„Meghívott behatolás” a magyar kormánymédiába – Rácz András a putyini információs hadviselésről

racza

 

Oroszország jelen állapotában nem képes problémát teremteni, de lenyűgöző hatékonysággal használja ki a létező gondokat – ezt mondta az Átlátszónak adott interjújában Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a poszt-szovjet térség biztonságpolitikájának kutatója. Akitől érdekes részleteket tudhatunk meg a trollgyárak mindennapjairól: mennyien lehetnek, mennyit keresnek, hogyan dolgoznak a központilag fizetett kétkezi manipulátorok. Arra viszont nem tudja a választ, hogy a magyar kormány miért veszi félvállról a nyugati világban már felismert kockázatot.

 

 

A közgondolkodás manipulációja – nekem nagyjából ezt jelenti az információs hadviselés. Komolyan új dolog volna? Már a barlangrajzoknak is ez volt a céljuk.

Vitatnám a meghatározását. A közgondolkodás befolyásolása csak az egyik szelete, eszköze ennek a hadviselésnek, a fő cél az államok döntéshozatalának manipulálása. Amire természetesen a közgondolkodás befolyásolásán keresztül is van lehetőség. Ráadásul az orosz katonai gondolkodás kiterjeszti az információs befolyásolást konkrét harci cselekményekre is. Az ellenséges egységek tagjainak, vezetőinek közösségi médiás profiljait elemezve és használva konteókat terjeszteni például, az oldalaikon trollkodni nagyon is alkalmas lehet nem csak követőik demoralizálásra és félelemkeltésre, de akár a hadviselők csapdába csalására is. A kelet-ukrajnai fronton már aktívan alkalmazták ezt a harcmodort.

Nyilvánvalóan az eszközök közé tartozik a fake news/álhír terjesztés és a trollsereg, de vajon az információs hadviselés része-e a kiszivárogtatás, a hackelés vagy akár a számítógépes vírusok terjesztése?

Másképp kategorizálunk a nyugati, atlantista világban. Az úgynevezett „information operations” (IO) létezik nálunk is, de szinte kizárólag egy konkrét hadművelet támogatására, ilyen például a civil lakosság tájékoztatása a várható műveletekről. A hatályos orosz katonai doktrína ezzel szemben hivatalosan is a hagyományos – szárazföldi, tengeri, légi – hadviseléssel egyenrangú negyedik ágnak fogadja el információs hadviselést. Ráadásul Nyugaton az IO elkülönül a cyber-műveletektől, míg az orosz változatban annak alárendelten, eszközként működik.

Meghackeljük a Demokrata Párt konvenciója levelezését, hogy a találatokat felhasználva befolyásolni tudjuk az amerikai elnökválasztást – ez a logika. Mindez felkészületlenül érte a Nyugatot. A témát kutató Matthew Armstrong nem is beszél információs hadviselésről, inkább „war on information”-t, azaz az információ elleni háborút említ. Mivel sokáig a Nyugat teljesen eszköztelennek bizonyult az újfajta háborúban, így nem lehetett szó egyenlő felek közötti harcról.

Mikor szembesült először a nyugati világ az infóhadviselés orosz változatával?

A vészcsengő a krími válság idején szólalt meg. De az igazi erejét az USA elnökválasztáskor láthattuk.

Trump elnököt a Kreml kreálmányának tartja, jól értem?

Nem. De az bizonyos és igazolható is, hogy Moszkva úgy döntött, hogy céljaikat Trump megerősítése szolgálja, benne van a lehetőség, hogy az orosz érdekeknek megfelelően alakítsa a politikát. Kielemezték, megközelítették a stábját, és végül maguk is meglepődtek a saját eredményességükön. Számos információ van arról, hogy a Vörös téren is Clinton győzelmét tartották esélyesebbnek.

Az álhírek gonosz dolgok, de mégsem a terjesztő a felelőssége, ha bárki is elhiszi. Például azt, hogy a demokrata kampányguru pedofil hálózatot működtet egy washingtoni pizzázóból. Hülyének lenni kétségtelenül alkotmányos jog. De nem kötelező.

Ön újságíró, abból indul ki, hogy az olvasó meggyőzése a cél. A vonatkozó orosz gondolkodásban azonban nem. Hanem az elbizonytalanítás, a zavarkeltés. Előállni akár egy alapvetően hihető sztorival, mint például Putyin elnök 2014 márciusában, miszerint nincsenek orosz katonák a Krímben. Megteheti bármelyik újság, hogy nem számol be a nyilatkozatról? Aligha. Akkor sem, ha pár hónappal később ugyancsak Putyin cáfolja saját magát azzal, hogy büszkének mondja magát katonái hősies közreműködésére a terület visszacsatolásában.

