MTVA: Jelentősen túlszámlázta szerződés szerinti járandóságát a Marslakók gyártója?

marsszla

Számos adatigénylés, három, az átlátszó által jogerősen megnyert per és egy büntetőfeljelentés után az MTVA végre közzétette alvállalkozói szerződéseit. Persze nem mindet, csak azt a hetet, amit kipereltünk belőlük. Lássuk, hogy mit kaptunk! Mi van A dal, a Fábry, a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon! és az On the spot gyártására vonatkozó szerződésekben, na és persze mit és mennyiért szakértett Várhegyi Attila cége az MTVA-nak? Mindenek előtt azonban azt, hogy mennyibe került végül a Marslakók az adófizetőknek.

*****

Múlthét vége óta van a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak egyedi közzétételi listája, amit nyugodtan el is nevezhetett volna rólunk, minthogy csak azok a szerződések és egyéb dokumentumok szerepelnek rajta, amelyek kiadására a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla a mi kereseteink alapján kötelezte az MTVA-t. Az MTVA a három, vele szemben meghozott jogerős ítéletben meghatározott kötelezettségeit ezzel a közzététellel, illetve egy nekünk küldött levéllel szerintünk is megfelelően teljesítette.

Kár, hogy a bukott perek nem segítették hozzá az MTVA-t annak felismerésére, hogy az, hogy kivel mennyiért és mire szerződnek, a többi alvállalkozójuk esetében is a nyilvánosságra tartozna, úgyhogy úgy tűnik, hogy a jövőre nézve is a szerződések kiperelése marad az egyetlen út a közmédia meglehetősen szabad, közbeszerzésekkel alig terhelt gazdálkodásának átláthatóvá tételére. Pedig azt, hogy ez fontos feladat, a most nyilvánosságra került adatok is fényesen bizonyítják.

Vastagon fogott a ceruza Marslakóéknál

A bukott, de még így is bő egymilliárd forintnyi közpénzbe kerülő Marslakók című szappanoperára nem csak azért küldözgettük szakmányban az adatkéréseket, mert oknyomozó újságírókról szólt, mégsem lehetett megismerni a róla szóló szerződést, hanem mert láthatóan komoly pénz ment el a kereskedelmi tévék bevált formátumaival versengeni kívánó napi szappanopera bevezetésére, miközben a vállalkozás sikerével kapcsolatos várakozások kezdettől túlzottnak tűntek.

Először 2011. szeptember 20-án indítottunk pert, miután az MTVA nem adta ki a Marslakók Produkciós Kft.-vel a műsor gyártására kötött szerződés egészét. A per végül azért szűnt meg, mert kiszivárogtatás útján jutott el hozzánk a szerződés, amit – a szerintünk is üzleti titkokat is tartalmazó, szerzői jogi védelem alá eső részek kivételével – közzé is tettünk: az epizódonkénti költségvetési limit az itt meghatározott költségvetés szerint nettó 5 856 498 forint volt, míg a felek az előkészítésre nettó 198 millió forint egyszeri költséget határoztak meg. Minthogy a technikai stábot és a stúdiót az MTVA adta, ennél kevesebb, epizódonként 4,2 millió, illetve az előkészítésért 141,1 millió járt volna a Jáksó-cégnek.

Aztán kíváncsiak lettünk arra is, mennyit költöttek a sorozat reklámkampányára. A szappanopera ritkán látható köztéri és sajtókampánnyal debütált, ezért akartuk megtudni, ez milyen költségekkel és milyen cégeknél zajlott. Itt a per második tárgyalásán derült ki, hogy az MTVA egyáltalán nem kötött ilyen reklámok megjelentetésére vonatkozó szerződést (tehát nyilván a Marslakók Kft. vette a médiát, amit egyébként a megszüntető szerződésnek az ebből eredő követelések rendezését rá terhelő rendelkezése utóbb alá is támasztott), így a per megszüntetését közösen kértük.

Amit még nem csináltunk: adateltitkolásért feljelentjük a közmédia-óriást from atlatszo.hu on Vimeo.

Ennél is fordulatosabb volt a bukás után a Marslakók összes költségére és a Marslakók-szerződés megszüntetésére vonatkozó adatigénylésünk, amit másodfokon is sikerrel pereltünk. Mint megírtuk, az MTVA a jogerős ítélet ellenére sem küldte meg a bíróság által megállapított határidőre a kiadni rendelt adatokat, így feljelentést tettünk közérdekű adattal visszaélés miatt. Az MTVA végül szeptember 14-én küldött levelet, amelynek volt egy, az MTVA honlapján közzétett dokumentumokhoz képest más adatokat is tartalmazó CD-melléklete, amelynek tartalmát természetesen most közzé is tesszük.

