán gyűjtöttük össze az Elios azon közbeszerzéses nyeréseit, melyek az Olaf nyilvánosan is hozzáférhető csalási indikátorai alapján legalábbis gyanúsak voltak.
A csalás lehetőségét valószínűsítő indikátorok (red flagek) közül hármat is azonosítottunk annak idején a hatvani projekttel kapcsolatban: a kiírásban erősen korlátozó műszaki feltételek szerepeltek („előre egyeztetett szerződéses előírások” az Olaf terminológiájában); feltehetőleg részben ennek volt köszönhető, hogy csak egyetlen pályázat volt, az Elios-é („korrupt befolyás, ajánlatelfojtás”).
A pályázat előkészítésében pedig közreműködött a Tiborcz Istvánnal üzleti szimbiózisban működő Hamar Endre cége, a Sistrade.(„Kiegyenlítetlen ajánlattétel: az ajánlattevő közel áll a közbeszerzési személyzethez, vagy részt vett a szerződéses előírások összeállításában.”)
Az pedig a daliás idők merészségére jellemző, hogy a nyertes ajánlat értéke nettó 228 129 456 forint volt, vagyis
a pályázó Elios Zrt. tízezer forint, azaz 0,0045 % (!) pontossággal eltalálta a projekt kiíró által becsült 228 139 796 forintos értékét.
(„Az ajánlattal kapcsolatos adatok kiszivárogtatása: az ajánlatkérő, projekttervező vagy ajánlatértékelő személyzet bizalmas információt szivárogtat ki, pl. a becsült költségvetés…”- írja a jelenségről az Olaf útmutatója)
A botrány idén januárban lángolt fel újra, mikor kiderült, hogy az Olaf mégsem az a papírtigris, aminek sokáig tűnhetett.
A jelentés tartalmáról korábban mi is csak pletykákat hallottunk, de két hónappal korábban kikértük az érintett önkormányzatoktól a gyanúba keveredett projektek számszerűsíthető „eredményét”, azaz a megújított közvilágítás üzemeltetési költségeit. Hogy legyen mihez mérni a megtakarítást, 7 évre visszamenőleg kértük a karbantartásra és az áramfogyasztásra vonatkozó adatokat.
A városoktól kapott adatok alapján a kép elég vegyes, de Hatvan esetében az derült ki, hogy a beruházás nettó 228 milliós költsége a számok alapján nagyjából 100 év alatt térülne meg.
2015 nyarán jelentette készre a város a projektet, 2016-ban és ’17-ben tehát már az új LED-es világítás költségeit fizette Hatvan. 2012 és 15 között évente átlagosan bruttó 30,2 millió volt az áramszámla, a következő másfél év adatai alapján ez évi 26,4 millióra csökkent – vagyis a megtakarítás mindössze nettó 3 millió.
A karbantartás 2015-ig évente áltagosan bruttó 5,1 millióba került, a következő másfél év átlaga viszont 5.6 millió lett – vagyis itt még nőttek is a kiadások.
A matek vége pedig az, hogy ezen adatok alapján 87 év alatt térülne meg a beruházás, ha a várható élettartam – a fényerő csökkenése – miatt nem kellene a lámpákat legkésőbb 20 év múlva újra cserélni, vagyis összességében nagyjából 160 milliós veszteséget okoz a beruházás.
Ráadásul az új világítás nyomán a város nagy része szó szerint sötétbe borult, és ez nemcsak a helyiek impressziója, a városban végzett méréseink is ezt mutatják.
Most a mozaik hiányzó elemei is a helyükre kerültek: a városi képviselő-testület MSZP-s tagja, Bíró József addig erősködött a polgármesteri hivatalnál, míg legalább betekintést kapott az Olaf levelébe.
Amit a képviselő a levélben látott, az egyrészt hibátlanul belesimul az Elios diadalmenetéről eddig kialakult képbe, másrészt magyarázza a verseny hiányát, és – ebből fakadóan – a beruházás eredményét.
Természetesen Hatvanban is kulcsszerep jutott INS Energia Kft-nek – az Imrovicz András vezette „független” auditáló cég 27 másik Elios-projekt helyszínén is közreműködött a pályázat előkészítésében és/vagy bonyolításában.
Hatvanban az INS készítette a költség-haszon elemzést, mellyel kapcsolatban az Olaf-levél megállapítja, hogy a számokkal való trükközés nélkül a projektet nem lehetett volna támogatni. És valóban: a megállapítást a fentebb idézett 2016-17-es költségadatok alátámasztják.
Itt sem maradhatott ki Mancz Yvett a projektből: az Olaf-levél szerint az Elios közvilágítási üzletágért felelős igazgatója írta a pályázati kiírás 3.számú mellékletét – ebben határozták meg a műszaki feltételeket, ami aztán valahogy úgy sikerült, hogy más pályázó nem is próbálkozott.
És persze az Olafnak a hatvani projekt esetében is feltűnt a Sistrade és Hamar Endre kettős szerepe, az a nyilvánvaló összeférhetetlenség, amire már 2015-ben felhívtuk a figyelmet.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!