10 tanács a döntéshozóknak: hogyan szabaduljunk meg az Iszlám Államtól?

A terrorizmus és másfél éve elsősorban az Iszlám Állam szervezete elleni küzdelem a katonai potenciállal bíró nyugati hatalmak egyik legfontosabb deklarált célkitűzése. Bár a kalifátus több fronton is visszaszorult, annyiban nem beszélhetünk globális előrelépésről, hogy a terror és a civilek halála lassan mindennapi banalitássá válik a hírekben. Ha csak az elmúlt napok eseményeit vesszük alapul: legalább 37 halálos áldozat Ankarában, 18 egy elefántcsontparti üdülőhelyen, 41 civil áldozat egy jemeni piacon vagy 25 halott két afganisztáni robbantásban – az utóbbi országban egyébként 2009 óta a tavalyi volt a leggyilkosabb év: 3545 civil halottat tart számon az ENSZ.

Ha kicsit messzebbre tekintünk, csak az orosz légierő szíriai bombázásainak 2000 civil áldozata lehetett 6 hónap alatt, és az év első két hónapjában majd félszázan vesztették életüket vagy tűntek el a Földközi-tenger hullámsírjában – a háború és a kilátástalanság elől menekülve.

Nemcsak a külpolitikai célkitűzések élén találjuk a terrorizmus elleni küzdelmet, a menekültválság révén a probléma eminens belpolitikai témává lépett elő számos európai országban. És az ehhez kapcsolódó retorika alakítja sok helyütt a belpolitikai agendát, a francia kormányfő például január végén azt találta mondani, hogy addig nem oldják fel a sokat kritizált szükségállapotot az országban, amíg „nem sikerült legyőzni Daecht”, azaz az Iszlám Állam (IS) szervezetet.

Kapcsolódó írásaink

Mindössze 11 lövést adhattak le a terroristák a több órás “brutális tűzharcban”

Kiderült, miért kapott Becsületrendet a francia elnöktől a szaúdi koronaherceg: mert kért egyet!

Titokban tüntette ki Becsületrenddel a francia elnök a szaúdi trónörököst

Francia fegyverek 5,2 milliárd euróért az ellenzékét vérbe fojtó egyiptomi esz-Szíszinek

“A bombáinkat várják – amitől tartanak, az az egységünk”

Háborús bűncselekmény a kunduzi kórház elleni légicsapás?

„Hogyhogy él? Felborítja a számozást!” Megszólal az Aszad-rezsim fotósa

Az erőszak és a civil áldozatok növekedésével párhuzamosan mintha egyre nőne az a szakadék is, amely a politikusok retorikájának bizonyosságait és a szakértők – a külpolitika, a hírszerzés, a terrorizmus elleni harc civil és katonai elemzői, a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatásban dolgozók vagy éppen az emberi jogi szakemberek – kételyeit elválasztja.

Az alábbiakban 10 olyan stratégai célkitűzés olvasható, amely az elmúlt hónapok franciaországi vitáiban számos független elemző véleményében felbukkant, miközben a kormányzat politikáiban nehéz nyomukra lelni. Az OrientXXI portálon megjelent 10 pontot Jean-Marie Guéhenno, az International Crisis Group igazgatója és Nicolas Hénin újságíró jegyzi – az utóbbi a tavaly megjelent Jihad Academy című könyv szerzője, és 10 hónapon át volt az IS foglya.

A Franciaországban kormányzó szocialisták a novemberi merényletek óta szükségállapotot tartanak fenn, alkotmánymódosítást terveznek, de a hírszerzési és a büntető törvényekben is változások várhatók, miközben az államadósság alakulását is alárendelték a biztonsági kiadásoknak.

A szerzők alapkérdése az, nem lehetséges-e, hogy mindez túlságosan hirtelen fogant és szükségképpen irracionális döntés, esetleg kontraproduktív. Nem lehet, hogy inkább az eddigi hibákból kellene tanulni, ha valóban az a cél, hogy megszabaduljunk az Iszlám Állam szervezetétől?

