Nemzeti radikális hírportálok: Oroszország magyar hangjai

kurucputyin

A „nemzeti oldalnak” a két szabadságharcunkat is leverő Oroszországgal kapcsolatban sokáig a legenyhébb kifejezése az volt, hogy „Ruszkik, haza!” A legnagyobb sértés pedig az, hogy muszkavezető: akit ezzel illetnek, az szerintük Moszkvának dolgozik. Mostanság azonban lassan úgy módosítható a jelszó, hogy „Ruszkik, vissza!”, a muszkavezető pedig hovatovább dicséret lesz. Nemcsak a Fidesz cserélte le euroatlantista vonalvezetését a keleti szélre. A szélsőjobb online fórumain a csapból is a Putyin-imádat, és orosz háborús propaganda folyik.

Itt-ott persze még ezeken a fórumokon is megjelenik az orosz-ukrán konfliktus eseményeinek moszkvai tálalásával összefüggésben a távolságtartó, kritikai hang, de nem ez a tipikus. Militánsan jobbos, szerzőik és valódi tulajdonosaik kilétét azonban gondosan rejtegető oldalakat tallózgattunk, elemeztünk.

A nemzeti radikális hírportálok által kedvelt internetes anonimitás-szolgáltatók

A domainnév-tulajdonost rejtő szolgáltatók: Domains by Proxy, Contact Privacy

A szerver-tulajdonost, a szerver IP-címét rejtő szolgáltató: CloudFlare

A Domains by Proxy csak akkor fedi fel az ügyfelei személyazonosságát ha arra a törvény kötelezi, vagy ha a felelősség átvállalásából jelentős kára származhat. “Senkinek semmi köze az ön személyazonosságához” – hirdeti a cég jelmondata. Hasonló filozófiával működik a CloudFlare is, amely a valódi hosting szolgáltató elrejtésére, a hackertámadások elleni védelemre és a webforgalom gyorsítására szakosodott speciális online szolgáltató. Az ilyen és hasonló anonimitás-szolgáltatóknak amúgy fontos helye és szerepe van az online szólásszabadság biztosításában, nekik köszönhetően publikálhatnak biztonságosan például elnyomó rezsimekben élő bloggerek, szivárogtathatnak közérdekű adatokat újságíróknak bennfentes informátorok.

A Hídfő.net szélsőjobboldali portál immár közismertségre szert tett, gyakran idézett híre az Ukrajnába szánt harckocsi-szállítmányról nemzetközi botrányt okozott. (Az orosz külügy tiltakozott, a magyar cáfolt.) A neonáci hátterűként emlegetett oldalon valóban felülreprezentáltak az orosz (illetve orosz-ukrán) vonatkozású hírek. „4700 fős ukrán dandárból 83 túlélő tért csak vissza” – tudósítanak augusztus 21-én a Miuszinszk és Krasznij Lucs felé vezető ukrán támadás következményeiről. Idézik egy ukrán katona édesanyját:

Nem akarom a fiamat egy koporsóban viszontlátni, mint Ukrajna hőse! Élve van rá szükségem, otthon! Nincs szükség egy koporsóra mely fölött majd azt ordítják, hogy „éljen Ukrajna, Ő Ukrajna hőse” Magasról teszek erre az Ukrajnára! Erre az Ukrajnára, amelyik megöli a gyermekeinket!

A portál egy március 4-i híréből megtudhatjuk, hogy Putyin

Moszkvában médiakonferenciát tartott, ahol az orosz-ukrán háborútól rettegő újságírókat felvilágosította a helyzet valós természetéről.

Az orosz államfő összeesküvés-elméleti fejtegetéseinek („mindvégig az Egyesült Államok állt az ukrán események mögött”) az oldal április 30-án tág teret biztosít. De augusztus 22-én azt is olvasóik tudtára adják:

„„Petro Porosenko ukrán elnök a Rothschild cégen keresztül értékesíti cégeinek és vagyontárgyainak egy részét. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a mi cégünk lett kiválasztva erre az értékesítési folyamatra. A cégünk közismerten az egyik legnagyobb a világon a fúziók és felvásárlások területén.” – jelentette be Giovanni Salvetti, a Rothschild Italia S.P.A ügyvezető elnöke.

