Rosszul volt, de nem tesztelték az Angliában dolgozó magyar orvosnőt, túl sok a beteg

Nagy-Britanniában a hivatalos közlés szerint április 15-ig 19 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírus fertőzésben, egy nem hivatalos szerint viszont 52. Egy London mellett dolgozó magyar orvos mesélt nekünk az ottani helyzetről. Dr. Kiss Judit 2002-ben végzett a Nagyváradi Orvosi Egyetemen, diplomáját Magyarországon honosíttatta és szakvizsgáit is Magyarországon szerezte meg. 2013-ban ment az Egyesült Királyságba dolgozni.

Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A hivatalos tájékoztatás 19 elhunyt egészségügyi dolgozóról szólt, azonban a Twitteren egy belfasti influenszer, Tory Fibs – aki 120 ezer követőjével a toplistán a BBC NewsNI-t követi – 52 Covid-19 fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozó fotóját tette közzé. Hasonló számokról írt a Guardian is. Egy biztos: a brit egészségügyi rendszer is alulmarad néha a koronavírussal szemben. Minderről Dr. Kiss Judit aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvost kérdeztük.

A magyar orvosnő a Frimley Trusthöz tartozó Wexham Park Hospitalban dolgozik, azonban jelenleg maga is otthonában lábadozik – a mai napig nem tesztelt, koronavírus-gyanús fertőzéssel. Pedig március elején minden tünete azt mutatta, hogy megfertőződhetett munkavégzés közben.

– A járvány elején, március első napjaiban csak azokat a betegeket tesztelhettük Covid-19-re, akik utaztak az akkori listán lévő országokba, vagy közvetlen kontaktusba kerültek olyan személlyel, aki utazott. Ha ennek a feltételnek nem feleltek meg, nem tesztelhettünk, hiába voltak koronafertőzésre utaló gyanús tünetek és orvosként indokoltnak láttuk volna. Volt egy fiatal betegünk, akit szerettünk volna teszteltetni, de a menedzsment nem engedte.

– Nem volt elég teszt?

– Feltételezem, hogy igen.  Nem indokolták az utasítást. Mivel én nem utaztam, sehol nem jártam, csak a lakásom és a munkahelyem között mozogtam, abba a körbe tartoztam, akiket a rendszer nem vizsgált meg. Van egy segélyvonal, az NHS 111, akik rosszul érzik magukat, ezt hívhatják. Hívtam, de március elején az automata géphang felsorolta a listán lévő országokat, s közölte, ha nem utaztam, vagy nem kerültem kontaktba utazókkal, akkor nem kell velük beszélnem. Majd pár nappal később egy géphang elmondta, ha a tünetek nem igényelnek kezelést, akkor ne is telefonáljunk. Néhány nap múlva, harmadjára is próbálkoztam, s miután akkor kitartó voltam, több mint húsz perc után sikerült beszélnem egy NHS dolgozóval, aki röviden kikérdezett, és elmondta, hogy a lakosságot nem tesztelik, csak a kórházba utaltakat. Hiába mondtam, hogy intenzív osztályon dolgozom, és jó lenne tudni, fertőző vagyok-e még mások számára, de a válasz ugyanaz volt, nem tesztelik a lakosságot. Kérdeztem, így hogyan fogjuk megtudni, hány fertőzött van, és hogyan lehet nyomon követni a terjedést? Erre azt válaszolta: ez meghaladja a hatáskörét.

– Megvizsgálta valaki?

– Nem. Három hét múlva orvosként úgy gondoltam, munkába tudok állni. A kezdeti magas láz, fejfájás elmúlt, és hőemelkedésem sem volt már. Köhögtem még, gyengébb is voltam, de valamivel jobban éreztem magam. A kórházban március végén volt vírusmaszkunk, de továbbra sem kaptunk lábzsákokat és nagyon vékony papírkötényeket osztottak. A WHO szerinti védőfelszerelés máig nem elérhető. Például a teljes arcmaszk, a hosszabb kesztyű. Mindenki a saját cipőjében járkál a kórtermekben, folyosókon, a pihenőszobákba és vissza, lábzsák a mai napig nincs. Azt tapasztaltam, változatlanul nem fertőtlenítik a felületeket sűrűbben és hatásosabban.

– A tesztelésekkel hogy állnak?

– Többet tesztelhettünk, de még mindig nem eleget. A teszteredmények pedig 3-4 nap alatt érkeznek. Az első hetekben nem izolálták a gyanús betegek, akik a teszteredményre vártak,  csak azt követően, ha pozitív lett az eredményük. A gyanús betegeket ápoló személyzetnek pedig nem volt megfelelő védőfelszerelése, mondván, hogy nem bizonyított covidosokkal foglalkoznak.  Így többnyire csak sima vizsgálókesztyű, nylonkötényke, vírusmaszk vagy sebészi maszk volt, vagy semmi. Szinte naponta változtak a szabályok, nagy volt a fejetlenség. A hivatalos statisztika szerint 10 százalék feletti a halálozási arány, amibe eleve csak a kórházban elhunyt, diagnosztizált Covid-19-es betegeket számolják bele. Az idősotthonokban több ezren haltak meg, róluk, és a saját otthonaikban elhunytakról sincs statisztika. A hivatalosan közöltnél sokkal több a beteg.

