Szlovákia

Nem akarnak orbáni Szlovákiát – a sorosozó Fico ellen tüntettek Pozsonyban a csehszlovák Bársonyos Forradalom előnapján

Tizennyolcezer ember tüntetett péntek este Pozsony központjában. A demonstrálók tiltakoztak az újságírókat és a civil szervezeteket megfenyegető Robert Fico volt miniszterelnök ellen, követelték a diplomamunkáját plagizáló Andrej Danko házelnök lemondását, és kiálltak a szlovákiai demonstráció-sorozat szervezői mellett, akiket a szlovák rendőrség egy névtelen bejelentés nyomán kezdett el vizsgálni. A vád szerint a kormány-ellenes megmozdulásokat külföldről szervezik és Soros György amerikai üzletember pénzeli. A rendezvényen egy magyarországi szónok is felszólalt.

“Folytatódik a demokráciáért vívott küzdelem,” jelentette be a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén felállított színpadon Karolína Farksá a „Tisztességes Szlovákiáért” mozgalom egyik főszervezője, aki társaival együtt tizedik alkalommal hívta Szlovákia városaiban az utcára az embereket. A szlovák fővároson kívül egyidőben, másik hét szlovákiai városban és külföldön is demonstrációt tartottak.

A tavaszi tüntetéshullámot Szlovákiában Jan Kuciák oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása váltotta ki. A pénteki megmozduláson több politikai párt szavazói és képviselői is képviselték magukat, de az beszédek ezúttal is megőrizték független jellegüket. A Dennik N becslése szerint az SNP terén 18 ezer ember gyűlt össze. A demonstrációnak szimbolikus hangsúlyt adott, hogy mindez a csehszlovák demokratikus rendszerváltás, a Bársonyos Forradalom 29. évfordulója előestéjén történt.

Ismert: 1989 november 17-én Csehszlovákia fővárosában azon a napon több, a diákok kezdeményezésére, mint százezer ember tüntetett a prágai Vencel-téren és demokratikus rendszerváltást, a csehszlovák kommunista hatalom lemondását követelték. November 17-ét később Szlovákiában és Csehországban is nemzeti ünnepnappá nyilvánították.

Nem akarunk orbáni Szlovákiát!

“Felszólítjuk Andrej Kiska köztársasági elnököt, Peter Pellegrini miniszterelnököt és Bugár Béla Most-Híd pártelnököt, ne engedjék, hogy az előző miniszterelnök olyan irányba vigye Szlovákiát, mint ahogy azt Orbán úr teszi Magyarországon.”

Ezekkel a szavakkal fordultak a demonstráció szervezői Szlovákia jelenlegi vezető politikusai felé. A szervezők Pellegrini miniszterelnöktől külön megkérdezték, vajon meddig fog várni, hol lesz az a határ, amikor közbelép, hogy Fico, Danko és a többiek ne terjeszthessenek országszerte gyűlöletet és összeesküvés-elméleteket.

A felszólalások kritizálták a demonstrációt szervező civil szervezet ellen indított rendőrségi eljárást is. „Legyenek nyugodtak az urak, mi sehova nem megyünk el”, üzente Farská szervező a politikusoknak. A tömeg skandálással válaszolt: „Elég volt Ficoból!’

Névtelen feljelentő: “Soros!”

Ismert: a „Tisztességes Szlovákiáért” azért szervezte a pénteki tüntetést, mert a mozgalmat az államhatalom megdöntésével vádolta meg egy névtelen feljelentő a rendőrségen. A vád szerint a tüntetést Soros György magyar származású amerikai üzletember támogatja.

A szlovákiai Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) a héten kihallgatta a „Tisztességes Szlovákia” több főszervezőjét. Kérték, hogy mutassák meg személyes-, illetve a szerveződés bankszámláját is. Csakhogy ez utóbbi bankszámla nyilvános, bárki megtekintheti. A szervezők szerint a hatalom packázásáról van szó, így akarják megfélemlíteni a civil szerveződéseket Szlovákiában.

Milan Lučanský, Szlovákia rendőrfőnöke reagált a vádakra. „Nem ismerem részleteiben a bejelentések tartalmát, ahogy a szóban forgó ügyről sem tudok közelebbit mondani,” mondta. Órákkal később a rendőrség írásbeli közleményt adott ki. Ebben az állt, hogy egy szeptember 10-én beérkezett névtelen bejelentés alapján, korrupció-gyanús ügyben kezdték meg egyelőre ismeretlen személyek beazonosítását. 

„A felhívott személyektől kiegészítő információkat kértek, tehát különböző bankszámlakivonatokat, hogy megállapítsák a büntetőfeljelentés igazságtartalmát” – áll a rendőrség közleményében.

Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök szerint a rendőrségi vizsgálat félelemkeltő, és ő mindent el fog követni, hogy Szlovákiában ne kelljen félni a civileknek.

A „Tisztességes Szlovákiáért” mozgalom nyilvános bankszámlájára, néhány napon belül, nyolcvanezer eurót (nagyjából 25 millió forint) utaltak állampolgárok. A mozgalom közleményében hangsúlyozta, hogy a beérkező pénzek nyilvánvaló reakció a NAKA által kezdeményezett vizsgálatokra.

Magyarul szólalt fel a volt SZDSZ-es politikus

A pénteki demonstráción a szlovák belpolitikai aktuális fejlemények mellett, több felszólaló megemlékezett az 1989-es demokratikus rendszerváltásról is. Az egykori Bársonyos Forradalom csehszlovákiai résztvevőin kívül Haraszti Miklós, a magyarországi rendszerváltó SZDSZ egyik alapítója, később az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-felelőse is beszédet mondott a térség és a közép-európai sajtószabadság aktuális állapotáról.

Haraszti Miklós Pozsonyban: „A szabadságot belülről is el lehet veszíteni, demokratikus úton”

Magyarul szólalt fel a közép-európai demokrácia megőrzésének érdekében a csehszlovák Bársonyos Forradalom előestéjén, pénteken, a Pozsonyban demonstráló tömeg előtt Haraszti Miklós. A magyarországi demokratikus rendszerváltás egyik főszereplőjét tízezrek tapsolták meg a szlovák fővárosban. A volt SZDSZ-es politikus teljes beszédét most elolvashatják és meg is nézhetik a Dotoho blogon.

Fedor Gál volt szlovák politikus, disszidens, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen alapítója három kívánsággal érkezett a színpadra. A mostani tüntetések szervezőitől azt kérte, hogy ők is képesek legyenek 30 év múlva kezet nyújtani az őket követő nemzetdékeknek. Fedor második kívánsága az volt, hogy a tüntetők megértsék: a „nemzetiseskedő duma” semmire nem való, és ma a feladat a nemzetek, államok közötti kerítések lerombolása és nem a verbális fenyegetés. A szlovák rendszerváltó politikus harmadjára azt kívánta, hogy a társadalom soha nem feledkezzen meg a hiánytól szenvedő emberekről, „hiszen ők is mi vagyunk,” tette hozzá Gál.

A beszédek fő üzenete szerint, 1989-ben az emberek nemet mondtak a hatalom által terjesztett hazugságokra, úgy 2018-ban is hasonlóan nemet kell mondani a hatalom által terjesztett gyűlöletre.

Fico újra elővette a Soros-kártyát

Ingyen vagyok itt – olvasható a pozsonyi tüntetésen feltartott transzparensen, amely vélhetően válasz Robert Fico szlovák miniszterelnök minapi vádjaira, miszerint a kormány ellen tüntető fiatalokat Soros György, magyar-amerikai üzletember pénzeli és mozgatja a háttérből. Fotó: Tomáš Benedikovič, Denník N

Ismert: tavasszal az oknyomozó újságíró Ján Kuciák és menyasszonya Martina Kušnírová brutális kivégzése után a modern Szlovákia történetében a legnagyobb demonstrációt tartották a pozsonyi belvárosban. Az országban politikai válság tört ki, amely nyomán 2018 márciusában az addig miniszterelnöki posztot betöltő Robert Fico lemondott pozíciójából. Az új szlovák kormány összetétele változatlan maradt, de új miniszterelnököt választottak a kormánypárt Smer soraiból.

Emlékezetes, hogy Fico még miniszterelnöki poziciójában beszélt először arról, hogy a Kuciak-gyilkosságot külföldről szervezték meg, és kritizálta a kormányellenes tüntetés szervezőit is, akiket szerint Soros György is támogat. A demonstráció-sorozat kitalálói határozottan visszautasították Fico vádjait. Fico ezután Andrej Kiska szlovák köztársasági elnököt támadta meg, aki szerinte egy új választások kiírásával az ország belpolitikájában kialakult erőviszonyokon szeretett volna változtatni.

Az orbánista sajtó Fico szolgálatában

A magyarországi kormányzati propaganda tavasszal és most is a Fico-narratívával összhangban adott hírt a szlovákiai tüntetés-sorozatról és az újságíró-gyilkosságról is. Magyar Idők: “Soros György Robert Fico bevándorlásellenes kormányát is el akarja tüntetni”, 888.hu: “Soros a bevándorlásellenes Fico-kormányt is meg akarja buktatni”, Magyar Hírlap: “Soros a Fico-kormányt is bedarálná”, Pesti Srácok: “Soros a szlovák kormány megbuktatásával verné szét a V4-et.” Origo: “Nyomoznak Soros györgy feltételezett államcsinye ügyében”, Pesti Srácok: “Államcsíny gyanúja miatt hallgattak ki Soros aktivistákat Szlovákiában.”

