Cikkek

Hová lett a Marslakók lelépési pénze?

HELYREIGAZÍTÓ KÖZLEMÉNY

A 2014. január 16-i „Hová lett a Marslakók lelépési pénze?” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Marslakók című filmsorozat megszüntetését követően Boronyák Gergely színész nem kapott semmit abból a pénzből, amelyet a Marslakók Produkciós Kft. számára – a cégnek a lekötött színészek elbocsátásából eredő kára rendezésére – az MTVA a sorozat megszüntetéséről szóló megállapodás szerint fizetett ki. A valóság ezzel szemben az, hogy ezen összegből a Marslakók Produkciós Kft.  nettó 119,000 Ft-ot Boronyák Gergelynek kifizetett.

 

Boronyák Gergely, a 2012-ben megszűnt Marslakók című tévésorozat egyik főszereplője egy forint lelépési pénzt sem kapott a Marslakók Produkciós Kft-től a szappanopera bukása után, holott, ahogyan azt az Átlátszó kiderítette, az MTVA 5 millió forintot adott Jáksó László cégének a színészek kárpótlására. Nem találtunk olyan szereplőt akit kártalanítottak volna, és sem Jáksó, sem az MTVA nem adott tájékoztatást ennek a pénznek a sorsáról.

Már rég véget ért a Marslakók című filmsorozat, a kedélyek mégsem nyugszanak. Miután az Átlátszó peres úton elérte, hogy az MTVA és Marslakók Produkciós Kft. között megkötött szerződéseket hozzák nyilvánosságra, a sorozat egyik főszereplője, Boronyák Gergely jelentkezett lapunknál, hogy elmondja: bár a szerződésben az áll, hogy Jáksóék 5 millió forintot kaptak a lekötött színészek kártalanítására a szappanopera bukása után, ő ebből egy fillért sem látott. A szerződésből kiderül, a Marslakók Produkciós Kft.-nek összesen 85 millió forintot fizetett ki az MTVA a projekt lezárására, ebből 5 millió forint volt “a színészek felmondásából eredendően fizetendő” összeg. Ez a pénz a szerződés szerint “a lekötött színészek elbocsátásából fakadó kár egy méltányos részét rendezi”. A szerződés alapján ezt a pénzt a Marslakók Produkciós Kft meg is kapta, ám Boronyák azóta sem kapott semmit belőle.

Hová lett a Marslakók lelépési pénze? from atlatszo.hu on Vimeo.

Úgy tudjuk, a színészeknek nem is járt volna lelépési pénz, mivel olyan szerződésük volt, amit azonnali hatállyal, bármilyen végkielégítés nélkül felmondhattak. Így már az is kérdés, hogy az MTVA egyáltalán miért döntött úgy, hogy ezt az 5 millió forintot odaadja a műsorkészítőnek. Boronyák Gergely hangsúlyozta, nem is ezzel volt a gond, tehát nem a pénz hiánya miatt  háborodott fel, sokkal inkább azért, mert így úgy tűnik, mintha ő hazudott volna. A színész ugyanis mindenkinek azt mondta, hogy nem kapott úgymond végkielégítést, ám miután at MTVA és a Marslakók Produkciós Kft. közötti szerződés nyilvánosságra került, benne az 5 milliós összegel, többen megkérdőjelezték szavahihetőségét.

Korábbi cikkeink a Marslakókról

Nyomoz a rendőrség a Marslakók-ügyben

Jelentősen túlszámlázta szerződés szerinti járandóságát a Marslakók gyártója?

Amit még nem csináltunk: adateltitkolásért feljelentjük a közmédia-óriást

Másodfokon is nyilvános, mennyibe kerültek Jáksó Marslakói – adatokat mégsem kaptunk

Boronyákon kívül a sorozat más színészeit is megkerestük, de lelépési pénzt senki nem kapott közülük. Megkerestük Jáksó Lászlót, hogy mi lett azzal az 5 millió forinttal, amit a színészek kártalanítására kapott az MTVA-tól. Jáksó közölte, ők mindig, mindent arra fordítottak, mint amit a szerződés kikötött számukra. Felvetésünkre, hogy mi viszont úgy tudjuk, hogy a lekötött színészek ezt a pénzt nem kapták meg, Jáksó kitérő választ adott. Mint mondta, ezzel nem tud vitatkozni, mivel titoktartási kötelezettsége van.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az MTVA tud-e az ügyről, figyelemmel kísérték-e, hogy mi lett a projektet záró 85 millió forint sorsa. Mint kiderült, a pénz sorsáról nemcsak a színészeknek, az MTVA-nak sincs semmilyen információja. “A szerződésben megjelölt bontáson túl az MTVA-nak nincs tudomása a partner által lekötött színészek felmondásából  eredő költség kifizetésről sem a személyek, sem a jogcím, sem az összegszerűség vonatkozásban” – közölte a szervezet, hozzátéve, hogy az MTVA szerződésszerűen teljesített, a teljes költségből pedig a Marslakók Produkciós Kft. az MTVA által ismeretlen bontásban teljesített tovább.

Azt tehát továbbra sem tudjuk, hogy a Marslakók Produkciós Kft. kinek, és milyen célból kérte a színészek kártalanítására címkézett 5 millió forintját, de ami még fontosabb: egyelőre azt sem tudjuk, hogy ezt a pénzt mire költötték.

Az MTVA által végül kiadott Marslakók-számlák közt itt lehet böngészni (Google Drive) 

Oroszi Babett – Halász Áron

 

Megosztás