Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Kazincbarcikán maximális fordulatszámon pörög az önkormányzati választási kampány. A település minden pontján Szitka Péter MSZP-s polgármester óriásplakátjai láthatók, az összes lámpaoszlopról ő mosolyog a lakosokra, és gőzerővel folynak különböző beruházások is. Az állam átvállalta a város 5,4 milliárd forintos adósságát.
Kazincbarcika nyáron programsorozattal és szürreális kabalafigurával ünnepelte 60. születésnapját, és a város azóta is igyekszik elkápráztatni a lakóit: augusztusban több zenélő-világító szökőkutat is átadtak. A városháza előtti Fő téren álló régi szökőkutat, ami a „tervezéstől a kivitelezésig társadalmi összefogással készült a várossá nyilvánítás 20. évfordulójára 1974-ben”, viszont a tiltakozásokat figyelmen kívül hagyva augusztus végén lebontották, helyére pedig meglepetést ígértek.
Ez kétségtelenül sikerült is, nem sokkal később ugyanis átadtak egy tizenhárom méter hosszú, négy méter magas és négy tonna súlyú, színes, fából készült kínai sárkányt. A kültéri szobrot az a Szőke Gábor Miklós készítette, aki tavaly hasonló paraméterekkel rendelkező unikornist kreált Kazincbarcikának, a város egyszarvúval díszített körforgalma meg is nyerte idén az Index gunyoros szépségversenyét.
A sárkányszobor „a kínai-magyar együttműködés jegyében, a Wanhua Industrial Group és a BorsodChem Zrt. támogatásával készült el„, ugyanis a kínai cég több tízmilliós állami támogatással létrehoz egy 165 embernek munkát adó citromsavüzemet a városban. Kazincbarcika MSZP-s polgármestere minden bizonnyal saját sikerének tekinti ezt, hisz egy saját magát, az őt támogató pártok logóit, valamint a citromsav kémiai szerkezetét ábrázoló óriásplakátot is csináltatott „Új munkahelyek” felirattal – ám a helyi választási bizottság a napokban kimondta, hogy ez a plakát jogsértő, a választók megtévesztésére alkalmas.
Így dübörög a kampány Kazincbarcikán from atlatszo.hu on Vimeo.
A választási kampány keretében Szitka Péter már 2010-ben is megígérte a kukák zárhatóvá tételét, ám ez a projekt akkor nem valósult meg. Most viszont már elkészültek a tervek és zajlik a kivitelezés, aminek sok helybéli örül, mert a kukákban turkáló emberek tömegei egyrészt nem nyújtanak szép látványt, másrészt a panaszok szerint gyakran rendetlenséget hagynak maguk után.
Még több Kazincbarcika
Kasszában maradt svájcifrank-milliók
A polgármester és az építési vállalkozó – magánútra költözött a kazincbarcikai elit
A feleség, a nyomdász és az ügyvezető – önkormányzati cégháló Kazincbarcikán
Kazincbarcika jogsértően titkol közérdekű adatokat
Építési törmelékből emelt gátat a kazincbarcikai önkormányzat
A város kedvenc építőipari vállalkozásai sem unatkoznak: út- és járdafelújítások zajlanak, 133 millió forintból megújult a tornacsarnok, az elhíresült 4,5 millió forintos buszmegállók után újabbak épülnek (ezúttal plexiből), az önkormányzati választás kampányának finisében gőzerővel folyik az Ipari Park előtti újabb körforgalom kiépítése is. Az óvodák játszóeszközöket kaptak, és két új játszótér is épül Kazincbarcikán: az egyik a Völgy-parkban, ahol a 2010-es választás előtt már építettek egyet. Most ezt bővítik kültéri fitneszeszközökkel, az általunk közadatigénylésben kikért szerződés szerint bruttó 189 millió forintért.
Becker András – Erdélyi Katalin
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!