Vagy lehet teríteni teljesen hihetetlen, zavaros, zsé-kategóriás sztorikat, mint az Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító repülő esetében történt. A dezinformátorok sem gondolták, hogy az olvasók tömegei elhiszik az összes konteót, például, hogy már fölszálláskor halottak lettek volna az utasok, vagy, hogy Putyin elnöknek a máskor és máshol haladó repülője lett volna a célpont. A cél, hangsúlyozom, a közönség összezavarása, a valós források hiteltelenítése.

Említette, hogy az infóhadviselés a hivatalos és hozzáférhető orosz katonai doktrína része. Mégis mi lepte meg a Nyugatot? Hogy használják?

Én még régebbre mennék vissza. Lenin volt az első, aki részletesen elmélkedett a propaganda szerepéről…

Azért ezzel nem volt egyedül a mindenféle államok mindenkori vezetői, ideológusai között.

Ez kétségtelen, de ahogy említettem, az orosz módszer annyiból unikum, hogy hadászati és harcászati eszközként, hadszíntérként tekint a propagandára. Hogy miért nem vettük észre, hogy ezt az évek során tökéletesítették? Szerintem alapvetően a mi hibánk. A hidegháború végével a nyugati országok leépítették az ex-Szovjetunióval kapcsolatos hírszerzést és elemzést. Megelégedtek annyival, amennyi a híradókban látszott, a katonai képességek gyengeségével, az ország mérhetetlen korrupciójával, azzal, hogy a haderőreform ezek miatt éveket, évtizedeket késik.

A 2008-as grúziai háborút az oroszok megnyerték ugyan, de a hadvezetés siralmas képet mutatott: zavart, káoszt, baráti tűzben elesett katonákat. Az atlantista országok hírszerzését mindezek az információk elaltatták, nem volt, aki szóljon, ha mégis volt, azt lekeverték. A nyugati szakirodalom akkori trendje az orosz katonai képességek alábecslése volt. Most persze már ébredezik a kutatói közösség. Annyira, hogy Gudrun Persson svéd kutató szerint most már éppen az a veszély, hogy a ló túloldalán találjuk magunkat, démonizáljuk, túlértékeljük ezt a képességet. Nagyrészt egyet értek ezzel a meglátással. Szerintem Oroszország jelen állapotában nem képes problémát teremteni, de lenyűgöző hatékonysággal használja ki a létező gondokat. Zavarosban halásznak.

A gyakorlatban hogyan fest a dezinformációs hadsereg? A szentpétervár-környéki Olgino-trollokról lehetett olvasni, másról kevesebbet.

Azért mondtam, hogy „nagyrészt” osztom a túlértékelés reális veszélyét, mert továbbra is csak találgatjuk a valós képességeiket. Az, hogy az oroszok a lebukás után is tovább működtetik az olginói trollgyárat, arra utal, hogy számos hasonló működhet még, Moszkvának pedig jól jön, ha erről az egyről esik a legtöbb szó. Most azt gondoljuk, még 4-5 hasonlót tarthatnak fenn, az egyiket például Jekatyerinburgban. Összesen több ezer fizetett, főállású trollal. A részletekről kiugrott trollok, illetve beépült újságírók beszámolóiból tudni. Az mr7.ru 2015-ös tényfeltáró cikke, a Politikai trollok fővárosa szerzője Nyugaton ismeretlen kockázatot vállalt például, amikor nem csak leírta, amit tapasztalt, de értékes dokumentumokat is kimentett, sőt, rejtett kamerás felvételt is készített.

 

 

A videón látható, ahogy reggel futólépésben sietnek a blokkoláshoz a trollok, egy irodaházba, ami papíron internetkutatással foglalkozik, és Jevgenyij Prigozsinhoz, az egyik, Kreml-közeli oligarchához köthető. A dokumentumokból pedig kiderül, hogy egy-egy troll 30-40 profilt is futtat, ki van adva, ki melyik újság felületén kommentel, ki blogol. Látszik az is, hogy szigorú, központilag leosztott üzenetet kommunikálhatnak, témánként meghatározott ismétlődő sablonszövegekkel.

