Migrációs viták az Európai Parlamentben: csak a kvóta elutasításában zár össze a V4, de abban nagyon

A 64 milliós összlakosságú visegrádi országok most már két éve tagadják meg összesen 11 ezer menedékkérő uniós jog alapján történő átvételét, jóval élesebb konfliktust vállalva az Unió magországainak kormányaival és az uniós intézményekkel, mint arra az országcsoport 2004-es uniós csatlakozása óta bármely kérdésben példa volt. Ennek okát és az e mögött rejlő belpolitikai racionalitást a magyar olvasóknak a tárgybeli hetedik sokmilliárdos kormányzati kampány közepén nem kell különösebben magyarázni. A lengyel, a cseh és a szlovák álláspontok részletesebb áttekintése viszont talán kevésbé ismert tényekkel szolgál annak a megítéléséhez, hogy miben valóban mintaadó és miben riasztó a magyar kormány természetes szövetségesei számára a kérdésben a falig, sőt azon is túl elmenő magyar kormányzati politika.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A Visegrádi Együttműködésen belül vitathatatlanul a menedékkérők kötelező áthelyezésének (vagy ahogy nálunk nevezik, a betelepítési kvótának) az elutasítása az a terület, amelyben a négy ország kormányai, nemzeti parlamentjei és európai parlamenti képviselőinek többsége tartalmilag ugyanazt és egymással összehangoltan mondják. Ráadásul ez nem kis részben valóban a magyar kormányzati kezdeményezések sikerét jelzi még akkor is, ha a másik három V4-állam kormánya sem radikalizmusban, sem a ráfordított erőforrásokban nem ér a magyar kormánynak a téma folyamatos belpolitikai napirenden tartását célzó politikai akcióinak nyomába. A kvótaellenesség kifejezési módjában és a többi tagállammal való szolidaritás elfogadása vagy elutasítása tekintetében azonban a négy érintett ország között nem csak stílusbeli különbségek vannak.

A tagállami kormányok szintjén a visegrádi egység már a dél-európai tagállamok terheinek csökkentését az Unión belüli szolidaritásra hivatkozva bevezető kötelező átvételi rendszerről szóló 2015. szeptember 22-i tanácsi szavazáson is körvonalazódott, hiszen – az akkor még Ewa Kopacz miniszterelnök által vezetett Lengyelország kivételével – a V4-ek már az átvételi rendszerről szóló elvi döntés, majd a konkrét intézkedésről szóló határozat elfogadását sem támogatták. Maga a kötelező átvételt elrendelő határozat az uniós jogszabályok jelentős részéhez hasonlóan nem egyhangú, hanem minősített többségi döntéssel született – ez az, ami miatt aztán a magyar és a szlovák kormány azt utóbb az Európai Unió Bírósága előtt meg is támadta. A másik három tagállamot elutasító álláspontjukban a 2016-os kormányváltást követően a lengyelek is követték.

Mind a négy kormány álláspontja mögött ott a nemzeti parlamentek jelentős többségű támogatása. Magyarország mellett Szlovákiában és Lengyelországban is születtek parlamenti határozatok az átvételi mechanizmus elutasításáról, és – bár formális határozat hozatala nélkül, de – a cseh parlament is ilyen tartalommal foglalt állást a kérdésben. A népszavazás tartásához hasonlóan azonban törvényt is csak nálunk alkottak a kérdésben, mint ahogy külön honlapot is csak nálunk üzemeltet a kormány a kvóták ellen.

A négy ország európai parlamenti képviselői szintén nagyjából egységesen utasították el a kötelező kvótákat: a tárgybeli legutóbbi szavazáson, amely egy, a tagállamokat a rendszer működtetésére felszólító határozattervezetről szólt, az összesen 106 V4-es EP-képviselőből 49 szavazott nemmel, 17-en tartózkodtak, 12-en távol voltak, 12-en nem szavaztak, és csak 16-an szavaztak igennel.

Minthogy e kérdésben az EP nem döntéshozó, a leadott szavazatoknál tanulságosabb a vitákban elfoglalt álláspont. Összesen hétszer vitázott eddig az EP a menekültválságról és az átvételi mechanizmusról, és a 106 képviselő közül 32 szólalt meg ezekben a vitákban. Közülük 17-en lengyelek, 10-en magyarok, 4-en csehek voltak, Szlovákia képviselői közül azonban csak egy szólt hozzá az ügyben. Ezekben a hozzászólásokban a régió szélsőjobb és euroszkeptikus képviselőcsoportjaiba tartozó képviselői (ECR, ENF, EFDD) egyhangúlag támadták nem csak magát az elfogadott átvételi mechanizmust, de önmagában a menedékkérők tagállamok általi átvételének minden formáját is. A néppárti képviselőcsoporthoz tartozó képviselők tagállamonként eltérő hangsúllyal, de többségükben a kvótarendszert elutasító, ám menedékkérők egyes csoportjainak átvételét nem eleve elutasító álláspontot foglaltak el. A szocialista frakcióhoz tartozó álláspontok ennél ugyan megengedőbbek voltak a kvótával szemben is, de még a V4 baloldali pártjai sem álltak ki egységesen a kvótarendszer mellett. A liberális ALDE frakció – azaz a hozzájuk a régióból tartozó 4 cseh képviselő – nem szólalt meg a vitákban.

