Másodfokon is pert nyertünk a dunavarsányi mézüzem uniós támogatásának ügyében
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Miskolc után a Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat is büntetőjogi következményekkel fenyegette meg az atlatszo.hu szerkesztőségét, de a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály látogatásai után ettől már nem ijedünk meg. Állításai alátámasztására az önkormányzat kavart egy kicsit a honlapján.
*****
Tegnapi cikkünk miatt nagy a felháborodás Belváros-Lipótvárosban. Az önkormányzat szerint nem felel meg a valóságnak, hogy „az önkormányzati vagyonkezelő cég 8-8 igazgatósági és felügyelőbizottsági tagja havi közel 6 millió forintot zsebel be”. Ezt azonban nem mi, hanem Belváros-Lipótváros Önkormányzata állította a saját honlapján, a kizárólagos önkormányzati tulajdonú cégek adatait közlő oldalon. Az önkormányzati honlapról még tegnap délelőtt is letölthető összesítést most innen töltheti le (PDF), mert szerencsére lementettük: cikkünk megjelenését követően kicserélték egy másikra (PDF). Az új összefoglaló metaadataiból is kiderül, hogy azt tegnap 12:20-kor hozták létre.
A cikkünk nyomán közzétett önkormányzati közlés szerint tehát a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának 3-3 tagja van. Megbízási díjuk összesen havi közel kétmillió forint. Biztosan állíthatjuk ugyanakkor, hogy volt egy olyan időszak a nem túl távoli múltban, amikor 8-8 tag volt és havi közel hatmilliót zsebeltek be.
További érdekessége ezeknek a listáknak hogy az egyik felügyelőbizottsági tag neve következetesen, a régiben és az újban sem azonos a cégtárakban fellelhető névvel: az önkormányzati adatközlés szerinti Pásztor Lajos valójában Pásztor Tibor, a kerület MSZP-s önkormányzati képviselője. De nyilván nem ez az oka annak, hogy a szocialisták nem érdeklődnek az ötödik kerület ingatlanügyei után mélyebben.
Puskás András szerint az sem igaz hogy „a Pomo D’oro Étterem ingatlanegyüttese mintegy 180 ezer forintos négyzetméteráron került az önkormányzattól az éttermet üzemeltető társaság tulajdonába 2008-ban. Ezzel szemben a valóság az, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzata a Pomo D’oro étterem konyhájának bővítéséhez szükséges hátsó udvari és pincehelyiségeket értékesítette 79 millió Ft-ért. Ezen helyiségeket a már meglévő Pomo D’oro éttermen kívül senki más nem tudta volna érdemben hasznosítani, tekintve, hogy nincsen utcai bejáratuk.” Ezt nem vitatjuk, hiszen az étterem valóban régebben üzemel 2008-nál. A négyzetméterárat persze az önkormányzat sem vitatta.
A Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat szerint a kerületnek nincsenek favorizált építőipari alvállalkozói. „2006 óta nyolc, egymástól tulajdonosi szerkezetében teljesen független építőipari cég nyert el komolyabb összegű építőipari megbízásokat (pl. Reneszánsz Kőfaragó Zrt., Hérosz cégcsoport, Penta Kft.) és további legalább egy tucat vállalkozás kapott kisebb megbízásokat. Ezek mindegyike közbeszerzési eljárás vagy pályázati eljárás során nyerte el az adott munkát” – áll Puskás András alpolgármester levelében.
Kár hogy mindezt csak most tudtuk meg, mert amikor megkérdeztük Belváros-Lipótváros jegyzőjét, illetve a vagyonkezelő céget hogy „milyen alapon választották ki a Bau Holding 2000 Zrt.-t ezeknek a munkáknak az elvégzésére, illetve általánosságban, mi az alvállalkozók kiválasztásának folyamata az önkormányzatnál?”, nos, akkor nem kaptunk választ egyik címzettől sem.
A Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat szerint az sem igaz, hogy a Szirt Kft. volna az új favoritjuk. „Az Önök által említett Szirt Kft. elsősorban 2006 előtt kötött szerződéseket az Önkormányzattal. 2006 óta mindösszesen 4, azaz négy darab szerződés született a Szirt Kft-vel, legutóbb 2011 elején, 4,5 millió forintos összegről.” Ha ez így van, akkor csak azt nem értjük hogy annak a mindösszesen 4, azaz négy darab szerződésnek a beszkenneléséért kér Rónaszéki jegyző bruttó 6,920 forintot?
Végezetül Puskás András felhívta a figyelmünket arra, hogy „amennyiben az Önkormányzat építőipari beruházásokkal összefüggő szerződéseit nem a valós tényeknek megfelelően közlik, úgy a sajtóhelyreigazítási peren túl az Önkormányzat vezetése rágalmazás és becsületsértés miatt büntetőfeljelentést tesz szerkesztőségük ellen.” Válaszlevelünkben mi is felhívtuk az alpolgármester figyelmét, hogy a közérdekű adatok eltitkolásának is lehetnek büntetőjogi következményei ebben az országban.
>>> Puskás András alpolgármester levelét letöltheti innen (PDF)
(Fotó: innen.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!