10 tanács a hatalmon lévők figyelmébe, hogy megszabaduljunk az Iszlám Állam szervezetétől

1. Nem kell túlértékelni a veszélyt

A félelemkeltés a terroristák legfőbb célkitűzése. Egy gyilkos öl, ahogy egy terrorista is. Csak épp az utóbbi elsődleges célja nem a gyilkosság, hanem a megtorlás kiprovokálása és a rettegés előidézése. Ha engedünk a rettegésnek, a terroristák sikerét segítjük elő. És a félelem rossz tanácsadó; a hatalmon lévőknek ügyelniük kell arra, hogy ne reagálják túl az eseményeket, és ne essenek bele a terroristák csapdájába. Ehhez az szükséges, hogy jobban ügyeljenek a narratívára, éppúgy, mint az erő célzott használatára.

2. Ne reméljük, hogy bombákkal elpusztíthatjuk az IS-t

A nemzetközi koalíció 2014 augusztusában indult légicsapásai feltehetően le tudják rombolni az edzőtáborokat, a szervezet vezetőit, és megzavarják az IS mozgását. Ugyanakkor soha egyetlen terrorista csoportot sem sikerült légicsapásokkal megsemmisíteni. 1998-ban az amerikai légierő először bombázta az afganisztáni dzsihadista táborokat és egy szudáni üzemet. Ezek a bombázások  azóta sem maradtak abba, és csak sűrűbbé váltak. Visszaszorult e majd két évtized alatt a dzsihadista terrorizmus? Épp ellenkezőleg, a bombázások, az infrastruktúrákban okozott károk, éppúgy mint az elkerülhetetlen civil áldozatok, a szélsőségesek mellé állíthatják a lakosság és a jövő generációk egy részét.

3. Óvakodjunk a barátainktól

Mindenki kinyilvánítja, hogy kész küzdeni az IS ellen, de közben mindenkinek vannak hátsó gondolatai is. A szunnita monarchiákat jobban aggasztja Irán, Iránt pedig a szunnita monarchiák. A kurdok esélyt látnak egy autonóm terület igazgatásának megszerzésére, amit a törökök mindenáron igyekeznek elkerülni. Oroszország stratégiai pozícióinak megerősítését célozza a régióban. A fentiek közül senkinek sem egyeznek meg a célkitűzései, és a „koalíciót” gyengítik a széttartó célok.

4. Ne értékeljük túl a vallásos diskurzust

Az IS minden akciójának igazolásában gyanúsan központi szerepet tölt be a vallásos diskurzus. A vallás valóban fontos bizonyos követői számára, de részben a politika maszkja is: Olivier Royt parafrazálva a szélsőséges erőszak iszlamizációjának vagyunk tanúi, az iszlamizmus radikalizációjával párhuzamosan.

Mindenekelőtt a Szíria és Irak arab szunnita lakosságát sújtó, politikai, gazdasági és szociális elhagyatottság volt az, amely előkészítette az IS számára a talajt. Amikor ezek a lakosok jogaik elismerését kérték, kegyetlen elnyomás lett osztályrészük, ez taszította őket az erőszak spirálja felé, ebből profitál az IS, amikor toboroz, afféle védelmező keresztapaként. A háborúban álló országokban felkoncolják, nálunk pedig stigmatizálják és diszkriminálják őket. A kizárás fokozatai különbözőek, de az eredmény ugyanaz. Mindkét esetben a szunnita muszlimok állnak a célkeresztben, és az IS őket próbálja összefogni.