A trolltársadalom proletárjai, akik csak oroszul szólogatnak be, 40-50 ezer rubelt keresnek, ami egy gyenge szakmunkás-jövedelemnek megfelelő összeg. Többet kaphatnak, akik idegen nyelven is bevethetők. A tapasztalat az egyébként, hogy az angol nyelvű országokban, főképp az Egyesült Államokban a leghatékonyabb a tevékenységük, és ennek csak az egyik oka az, hogy a legnagyobb energiát nyilván erre fordították. A francia elnökválasztási kampányban érezhető volt például, hogy már nem a régi az orosz nyelvi képzés sem: franciás trollok szinte nem is voltak, az orosz eredetű Le Pen-párti oldalak tekintélyes hányada angol nyelvű volt.

A kilépett, megcsömörlött trollok elmondása szerint egyébként eléggé idegőrlő munka napi 8-9 órában árasztani a gyűlöletet, az egyikük például éppen azután hagyta ott a csapatot, hogy a saját barátaitól hallotta vissza az általa terjesztett hazugságokat.

Ha a franciával bajuk volt, gondjuk lehet, utalok itt a közelgő választásokra, a némettel is? És a kisebb nyelvekkel, például a magyarral? Nemzetközi a hálózat vagy az orosz farmokról intéznek mindent?

Egyelőre csak találgatunk, hogy valószínűleg nemzetközi. De külföldön tevékenykedő troll még nem bukott le, nem is bújt elő. Az viszont jól nyomon követhető például, hogy a kisebb nyelveken fél-egy nap is szükséges a megfelelő narratíva lefordításához és terítéséhez, márpedig ez helyi kapcsolatok bevetésére enged következtetni. A némettel azonban nem lehet gond, Németországban jelentős orosz kisebbség él, az ő közreműködésükkel lehetett eszkalálni például a Liza-ügyet (egy orosz származású kislány, mint utóbb kiderült, kitalált történetéből, miszerint migránsok erőszakolták meg, nemzetközi politikai botrány lett, Németország-szerte tömegtüntetéseket tartottak – a szerző).

A vs.hu tavalyi elemzése szerint magyar nyelven „közel kilencven” orosz kötődésű álhíroldal működik. Stimmelhet? Ilyen fontosak lennénk?

Igen, ezek helyes adatok, de ha nézi, nagyon alacsony impakttal üzemelnek ezek az oldalak, a kevés, átlagosan alig tucatnyi lájk, megosztás jó része is alighanem háztáji, saját munka. Kelet-Európa nem önmagában, hanem a NATO és az Európai Unió tagjaként érdekli Moszkvát, a hatályos orosz doktrínában nem is szerepel a régió. A kelet-európai közvéleményt és kormányokat a szövetség befolyásolására, gyengítésére használják.

Lehet azért némi birodalmi nosztalgia is a háttérben, törekvés a volt szovjet befolyási övezet visszaállítására, tévedek?

Aki Közép-Európával kapcsolatban ezzel érvel, szerintem nem ismeri eléggé Oroszországot. A kvázi országimázsügyekkel, kulturális kapcsolatokkal foglalkozó Russzkij Mir Alapítvány például a kontinens országai között megkülönbözteti az úgynevezett „közelkülföldet”, Ukrajnát, Belaruszt, Moldovát például, amelyet kétségtelenül saját befolyási övezetének érez, illetve az EU/NATO-tagokat. Közép-Európa országait, de még a volt szovjet tagköztársaság balti államokat is az utóbbiba szokás sorolni.

Mindkét szövetséggel kapcsolatban vannak konkrét céljaik, például a keleti bővítés, a balti országokba telepített NATO csapaterősítések ellehetetlenítése, az Oroszországot sújtó szankciók feloldása, annak megakadályozása, hogy a kontinens nyugati fele lazítson az orosz energiafüggőségen. Fontos a teoretikus feladat is: elkerülni, hogy a nyugati elvek és értékek érvényesüljenek az úgynevezett orosz közelkülföldön. Nagyon is gyakorlati okból. Nehogy az oroszoknak is eszükbe jusson követelni. Egy nyugatos és működő Ukrajna vonzó példa lenne. Odébb is van sajnos.

Magyarországon a befolyásnövelésben Moszkva segítségére lehet az a jelenség, amit Széky János Bárányvakság című könyvében vasháromszögnek nevez? Ennek lényege, hogy hatékony állambiztonsági lusztráció hiányában máig megőrizték befolyásukat az egykor a szovjet szolgálatokkal együttműködő állambiztonság kulcsfigurái.