A jelenség nem újdonság. Soros György magyar-zsidó származású amerikai üzletember több évtizede az autoriter állami vezetők kedvenc démonizálható ellenségképe világszerte, így Közép-Európában is. Ezek a politikusok azért támadják Sorost és az alapítványa által anyagilag támogatott civil szerveződéseket, mert e társadalmi szervezetek és intézmények a mindenkori hatalom ellenőrzésével a liberális demokrácia egyensúlyát biztosítják. Éppen ez az ellenőrző szerep zavarhat egyes, politikai hatalmukat a jogállamiság és az átláthatóság leépítésével megtartani akaró, autoriter hajlamú politikuskat.

Megfélemlítik a civileket

A szervezők ellen megindított rendőri vizsgálaton kívül a volt miniszterelnök is fokozta a hangulatot. Az Echo24.cz cseh internetes híroldalnak adott nyilatkozatában ezt mondta. „Ma már tudjuk, hogy a Jan Kuciak meggyilkolása után kibontakozó demonstrációk szervezőit Soros György fizeti. Jól tudjuk, hogy akkor ki kivel találkozott, ki milyen szerepet játszott. Mindent nyilvánosságra hozunk, és egyértelmű lesz, ki rendelte meg a gyilkosságot,” titokzatoskodott a volt szlovák miniszterelnök.

Vajon mire és kikre gondolhatott Fico? A szlovák közvélemény egyelőre találgat. Nem elképzelhetetlen, hogy a volt miniszterelnök  Andrej Kiska és Soros György 2017 szeptemberi, a new yorki ENSZ közgyűlésén történt találkozójára gondolt. A találkozóról aki akart, értesülhetett. Kiska elnök a kelet-romák integrációjáról folytatott tárgyalásról nyilvánosan beszámolt. Fico hamis állításait később szóvivője útján Soros György is cáfolta.

Egy másik elképzelés szerint Fico a civil szervezetek tagjairól, a polgári aktivistákról beszélt.

„Úgy érezzük, hogy valaki meg akar félemlíteni minket, el akar tántorítani attól, amit csinálunk. Nem hiszem el, hogy ezt a gyanúsítgatást bárki is komolyan veszi. Ezen a ponton azonban már az a veszélyes, hogy a megfélemlítés már nem rólunk, hanem a társadalomról szól. De bárki, aki a jövőben meg szeretne szólalni vagy csinálni valamit, már tudni fogja, amit ellenünk csinálnak, és ez ilyen szinten sokkal veszélyesebb, ” nyilatkozta a Denník N hírportálnak Katarína Nagyová Pázmányová a tiltakozást szervezők egyike.

Anton Safárik, a Szlovák titkosszolgálat (SIS) vezetője egy újságírói kérdésre megerősítette: nem követték a demonstrációk szervezőit.

Tiltakoznak az újságírók is

Robert Fico a pártja számára csak viszonylagos sikert hozó szlovák önkormányzati választások után váltott élesebb és támadóbb retorikára. Az összeesküvés-elméletek terjesztése mellett verbálisan rátámadt az újságírókra is.

Fico a tüntetések szervezőinek kihallgatása kapcsán komédiásoknak nevezte az újságírókat, és azt üzente nekik, hogy pártja szeretné megnyerni a parlamenti választásokat is, hogy „a sok újságíró-bohócot megüsse a guta”. Ezt mindössze pár órával azt követően nyilatkozta, hogy információk jelentek meg Tisztességes Szlovákia kezdeményezőinek kihallgatásáról.

A szlovák újságírótársadalom összetartására jellemző, hogy pillanatok alatt több mint ötszázan írták alá azt a tiltakozó nyilatkozatot, amely elítéli a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom szervezőinek rendőri zaklatását és a szlovákiai újságírók megfélemlítését is.

SaS: Mint a kommunizmus idején

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SAS) liberális párt szerint a tüntetéseket szervezőkkel szemben fellépő hatalom a kommmunizmus időszakát idézi fel, amikor az állam minden hivatalos ideológiától eltérő véleményt üldözött.

A vezető képen a november 16-i pozsonyi tüntetést látják a Szlovák Nemzeti Felkelésről elnevezett tér mellett álló háztetőről. Fotó: Tomáš Benedikovič, Denník N

Írta: Bőtös Botond

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42