Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Csütörtökön írta meg a hvg.hu, hogy nagyban aszfaltoznak, kátyúznak, bokrot irtanak, sövényt metszenek az Orbán Viktor lányának lagzihelyszínére vezető úton, Csabdi-Tükröspuszta térségében. Véletlen egybeesés? Megrendelésre készül, vagy csak így akarnak a helyiek, vagy a furcsa nevű KKK kedveskedni az ifjú párnak? Megpróbáljuk kideríteni.
„Mivel helyi lakosok használják a mintegy 650 méteres szakaszt, a vagyonkezelő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) a ténylegesen érintett csabdi önkormányzatnak való átadásáról döntött. Az átadás előtt bizonyos munkákat el szoktak végeztetni, például a balesetveszélyes ütőkátyúk megszüntetését, padka- és rézsűkaszálást, bokorirtást. Ezeket rendelte meg társaságunktól augusztus 30-án a KKK, amelyeket el is végeztek szakembereink, összesen nettó 1,637 millió forint értékben” – írta a KKK a hvg.hu-nak adott válaszában.
A magyar viszonyokon szocializálódottaknak önmagában furcsa lehet az a szuperszonikus ügymenet, hogy augusztus 30-án megrendelnek egy kátyúzást az évtizedek óta elhanyagolt úton, és szeptember 5-én már végzik is a munkát. Ráadásul az állam lemond egy (alsórendű) útszakasz kezelési jogáról az önkormányzat javára, de előtte még gyorsan rendbehozza, ajándék gyanánt? És mindez épp az előtt történik, hogy a miniszterelnök lánya a helyi luxustanya tulajdonosával egybekel, és a teljes násznép ezen az úton vonul végig?
Az adatoknál maradva, megkerestük a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot, hogy kiderítsük: az utat milyen kezdeményezésre, milyen döntéshozatali eljárás eredményeként (mellékelve a döntéshozatali eljárás megindulásától annak lezárásáig keletkezett valamennyi dokumentumot) adták át Csabdi önkormányzatának. Így talán kiderül, ki áll a döntés hátterében. De szeretnénk megtudni azt is, hogy pontosan milyen javítási, karbantartási munkákat végeztek el és ezek mennyibe kerültek, valamint hogy mikor bízták meg a Magyar Közút Zrt.-t a munkálatok elvégzésével, az mikor kezdte meg, és mikor fejezte be a munkálatokat.
Mindezen adatok persze akkor lesznek igazán beszédesek, ha kiderül: az elmúlt időszakban, mondjuk 2012-ben és 2013. január 1-jétől mostanáig a KKK összesen hány útszakaszt adott át önkormányzati kezelésbe, kinek a kezdeményezésére, és pontosan melyek voltak ezek. Vajon gyakran előfordul, hogy a KKK gondol egyet, és csak úgy az önkormányzatnak ajándékoz egy utat? És vajon minden esetben gondosan fel is újítja előtte? Megkérdeztük hát azt is, hogy az átadott útszakaszokon az átadást közvetlenül megelőzően pontosan milyen javítási, karbantartási munkálatokat végeztek el és milyen értékben, valamint e munkálatokat ki végezte el.
Most már csak az a kérdés: vajon mindig ilyen rohamtempóban dolgoznak? Talán ha megválaszolják azt a kérést, hogy az egyes eljárások, folyamatok pontosan mennyi ideig tartottak, azaz mikor született meg az egyes esetekben a döntés az átadásról, ettől számítva a javítási, karbantartási munka kivitelezőjének kiválasztása, illetve megbízása, a munkálatok megkezdése, azok befejezése, valamint az útszakasz kezelői jogának átadása, ez is kiderül.
Amíg a válasz megérkezik, marad a találgatás, meg a kínos összehasonlítás Oroszországgal. Reméljük, náluk azért jobbak vagyunk.
Asbóth Márton
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!