Évekig külföldön éltem, sajnos vagy inkább szerencsére még nem zökkentem vissza a belpolitikai hírek rendszeres követésébe, így erre nem tudok konkrét példát említeni. Általánosságban igaz viszont, hogy a régió valamennyi országában vannak olyan tényezők, amelyek megkönnyíthetik a társadalom, sőt, a politikai elit befolyását. Eltérő mértékben, de mindenhol ilyen például a korrupció, ami egyszerre alkalmas lekenyerezésre és sakkban tartásra. Szlovákiában segít a pánszláv hagyomány, Csehországban az erős, állandó parlamenti képviselettel rendelkező szélsőbal és az euroszkepticizmus – ezekre az attitűdökre már érdemes ráállítani a trollsereget is. Megfigyelhető az erős gazdasági nyomulás, nyilvánvalóan az energiaszektorban, mert abban hagyományosan jók.

Alacsonynak mondta az orosz bázisú magyar álhíroldalak hatását az olvasókra. Csakhogy a propaganda-narratívákat, álhíreket rendszeresen átveszi a kormánybarát média, még a közszolgálat is. Az is alacsony hatékonyság? A Globsec friss felmérése a V4 országai közül Magyarországot mondta a legsebezhetőbbnek az orosz befolyásra. Mégsem a magyar, hanem a cseh és a szlovák kormány ötletel a polgárok felvilágosításán, az ellenlépéseken. Mit gondol, miért?

Kezdetben a nyugati mainstream médiába is beszivárogtak, például a krími válsággal kapcsolatos propagandahírek. De a vezető nyugati szerkesztőségek sokat tanultak forráskezelés-ügyben, ez ma már legfeljebb elvétve fordulna elő. Sajnos a magyarországi kormány-közeli médiáról épp az ellenkezője mondható el, olyasmi, amit a mi szakirodalmunk „invited penetrationnak”, meghívott behatolásnak nevez. Amikor az M1 vagy a Magyar Hírlap RT-t vagy Sputnikot hiteles forrásként idéz, kellene, hogy legyen egy szerkesztő, aki tisztában lenne, hogy közvetlen külföldi kormánypropagandát terjeszt.

Kapcsolódó cikkeink

A kormánypárti sajtó és a közmédia is terjeszti a putyinista propagandát Magyarországon

„Oroszország szövetségeseket keres Székelyföldön” – Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója

Nemzeti radikális hírportálok: Oroszország magyar hangjai

Éljen a megbonthatatlan magyar-szovjet barátság! Így számolt le Putyin elnök a külföldi ügynökszervezetekkel

Hungaristákkal és a putyinizmussal is flörtölnek a frankofón szélsőjobboldal hazai képviselői, az identitáriusok

Kubatovtól a kommunistákig: a Putyin-párti tüntetők kapcsolatrendszere

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

Egy 2013-as orosz elnöki rendelet sorolja fel a központi állami médiákat, köztük a nemzetközi ügynökségként leírt Rosszija Szevodnyját, a Sputnik üzemeltetőjét. Az orosz elnevezés Oroszország Ma kifejezéssel fordítható, viszont nem keverendő össze az eredetileg Russia Today, ma már csak RT-ként emlegetett tévécsatornával. A rendelet nem kertel az ügynökség feladatáról sem: a cél, hogy Oroszország állami politikáját képviseljék külföldön.

Visszatérve a magyar helyzethez: ahol RT-t vagy Sputnikot idéznek hiteles forrásként, ott simán lehet, hogy egyszerűen nincsen olyan szakemberük, aki tudná, mik ezek a hírcsatornák valójában. Ha így van, az elég nagy baj. Azt is érzékelem azonban, hogy jelenleg mintha nem lenne politikai akarat az óvatosságra, legalábbis a nyilvános szférában, amit én kutatóként látok. Ugyanakkor a magyarországi biztonságpolitikában, szakmai szinten megvannak a szükséges információk, a katonai, a nemzetbiztonsági szaksajtó okos tanulmányokat publikál a témában, a rendszerben nem hülyék ülnek.

Hogy a politika, amelynek mindezen információk a rendelkezésére állnak, miért hagyja figyelmen kívül az orosz eredetű információs fenyegetést, vagy legalábbis miért nem tesz semmit a nyilvánosság előtt érzékelhetően? Ötletem sincsen.

Rádi Antónia

 

tetszett_a_cikk3