A V4-ek politikusai által használt legfontosabb érvek és szempontok a kérdésben a következők voltak:

1. A kötelező átvétel sérti a tagállami szuverenitást

A magyar kormánynak a menekültpolitikán alapuló (és igazából a futottak még kategóriába sorolható többi kampánytéma ellenére tartalmilag valójában arra is korlátozódó) kendőzetlen, de témájában limitált euroszkepticizmusa ezen a területen tényleg mintaadó a régióban. Eltérő hangsúlyokkal, de a másik három visegrádi ország kormánya is az átvétel kötelező jellegében látja és láttatja a tagállami szuverenitás megsértését, és természetesen a hazai és az európai parlamenti képviselők is elsősorban ebből a valójában témafüggetlen, bármely uniós hatásköri vitában elsüthető érvből vezetik le az álláspontjukat.

A legsarkosabb megszólalásokat tekintve Robert Fico szlovák miniszterelnök ér még a leginkább Orbán Viktor nyomába: ő kezdettől a szlovák szuverenitással és a nemzetbiztonsági kérdésekben való önálló döntéshozatallal kezdettől összeegyeztethetetlennek tartja a kvóták létét.
Ehhez képest már-már megengedőnek tűnhet az aktuális lengyel álláspont, hiszen Beata Szydło idén májusi beszédében csak „jelenleg” nem látott módot arra, hogy Lengyelország más tagállamokból menekülteket fogadjon, és biztosított arról mindenkit, hogy a lengyel kormány nem hajtja végre a „rákényszerített” kötelező kvótákat.

A cseh kormány az elmúlt hetekig – a „kvótamenekültek” befogadásának leállításáig – követett álláspontja viszont meglehetősen sajátos volt: Bohuslav Sobotka miniszterelnök kormánya a kötelező átvételi mechanizmuson kívül, de az ott meghatározott kvótának megfelelő számú menedékkérő átvételét egészen idén tavaszig elvileg biztosította, bár ténylegesen csak elenyésző számú menedékkérő fogadására került sor. Ennek ellenére a cseh álláspontnak kezdettől az is része volt, hogy a kötelező kvóták sértik a tagállami szuverenitást. Mindeközben az EP-ben cseh euroszkeptikus képviselők odáig is eljutottak, hogy a kvóták fenntartása esetére az unióból való kilépést emlegessék.

2. Egyhangú döntés kellett volna

Ez egyben a még folyamatban lévő luxemburgi bírósági eljárás elsődleges tárgya, így nem meglepő, hogy a magyar és a szlovák, valamint – minthogy az eljárásba e két országot támogatva Lengyelország is beavatkozott – a lengyel álláspontoknak is visszatérő eleme ez a kifogás, de cseh politikus, például a kereszténydemokrata Michaela Šojdrová szájából is többször elhangzott már az EP-ben. Érdekes összefüggés az is, hogy a magyar kormány sok minden más mellett azzal is támadja a kvótaügyben született tanácsi határozatot, hogy azt jellegénél fogva rendkívüli intézkedésként, az Európai Parlament kihagyásával nem lehetett volna elfogadni. Ezt azonban nemcsak az EP többsége nem kifogásolta, hanem ebben a formában még a kvótát amúgy ellenző V4-es képviselők felszólalásaiban sem jelenik meg.

3. A migráció biztonsági fenyegetés, a tagállamoknak joga van határaik megvédéséhez

Az előbbi a lengyel, az utóbbi a magyar kvótaellenes – köztük a jobbikos – EP-képviselők tartalmi érveinek leghangsúlyosabb eleme. Logikailag a két érvelés annyira közel áll egymáshoz, hogy a magyar kormányzati propagandaanyagokban is egymás után szerepelnek. Azonban amíg a biztonsági kockázatok létét nehéz vitatni, a határvédelemhez való joggal eleve ellentétesnek tekinteni a kvótarendszert legalábbis merész megközelítés a belső határőrizet megszültetésén alapuló schengeni térség viszonyai között.