Az MTVA által végül kiadott Marslakók-számlák közt itt lehet böngészni (Google Drive)

A Marslakók közös finanszírozású koprodukciós gyártására irányuló, a Marslakók Produkciós Kft.-vel 2011. augusztus 24-én kötött szerződés megszüntetésére irányuló szerződés voltaképpen két, 2012. augusztus 1-jén megkötött szerződés. Az elsőben, tekintettel arra, hogy „a nézettségi adatokból a sorozat elvitathatatlan filmművészeti értékei sajnos nem tükröződnek vissza”, a korábbi szerződéses feltételek által lehetővé tett időpontnál korábban, „kárenyhítési kötelezettségüknek eleget téve” megszünteti a két fél az együttműködést. A második a megszüntetéssel összefüggő elszámolást rendezi: ennek legfontosabb eleme, hogy az MTVA a 30 millió forintért megveszi az eddig a Marslakók Kft.-nél lévő szerzői és licencjogokat, emellett különböző jogcímeken (a be nem fejezett epizódok költsége, a színeszek felmondása, a kft. által kötött hosszú távú szerződések felmondásából eredő kár) további 55 millió forintot rendel megfizetni az MTVA által. Az MTVA kísérőlevele felhívja a figyelmet arra, hogy a kifizetett összeg számításaik szerint körülbelül a harmada annak, amit akkor kellett volna megfizetni, ha csak a szerződés szerinti legkorábbi időpontban mondja fel a szerződést az MTVA.

Az eddig közzétett dokumentumokból nem derül ki, hogy ez a 85 millió forint mihez képest további, viszont a hozzánk CD-n eljuttatott elszámolásokból és számlákból szerencsére igen. A műsor előkészítéséért hat részletben, 2011 novemberétől 2012. február végéig a Marslakók kiszámlázta a költségvetésben erre a célra megállapított 141 millió forintot (ennek része volt többek között a nyolcmillió forintért épített honlap és a kétmilliós főcím). Majd a gyártásra június végéig 54 részletben összesen nettó 588 millió forintot fizetett ki az MTVA, amihez még nettó 82 millió forint barterben elszámolt követelés járult. Így a Marslakók Kft. összesen nettó 900 millió forintért (bruttó 1,14 milliárd forintért) gyártotta le a 77 epizódos első (és egyetlen) évadot. Nehezen érthető, hogy hogyan, milyen tételek befogadásával kúszott ennyivel a szerződés szerinti epizódonkénti limit fölé a költségvetés: a nettó 4,2 millió forintos kerethez képest a gyártás során kiszámlázott összeg egy epizódra eső része nettó 7,6 millió forintra rúg.

Elvileg a szintén megküldött számlákból kiderülhetne, hogy mi az oka az eltérésnek, de azokban nehéz rendszert találni. Ebben a nagyságrendben viszonylag szokatlan módon kézzel állították ki őket, epizódok megjelölése szerepel ugyan néhányon, de ezeket a tételeket aztán rendre stornírozták, míg a szolgáltatás leggyakoribb megjelölése annyi, hogy műsorgyártás, aminél mennyiség megjelölése nélkül a legváltozatosabb összegek szerepelnek.

A zavart növeli az is, hogy az MTVA általunk szintén szivárogtatás alapján közzétett 2012-es költségvetési tervezete ugyan három különböző forgatókönnyel számol még a Marslakók sorsa tekintetében (167, 144, illetve a végül nyerő 77 epizód), de az első évadra ott is csak bruttó 592 millió forint összes gyártási költség szerepel. Igaz, a költségvetésbe az előbbi összeg részeként az epizódonkénti költség mellett 178 millió forint egyszeri költséget, illetve külön soron 250 millió forintot „Marslakók előkészítés” címen is beterveztek. Mindenesetre bárhogy forgatjuk, ez még így is csak 842 millió forint 77 Marslakók-részre a költségvetésben, aminél önmagában a Marslakók Kft.-nek ténylegesen kifizetett összeg is több volt, holott a költségvetésnek elvileg az MTVA-nál felmerülő kiadásokat is fedeznie kellett.

A Marslakókat tehát eleve 2012 egyik legdrágább köztévés produkciójának tervezték, és még a tervezettnél is jelentősen többe került. Kérdés, hogy ezt mi okozta, és hogy nem kapott-e a szerződésben foglaltaknál többet Jáksó László cége. Sajnos a számlák és a kimutatás alapján csak a kérdés adja magát, de azt megválaszolni nem lehet. Tisztázni a helyzetet leginkább az MTVA tudná, mindenekelőtt azzal, hogy részletesebb adatokat közöl az egyes kifizetéseket megalapozó szolgáltatásokról.

Az MTVA által végül kiadott Marslakók-számlák közt itt lehet böngészni (Google Drive)

Ha egyetért azzal, hogy az MTVA számoljon el az adóforintjainkkal, írja alá a petíciónkat!