Az erről szóló hír megjelent ugyanaznap a moszkvai székhelyű ITAR-TASS hírügynökség oldalán is. Az ukrán katonaanya bánatáról, gyászáról tudósító Moszkva-barát portált nemigen zavarja, hogy az Orosz Katonaanyák Bizottsága folyamatos hatósági zaklatásnak van kitéve a Putyin-rezsimben. Az orosz igazságügyi tárca 2006-ban kezdeményezte a feloszlatását, aztán örülhettek, hogy megúszták figyelmeztetéssel. Tavaly pedig külföldi ügynökké nyilvánításuk érdekében indult ügyészségi eljárás.

A Jövőnk.info viszont „Putyin erőteljes szavai a Krímről és a Nyugat felháborodásáról” című, március 19-i képriportjával még talán a Hídfő oroszpártiságát is felülmúlta. Nem is maradtak el a lelkes, buzdító olvasói kommentek:

Akiknek meg sikerült EMBERNEK maradni ebben az elvadult, erkölcstelen vilagban, azok mind meletted allnak Vlagyimir Putyin!” – írja az egyik hozzászóló. „Sose gondoltam, hogy egy orosznak fogok drukkolni. De kénytelen vagyok! Akik ellen felveszi a harcot – annyira rothadásban vannak – hogy mellettük Putyin egy ’tiszta hang’!” – helyesel egy másik.

Tavaly nyáron írtuk meg, hogy a Deres.tv és a Szentkorona Rádió orosz szerverről üzemel. Innentől kezdve – gondolhatnánk – nemigen lehet csodálkozni a Deres.tv olyasféle címein, mint „Az ukrán hadsereg a civileket gyilkolja.” De a helyzet, mint látni fogjuk, nem ilyen egyszerű. Természetesen az ukrán szélsőjobb mozgósításban való részvételét ismerve nagyon is lehetséges, hogy történtek ukrán részről atrocitások. A probléma nem az erről való beszámolással, hanem az egyoldalúsággal, a manipulatív hangvétellel van.

Elég megnézni, hogyan, milyen címekkel tudósított a Hídfő és a Jövőnk a maláj gép lelövésének témájáról. „Repülőgép-katasztrófa: Most etetik Európát atlantista retorika-maszlaggal” – ez a Jövőnk-cím magáért beszél. A Hídfő egyenesen olyan anyagot közöl, mely szerint a NATO felderítésre használta a maláj gépet. Meg hogy valójában Putyin gépét akarta lelőni az ukrán légvédelem. Illetve hogy ukrán pilóta lőtte le a civil járatot.

Kuruc.info – Oroszországról szeretettel 

“Újabb cionista manipulációról hull le a lepel: az igazság a “hullarabló” donyecki felkelőről” – dohog a Kuruc.info július 22-én –  “Futótűzként terjed a Twitteren és az internetes sajtóban az alább látható fénykép, azzal a magyarázattal, hogy egy gonosz lázadó látható rajta, amint trófeaként magasba emel egy plüssállatot, melyet a repülőkatasztrófa egyik áldozatától lopott el. “Természetesen” már ezért is Putyint tették felelőssé.” – írja a weboldal.

Ugyanaznap idézi ugyanezen portál Putyintól, hogy egyre több független politikát folytató ország ellen folyik kívülről pénzelt államcsíny”  A maláj gép lelövéséről is született reagálás. “Kinek állt érdekében lelőni a malajziai utasszállítót?” – teszi fel a kérdést július 18-án egy Kuruc-olvasó gyorselemzése. Melyből kiderül, hogy Putyiné biztos nem. “Zsidó díjat kapott a kereszténygyalázó Pussy Riot két tagja” – adja hírül Kuruc július 24-én. “Gazdasági háborút akar az orosz medvével az EU Amerika-bérenc vezetése” – tudatja a már címében is Moszkva-barát július 29-i értesülés a Kurucon. “Putyin a Krímbe ment, Porosenkóék hisztiznek” – szól az augusztus 13-i hírcím, itt sem kérdéses, hova áll a Kuruc.

