Egy alacsony, negyvenes éveiben járó férfi érkezett hétfőn az Eho Moszkvi rádió moszkvai szerkesztőségéhez. A biztonsági őrt lefújta paprikasprével, majd a lifttel felment az emeletre, ahol késsel támadt a rádió főszerkesztő-helyettesére és ismert műsorvezetőjére, Tatjána Felgengájerre. Sajtójelentések szerint egyértelmű, hogy a támadó, akit a biztonsági szolgálat elfogott, Felgengájert kereste. Az újságíró kritikus, de stabil állapotban van; az orvosok mesterséges kómában tartják.
Orosz hírügynökségi jelentések névtelen rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írják, hogy a támadás mögött személyes okok állnak. Az is felmerült, hogy egy őrült lett Felgengájer megszállottja, és ő támadta meg. Az Eho Moszkvi Borisz Gritsz néven azonosította a támadót, aki a hírek szerint a rendőrségnek úgy nyilatkozott: Felgengájerrel öt éve „telepatikusan” kapcsolatban áll, az újságíró pedig két éve – szintén „telepatikusan” – szexuálisan zaklatja őt.
Ám mint arra a Financial Times cikke is emlékeztet: az Eho Moszkvi és Felgengájer ellen is lejárató kampány zajlik épp Oroszországban. A rádió tulajdonosa ma már a kormányközeli Gazprom Media, ám a csatorna megtartotta a Kremllel szemben kritikus hangvételét. Emiatt a főszerkesztőt, Alekszej Venediktovot sok támadás éri a Kreml-párti nacionalisták felől.
Két héttel ezelőtt pedig az állami tévécsatorna magát Felgengájert támadta egy műsorában, azzal vádolva, hogy amerikai civil szervezetektől fogad el pénzt, hogy így ássa alá Oroszország tekintélyét, és hogy „információs fegyverekkel kereskedik.” Az október 11-i műsorban Felgengájert azzal vádolták meg, hogy az amerikai külügyminisztérium „visszhangja” és hogy a 2018-as választások előtt Nyugatbarát narratívát próbál kialakítani az országban. Egy másik állami tévécsatorna pedig a közelmúltban mutatott be egy játékfilmet amerikai kémekről, amelyben elvágják egy liberális újságírónő torkát.
„Amerikában vagy bárhol máshol az emberek megőrülnek és megölik, mondjuk, John Lennont, mert Beatles-kultusz van. A mi kultuszunk az, hogy gyűlöljük az ellenségeinket. Ez a különbség” mondta a Financial Timesnak Oleg Kasin, egy liberális újságíró, akinek 2011-ben törtek az életére.
Az elmúlt hónapokban számtalan újságírót és ellenzéki politikai személyiséget ért támadás Oroszországban, amelyeket a rendőrségnek nem sikerült megoldania. Julija Latyinina, az Eho Moszkvi tapasztalt bemondónője múlt hónapban jelentette be, hogy elmenekült és családját is elköltöztette Oroszországból, miután több támadás is érte – még autóját is megpróbálták felgyújtani.
Latyinina szerint a Kreml hallgatólagosan az ellenük indított támadásokra bíztatja az embereket azzal, hogy az állami tévében lejárató műsorokat vetítenek a Kremllel szemben kritikus hangokról.
„Nem arról van szó, hogy Putyin vagy a Kreml közvetlenül támadásokra bujtogat. Csak összekacsintanak azokkal, akiknek kedve van megszervezni őket. A „helyi tehetségeknek” adnak lehetőséget, azt mutatva, hogy mindent szabad” írta a Moscow Times hasábjain Latyinina.
A New York-i székhelyű szervezet, a Committee to Protect Journalist adatbázisa szerint 1992 óta 58 újságírót gyilkoltak meg Oroszországban munkája miatt. Közülük 33 esetben nem vonták felelősségre az elkövetőket.
Kőműves Anita
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!