5. Ne higgyünk tovább az autorier rezsimek erényeiben

A jelenlegi ellenforradalmi hullám mintha megerősítené azokat a diplomatákat, akik az „Arab tavaszok” előtt azt mondták, „az arab diktátorok talán kevéssé szalonképesek, de legalább a terrorizmust hatékonyan meggátolják”. Ez a lehető legtávolabb áll az igazságtól. Ha az autoriter rezsimek féken is tartják a lakosságot, azt csak egy kukta módjára teszik. Amikor eltűnnek, kicsapnak az évtizedeken át felhalmozódott frusztrációk és indulatok, és politikai erőszakot gerjesztenek.

6. Ne keverjük össze az eredményeket az okokkal

Az IS, akárcsak a többi szélsőséges csoport sokkal inkább a Közel-Kelet problémáinak tünete, mint okozója. Ha anélkül próbálunk meg küzdeni ellene, hogy a felemelkedését és sikerét biztosító politikai, társadalmi és gazdasági folyamatok ellen felvennénk a küzdelmet, kudarcra vagyunk ítélve. Az erőszak, az autoriter hatalom, a magukra zárt közösségek a terrorizmus legfontosabb üzemanyagai.

7. Csak ott futamítsuk meg az ellenfelet, ahol lehetséges az alternatíva

Ahogy a katonai iskolákban is tanítják, nem kell olyan területek meghódítására törni, amelyeket nem szándékozunk vagy nincs módunkban ellenőrzés alatt tartani a jövőben. Ellenkező esetben az invázió sikerét kudarcba fordítja a megszállás. A katonai hadműveletekkel párhuzamosan, még inkább azokat megelőzően szükség van politikai projektek kialakítására. Ha az IS összeomlana ma egy katonai koalíció nyomása alatt, az nem jelentene feltétlenül győzelmet. Politikai projekt hiányában a helyi lakosságra olyan káosz várna, amely féléven belül egy hasonlóan radikális csoport előtt nyitná meg az utat.

8. „Le kell építeni” a síita-szunnita konfliktust

A jelenlegi feszültségeket a kölcsönös revansvágy, a másikról alkotott rémképek és olykor paranoia, az önmagukat áldozatként tételező felek táplálják. Bizonyos mértékben az IS a szunnita világ válasza egy hódító síitákról szóló vízióra. Két párhuzamos koalíció, az Irán-Oroszország tengely, és a szunnita nagyhatalmakat és a Nyugatot összefogó tengely csak felerősíti a feszültségeket és megerősíti az IS pozícióit.

9. Ne hagyjuk elfajulni a válságokat

Természetesen szükség van egy békemegállapodásra Szíriában. Ahogy arra is, hogy minden iraki képviseletre találjon egy igazságos és inkluzív rendszerben. Természetesen helyre kell állítani a békét Jemenben és Líbiában. A válságok és háborúk a muszlim világ különféle területein csak a szélsőségesség és a terrorizmus termékeny melegágyai. Minden konfliktus helyben születik, de a radikalizáció nyomán olyan nemzetközi dimenziót kap, amely kibogozhatatlanná teszi. És a Közel-Kelet mellett persze ne feledkezzünk meg a Száhel-övezetről és Fekete-Afrikáról.

10. Mielőtt bármely katonai intervencióba fognánk, gondolkozzunk a civil békéről

Egy katonai intervenciónak lehetnek persze azonnali eredményei, a mozgalom legyőzhetetlenségének auráját megtörve például. De egy terrorista csoport felszámolása csakis egy politikai folyamat eredménye lehet, amely akár hosszú évekig is tarthat. Épp ellenkezőleg, a terrorizmus azonnali töréseket okoz a társadalmainkban, ahogy a tavalyi merényletek is megmutatták. Konszolidálni kell a belső frontot, amelyet törékennyé tett a terrorista veszély; és ez olyan sürgős, hogy nem várhat az IS legyőzéséig. Ennek természetesen az újabb merényletek hatékony megelőzése lehet az eszköze, de nemzeti kohézióra és a közös értékeinkre összpontosító összefogásra is szükség van. Utasítsuk el a félelem politikáit.

Dobsi Viktória

A „10 tanács” franciául itt olvasható. Illusztráció forrása itt.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.