“Technikai, katonai támogatást és “ukrán Marshall-tervet” követel a kijevi bábkormány a Nyugattól” ilyen címek olvastán akár az ’50-es évek Pravdája is bevillanhat emlékezetünkben.

A Kurucon kívül a leglelkesebb oroszbarát honlapok a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezethez, valamint a radikáljobbos Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz köthetők. Közös bennük, hogy nagyon titkolják szerzőik valódi kilétét, és tulajdonosaikat, működtetőiket, szerkesztőiket különféle internetes anonimitásszolgáltatók (anonim domain, anonim hosting) segítségével igyekeznek elrejteni a nyilvánosság elől.

Mutasd a domained, megmondom, ki vagy

Bizonyos esetekben egy-egy domainnév alapos vizsgálata igazi meglepetésekkel szolgálhat. Most két olyan eszközt mutatunk, amelyekkel hasznos adatokhoz juthatunk olyanokról is, akik megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy minél kevesebb információ kerüljön nyilvánosságra róluk. Tovább a teljes cikkre.

Két héttel ezelőtt az orosz külügyminisztérium egy teljesen ismeretlen magyar portálra hivatkozva azzal vádolta meg Magyarországot, hogy páncélosokat, köztük T-72-es tankokat szállít Ukrajnába. A diplomáciai botrány mögött a kirívóan oroszbarát hidfo.net nevű hírportál állt, amely augusztus 12-én írt cikket arról, hogy “hulladékvas áráért eladott honvédségi harckocsik” tartanak az ukrajnai háború felé. Az orosz ügyekben feltűnően jól informált híroldalról egészen addig egyáltalán nem lehetett hallani, és továbbra is rejtély, hogy az orosz külügy hogyan talált erre az oldalra, és miért épp ezt tartotta hiteles forrásnak.

Négy újabb ok, amiért az orosz tankügy hülyeségnek tűnik

Az orosz külügyminisztérium a nevenincs magyar hidfo.net egy cikkére hivatkozva azzal vádolta a magyar honvédelmi minisztériumot, hogy egy “meghatalmazotton” keresztül hulladékvas árban tankokat játszik át Ukrajnának. Utánajártunk a kérdéses cég hátterének. Tovább a teljes cikkre.

Ez már csak azért is érdekes, mert a honlap első ránézésre minden, csak épp nem komoly hírportál. Impresszuma nincs, a cikkeket egyáltalán nem írják alá. A tulajdonos kiléte ráadásul még alapos vizsgálódás után sem deríthető ki: a domaint az amerikai Domains By Proxy szolgáltatja, amely előfizetési díj ellenében elrejti a valódi tulajdonost a nyilvánosság elől.

Bemutatjuk a kuruc.info tulajdonosát

2012. július 20-án, több mint hat évvel a bejegyzése után az online “identitásvédelemre” szakosodott Domains by Proxy eldobta a kuruc.info domaint. A regisztrációs adatbázisokban pedig megjelentek a kaliforniai Healdsburg-ben élő főhősünk személyes adatai. Tovább a teljes cikkre.

Az Index a hidfo.net egy korábbi logójára hivatkozva azt írta, hogy a hidfo.net a Győrkös István-féle Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista csoporthoz köthető. Ugyanakkor azt, hogy Győrkös áll a honlap mögött, nem lehet száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, a Magyar Nemzeti Arcvonal ugyanis 2012-ben kettészakadt, a Győrkös-féle társaságból pedig egy bizonyos Szalma Gábor vezetésével kivált egy másik csoport.