4. A menedékkérők úgysem maradnak Kelet-Európában, a rendszer működésképtelen

Mindkét állítás tapasztalatokon alapuló tény, de egyik sem független az ezekkel érvelő államok magatartásától. Egyrészt mind a négy visegrádi államban magas, a lengyeleknél és nálunk egyes időszakokban 80% feletti volt az elmúlt években azon menekültügyi eljárások száma, amelyeket érdemi döntés nélkül zártak le, mivel a kérelmező ismeretlen helyre – egy másik uniós országba – távozott. Ez azonban olyannyira nem volt ellenére az érintett országoknak, hogy sokáig lényegében ennek lehetővé tételéről szólt a menekültügyi politikájuk. Ebben az egyszerű továbbirányítás mellett fontos szerepet játszanak az alacsony elismerési arányok is, amelyek szintén minden visegrádi országra jellemzőek, ha nem is olyan mértékben, mint Magyarországra. Ettől természetesen még nagyobb tagállami együttműködési készség mellett is valós és megoldatlan végrehajtási probléma az unión belüli tovább- illetve visszavándorlás.

A kvótát a gyakorlatban azonban nem ez tette hatástalanná, hanem már az, hogy alig lépte túl az 120 ezres keret 10%-át a ténylegesen áttelepítettek aránya. Ezzel ugyan az uniós jogot végre nem hajtó tagállamok politikusainak érvelnie némileg álságos, azonban jól mutatja, hogy az átvétel a kvótarendszert egyébként támogató tagállamok részéről is akadozott.

5. A szolidaritás jár, de nem jut

A kvótát nyíltan támogató kevés V4-es politikus a tagállamok közötti szolidaritással érvelt. Magát az elvet az ellenzők sem kérdőjelezték meg, a gyakorlásának feltételeit azonban meglehetősen szigorúra szabták. Robert Fico például csak akkor tartja a szolidaritást gyakorolhatónak, ha ez nem veszélyezteti a szlovák polgárokat (márpedig azt már egyetlen menedékkérő befogadása is veszélyeztetné).

6. Mi legyen a kvóták helyett?

Nem meglepő módon az amúgy a viták és a bírósági eljárás eredményétől függetlenül nyilvánvalóan kudarcos és nagyon korlátozott hatású kvótarendszert felváltására vonatkozó konkrét felvetés elvétve hangzott el a vitákban. Bár a közös külső határvédelem megerősítésének sürgetését 11 V4-es EP-képviselő, köztük 5 magyar is a kvóták alternatívájának tekintette, de ez a – senki által nem vitatott – eszköz eleve csak akkor váltaná ki a már az unióba érkezett menedékkérők hatékonyabb szétosztását, ha az unió a genfi jogot megsértve lezárná a határait a menedékkérők előtt, amit ebben a formában és nyíltan még a magyar kormány sem javasol.

Többször előkerült ugyanakkor a parlamentben egy közös migrációs politika kialakításának igénye, többek közt a lengyel ellenzéki PO képviselőinek részéről, de konkrét alternatívát a kvóták felváltására ezek a hozzászólások sem adtak.

Az összkép tehát egészen elkeserítő, és ez bizonyosan nem csak a lengyel, cseh, szlovák és magyar politikusok felelőssége. Jelenleg az uniós tagállamok és az uniós intézmények erőforrásaik és igazgatási kapacitásuk jelentős részét, illetve – az életbiztosításnak nem vehető – EU-török megállapodás adta haladékot nem kis részben arra fordítják a migrációs politika területén, hogy egy jelen formájában eleve működésképtelen intézményről folytatnak sokszintű elvi vitát. Ennek otthon mindenki learatja a belpolitikai hozadékait, és kétségtelenül az európai integráción belüli hatalmi küzdelemben is túlmutat önmagán ez a játszma. Ugyanakkor az egészen biztos, hogy ezek a viták érdemben nem járulnak hozzá ahhoz, hogy közös válaszok szülessenek egy olyan problémára, amit csak a schengeni térség egészének szintjén lehetne megoldani.

Sepsi Tibor

A cikk a Nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott „Being closer to the policy V4″ elnevezésű projekt részeként készült. A projektben, amely a lengyelországi Association 61 vezetésével valósul meg, az Átlátszó két másik nonprofit szervezettel működik együtt, a cseh KohoVolit és a szlovák Inštitút pre dobre spravovanú spoločnos szervezettel. A projekt fő célkitűzése a visegrádi országok állampolgárai tudásának elmélyítése, azáltal, hogy tájékoztatást nyújt európai parlamenti képviselőik tevékenységéről a kiválasztott szakpolitikák területén.