– Ahogy feltehetően ön is, teszt nélkül, típusos tünetekkel. Ön már teljesen egészséges? Meggyógyult?

– Sajnos április elején ismét rosszabbul lettem, úgyhogy muszáj volt itthon maradnom. Pontosan nem tudom, a betegség melyik stádiumában vagyok, mert hullámzó az állapotom. Arról sem tudok semmit, van-e védettségem már.

– Mit lehet a kórházukról tudni? Járványmentes időben milyen a felszereltsége?

– 460 ezer embert látunk el, nagyjából 600 ággyal, az ágyak száma nem konstans, amiből csupán 12 az intenzív terápiás ágy. 13 órás műszakok vannak, s itt éppen van éjszakai ügyeletes pihenőszoba, de egy másik kórházban, ahol korábban két évig dolgoztam, ott az irodában a földön pihentünk ügyeletben, később vettünk egy összecsukható kempingágyat. Amikor nincs pandémia, akkor is előfordul, hogy nincs elég intenzíves ágyunk, és a műtő mellett lévő ébredőben kell lélegeztetett betegeket néha napokig is tartani. A járvány idején több kórház teljesen bedugult, és más kórházakba kellett átszállítani betegeket.

Anglia az orvos/beteg arányt tekintve a második legrosszabb helyen áll Európában  Lengyelország után. Egy tavaly december végi kimutatás szerint, 2,8 orvos jut 1000 lakosra. 66 milliós országról beszélünk, ahol magas az adófizetők aránya, és nagyon sok pénz van a rendszerben, viszont vannak kifejezetten rossz, gazdaságtalanul és tervszerűtlenül vezetett kórházak. A miénk, úgy tűnik, ilyen. Nem tudták megszerezni a kellő mennyiségű védőfelszerelést, és a higiéniai protokoll sem megfelelő. Ezzel nagyon sok dolgozó egészségét, életét veszélyeztetik.

A párom szülész-nőgyógyász a Poole Hospitalben, és ott „zsilipelés” van, azaz nem lehet utcai ruhában bemenni. Kesztyűk, szemüvegek, maszkok, lábzsákok is rendelkezésre állnak, természetesen. Mindenük van a vírus elleni védekezéshez. Az ottani menedzsment nem bízta a véletlenre, közvetlenül a gyártótól rendel mindent, és zavartalan az ellátás. Nem így nálunk. A Frimley Trust rendszerüzenete szerint vigyenek a dolgozók magukkal uniformist, mert szükség lehet rá, nincs elég védőfelszerelés. A belgyógyászatokon védőszemüveg, hol van, hol nincs, de többnyire csak sebészi maszk, nylonkötény és vizsgálókesztyű.  Az orvosok saját civil ruhájukban dolgoznak, ami megszokott dolog Angliában, de talán járvány idején ez túl nagy rizikó.  Előfordult, hogy covid pozitív  nővér már hét nap izoláció után visszamehetett dolgozni, mert a sok betegség, haláleset és felmondások miatt emberhiány is van. Jellemző történet, hogy márciusban az egyik napon a takarítónővel még a sebészi maszkot is levetették.

– Hogyan bővítették az intenzív terápiás ágyak számát?

– A kórházban több osztályt átrendeztek covidos betegek fogadására, valamint szükség volt az intenzív osztály kibővítésére is, s átmenetileg lélegeztetett betegek kerültek a műtőben lévő altatógépekre is. Voltak olyan napok, amikor az összes hordozható kis lélegeztetőgépünk is foglalt volt. Persze, ez nem ideális megoldás, mert a műtétekhez használt, valamint a hordozható respirátorok nem tudják azokat a lélegeztetési üzemmódokat, melyeket az intenzíves lélegeztetőgépek tudnak, így csak átmeneti megoldást jelentenek. Nem alkalmasak egy sérült tüdő napokon át tartó lélegeztetésére.

Szóba került, hogy rendelnek több lélegeztetőgépet, de erre azt mondták, hogy a kórház sűrített levegő rendszere nem bírna el több gépet. Sajnos dialízisgépekkel sem állunk jól. Nagyon sok covidos betegnek többszervi elégtelensége van, és gyakran művese kezelésre is szorulnak. Ez csak úgy oldható meg, hogy próbáljuk elosztani, az egyik betegről levesszük, hogy a másiknak is jusson pár óra dialízis. Ami közel sem ideális, mert néha napokig tartó folyamatos dialízist igényelnek. Egyelőre, aki nem szorul kórházi kezelésre, azt hazaküldik. Csak akkor fogadja a kórház újra, ha az állapota rosszabbodik a fertőzött betegnek.

Kérdezett: Kármán Irén

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!