Annyi biztos, hogy az MNA-hoz egy másik oroszbarát szélsőjobboldali oldal is köthető, a jovonk.info, amely hidfo.nethez hasonlóan orosz propagandát harsog, egyik forrásuk például a nyíltan Kreml-párti, orosz állami hírforrásnak tekinthető Russia Today. Érdemes egyébként ezt az anyagot elolvasni tőlük, melyben majdnemhogy szerelmet vallanak az orosz elnöknek, ilyen mondatokkal, hogy

Putyin tud játszani az orosz és az ukrán lélek húrjain”

A jovonk.info-t Szalma Gábor regisztrálta 2008-ban, ma viszont már a kanadai székhelyű anonimitás-szolgáltató Contact Privacy Inc. rejtegeti a domain valódi tulajdonosát.

Érdekesség, hogy a hidfo.net tankos cikkét a jovonk.infon nem találtuk meg, de a deres.tv  szinte változatlan formában hozta le a magyar tankokról szóló hírt. A deres.tv korábban arról írt, hogy az ukrán hadsereg a civileket gyilkolja, és hogy Luhanszk kiéheztetése az ukránok miatt folyamatban van.

A deres.tv domain-tulajdonosának, az oldal szerkesztőinek, szerzőinek kilétét szintén titokban tartják, ám esetükben eléggé árulkodó részlet, hogy az oldal mailszervere Oroszországban van (orosz szerveren üzemel) – ráadásul ugyanazon az IP címen fut, mint a mail.szentkoronaradio.com, vagy a mail.magyarsziget.hu, vagyis ezeket az oldalakat valószínűleg egy kézből adminisztrálják.

szentkorona4

A Szent Korona Rádió a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom internetes rádiójaként funckionál, alapítója és főszerkesztője a HVIM jelenlegi társelnöke, aki 2010-ig a saját nevén vitte a szentkoronaradio.com domaint, mielőtt az is bekerült volna a Domains By Proxy anonimitás-szolgáltató mögé.

A magyarsziget.hu domain használója a HVIM, magának a rendezvénynek a fő szervezője pedig a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Zagyva György Gyula. Zagyvát korábban megkérdeztük az orosz szerverekről, aki közölte: azért szoktak orosz szerverre menni a rendszergazdák, mert nekik szakmailag az a megbízható.

A jobbikosok és a warezkirály

A 2007-2009 közötti időkben a szentkoronaradio.com historikus domain-adatai között Turner Gábor mellett feltűnik a warezkirályként elhíresült Kovács Balázs is, mint technikai kapcsolattartó. A fiatalon botrányhőssé vált Kovács anno zűrös spam-, és warezügyekről elhíresült internetszolgáltatókat – a Coldfusion Magyarország Kft.-t és a Kileen Kazakhstan Kft.-t – ügyvezetett, egészen 2009-ben bekövetkezett eltűnéséig, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda warezrazziája elől külföldre menekült, majd állítólag holtan találták Romániában.

A székelyföldi autonómia orosz érdek, állítja egy offshore elemzőcég

Maga a felvetés – az, hogy Oroszországnak érdekében áll a székelyföldi autonómia-törekvéseket támogatni, így próbálván gyengíteni Romániát, amely az Egyesült Államok és a NATO egyik legfontosabb szövetségese a térségben – nem új. De mi ez a szervezet? Tovább a teljes cikkre.

Kovács Balázst, illetve a hozzá köthető internetszolgáltatókat más HVIM-es domain-adatokban is megtaláltuk. A Kileen Kazakhstan Kft. volt a technikai kontaktja például 2008-2009 között a HVIM oldalán partnerként feltüntetett nemzetirock.hu-nak is. A zenei oldal domainjéért korábban ugyancsak a HVIM-es Turner Gábor felelt, a domain jelenlegi használója pedig az az Innovatív Kommunikáció Alapítvány, amely az Ásotthalmi önkormányzat lapjaként is funkcionáló Rózsa Sándor népe című kiadványt adja ki.

Ásotthalom polgármestere a HVIM-alapító Toroczkai László, akinek a jelenleg nem működő honlapját vizsgálva szintén Kovács Balázs egyik cégébe botlunk: 2009-ig a Coldfusion Magyarország szolgáltatta a toroczkailaszlo.hu weboldalt.

Papp László Tamás – Oroszi Babett