Forradalom két keréken Bagdadban – biciklivel a nők elnyomása ellen

Bár egyetlen törvény sem tiltja, Irakban a lányok nem bicikliznek. Ezt mindenki tudja, így Marina Jaber fiatal művész is, aki tavaly mégis úgy döntött, szembemegy a tabuval, és nemcsak bejárja két keréken a várost, de még meg is örökíti a lázadást. A kalandból és a fotókból kiállítások lettek, Jaber ismertté vált mint a „biciklis lány”, nemcsak Bagdadban, de még az ország határain kívül is – és ami talán a legfontosabb: sokan csatlakoztak hozzá, hogy újra a normalitás részévé váljanak az utcán kerékpározó nők.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az eldiario.es-nek nyilatkozó Jaber elmesélte, hogy gyerekkora óta szeretett volna egy piros biciklit, mint amilyen az unokatestvérének volt. Amikor a háború miatt 2004-ben a fiú családja elhagyta az országot, neki ajándékozta a kerékpárt, de a nagyapja inkább eladta, hiszen „a lányok Irakban nem bicikliznek”. Akkor 11 éves volt, és csak jó évtizeddel később ülhetett fel újra egy piros, bérelt bringára Londonban, ahol vőlegényének családja élt. Akkor tette fel magának a kérdést, valóban lehetetlen, hogy hazájában is biciklire pattanjon, vagy csak arról van szó, hogy „egyszerűen lemondtunk ezekről a dolgokról”?

A 25 éves Jaber biotechnológiát tanult, és táplálkozási tanácsadóként dolgozott, de közben a művészetek is érdekelték, és egy német művész, Fabian Knecht szemináriumán döntött végül úgy, hogy egy művészeti projekt keretében megkísérli bebarangolni két keréken Bagdad városát.

A tervet eltitkolta családja elől is: „sem apám, sem a testvéreim nem értettek volna egyet az ötlettel, hazudnom kellett nekik”. Kezdetben a városközpont utcáit járta be, majd következtek a külsőbb negyedek, ahol konzervatívabb a lakosság – és itt már negatív tapasztalatokban is volt része. Kelletlen tekintetek és megjegyzések, lökdösődés – olyannyira, hogy félni kezdett és szégyenkezni, mintha valami rosszat követne el. Épp egy útzárhoz közeledett, és már el is döntötte, hogy visszafordul, de akkor a katona megnyitotta előtte az útakadályt.

Ez a pillanat igazi megerősítésként hatott: „meg kell magam erőltetnem ebben a társadalomban – hogy várhatnám, hogy a nők fellázadjanak a jogaikért, ha én még biciklizni sem merek”. Akkor ébredt rá, hogy a változás tényleg lehetséges, hogy egy ember előtt nyitva áll a lehetőség, hogy új dolgokat tegyen – és a többiek majd hozzászoknak az újdonságokhoz.

Tavaly decemberben már így fogalmazott egy párizsi napilapnak:

„Elég volt a félelemből: a nőknek érvényesíteni kellene a jogaikat, élni velük, hiszen mi vagyunk a társadalom.„

A fiatal nő először a Tarkib Bagdad művészeti fesztiválon foglalta össze tapasztalatait egy videó- és fotóinstalláció formájában, tavaly áprilisban – erről családja nem is tudott. Majd októberben egy újabb kiállítása is volt, ezúttal jóval több fotóval – és Instagramon is megosztották őket az #Iamsociety hashtag arab megfelelőjével.

Másnap az internet már tele volt a képekkel, Jaber több száz üzenetet kapott, sok támogató volt, de akadt rengeteg agresszív is, és ezúttal testvérei és értesültek az egészről: „Azóta nem beszélnek velem. Azt gondolják, hogy ezzel megsértem őket, mintha őket is veszélybe sodornám… Férfiak, félnek.”

Marina számára nagy megdöbbenés volt, mennyire más a virtuális világ: a valódi emberek, az utcán, nem csinálnak mindebből problémát, de a neten forrnak az indulatok, még a saját barátai is kicsúfolják, holott szemtől-szembe nem mondanak semmit.

Közös biciklizés tavaly decemberben Bagdadban, forrás: Al Arabiya English

Összességében azonban a pozitív üzenetek győztek, többen csatlakoztak is hozzá, már rendszeres csoportos bringázásokat is szerveznek, és egyesek szerint Bagdad jobb hely lett, mások a hetvenes éveket emlegetik, amikor még semmi különös nem volt abban, ha a nők bicajoztak. Marina Jaber ma már biciklivel közlekedik mindenhova, és nemrég megosztott egy fotót, amin „Bagdad első bicikliparkolója” van – egy kávézó tulajdonosa azután állította fel, hogy Jaber panaszkodott neki, nem nagyon lehet lerakni a bringát a környéken. A mindennapok kis változásaiból épülő forradalom…

A biciklit persze újabb ötletek követték, újabb kérdések: vajon miért nyugszanak be annyi mindenbe a nők, miért nem lehet lányokat sportolni látni, vagy miért nincsenek jelen a nézőtereken. Nők egyébként vesznek részt iraki kerékpárversenyeken, és a kislányok is bicajozhatnak még, de fiatal nőként már le kell mondaniuk az utcai kerekezésről. Jaber úgy gondolja, hogy a saját kis lázadása a férfiaknak is szólt: túlságosan sok dologgal hagytak fel a háború kezdete óta, amikor teljesen el voltak foglalva a túléléssel. És talán apróságnak tűnik, de az ilyen pici dolgokból áll össze a normalitás.

Az első közös túra tavaly decemberben, a Mn Baghdad Facebook-oldaláról

Marina az egykori londoni biciklizés óta megházasodott, és a kaland még súlyosabb problémákra is felhívta a figyelmét – több olyan üzenetet is kapott, ahol a lányok a bátorságát dicsérték, és arról is meséltek, mennyire nehéz helyzetben vannak, mert az apjuk, fiútestvéreik, férjük bántalmazza őket, és nem tudják, mit tehetnének. Egyiküket a fiatal pár be is fogadta a házába – és Marina most azon gondolkozik, hogyan lehetne létrehozni egy menhelyet bántalmazott nőknek, mert „ma sokuk számára lehetetlen a menekülés„.

Irak egyes részein persze továbbra is folyik a háború, az ország politikai-gazdasági helyzete, jövője ma is roppant bizonytalan, és Marina Jaber csak egy, a nemük emancipációjáért küzdő iraki nők közül. Ez a küzdelem sok esetben nem a fenti, a képeken is nyilvánvaló „nyugatias” kódok szerint zajlik, művészeti szemináriumokon és Instagramon, fedetlen hajjal, nadrágban…

De Marina történetében épp az lehet az univerzális, hogy egy sokunk számára ismerős, banális tárgy egyszerre a szabadság és önmegvalósítás jelképévé válik. Segédeszközzé ahhoz, hogy a társadalom megkérdőjelezhesse saját hagyományait, és új jogokat követeljen egy elnyomott csoport. A „biciklis lány” kalandja és lázadása talán épp ezért üzenhet nekünk is: valóban lehetetlen a változás, vagy épp csak lemondtunk róla?

Dobsi Viktória

Címlapkép: Közös biciklizés 2016 december 5-én, forrás: eldiario.es, Mn Baghdad.
Ha érdekesnek találtad a cikket, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!