Neonikotinoidok és méhpusztulás: „A kutatóknak is van személyes felelőssége”

A növényvédő-szerek piacán a kilencvenes években feltűnt neonikotinoid alapú rovarirtókat ma már a legnépszerűbb fegyverek közt találjuk a haszonnövények kártevői elleni harcban, miközben tanulmányok sora mutatta ki kollaterális hatásukat a méh- és porzórovarok pusztulásában. Ezúttal egy nagyobb ívű vállalkozás, egy 30 kutató részvételével létrejött meta-tanulmány véli bizonyítani, hogy a szóban forgó vegyületek pusztító hatása az élővilág szélesebb spektrumán is megnyilvánul. A kutatócsoport egyik alapítójával, a francia állam Molekuláris biofizikai központjában (CNRS) dolgozó Jean-Marc Bonmatin-nel beszélgettünk.

– Elmondaná röviden, miben újszerűek az eredményeik?

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

– Először is, megpróbáltuk átfésülni a tudományos kutatások egészét a neonikotinoidokra és a fipronilra vonatkozóan, ez több, mint 800 tanulmányt jelent, amelyek egyrészt felölelik a bolygónk egészét, másrészt több állatfajt; általában a porzórovarokat, vízi és szárazföldi gerincteleneket és a gerincesek több csoportját is. Az interneten hamarosan mindenki számára elérhetővé váló tanulmány 8 altémára oszlik, az Environmental Science and Pollution Research munkatársai az utolsó simitásokat végzik, és folyamatosan töltjük fel az anyagokat a weboldalunkra is. Az egyes fajok kitettségét és az említett szerek rájuk gyakorolt, valószínűsíthető vagy bizonyított hatását egy ábrán is összefoglaltuk.

Összefoglalónk a tanulmányról itt:

„A …tucatnyi entomológus összefogásából kibontakozó kutatás hipotézise egyrészt az volt, hogy a méhpusztulás csak a leglátványosabb eleme a rovarfajok kilencvenes években felgyorsult hanyatlásának. Másrészt azt feltételezték, hogy az agrovegyszerek piacára ugyanebben az időszakban bevezetett új molekulák, a neonikotinoidok döntő szerepet vállaltak e hekatombában.”

– A szkeptikusok szerint a világszintű adatok nem tükrözik sem a kolóniák számának, sem a termelt mézmennyiségnek a csökkenését, hogyan lehetséges ez?

– A válasz nagyon egyszerű, vegyünk példaképp Franciaországot és az USA-t. Nálunk a kaptárak száma nagyjából nem változik, ugyanis akárhányszor eltűnik egy kolónia, és ez nagyjából egész Európában is így van, a méhész megújítja. Ha nincs több kaptár, nincs méhész sem – azaz nem meglepő, ha a kaptárak száma stagnál. Ugyanakkor Franciaországban a méztermelés a neonikotinoidok és a fipronil bevezetése óta 60 %-kal csökkent; ugyanannyi kolóniával kevesebb, mint fele annyi mézet termelünk, miközben minden évben eltűnik a méhek 25-30%-a. Tegyük hozzá, hogy hasonló folyamat zajlik a vadon élő porzórovarok esetében, csak őket nem újítja meg senki. Az USA-ban hasonlóképp, évente átlagosan 30% pusztul el (persze egy konkrét évben lehet ennél több vagy kevesebb), amit a méhészek pótolnak. Viszont ott a kaptárak létezésének alapvető célja, Európával szemben nem a méztermelés, hanem a növények beporzása. A termelt mézmennyiség nem is nagyon változott, mert korábban sem volt nagyon magas. A kaliforniai mandulafa-ültetvényeken például méhek nélkül nincs termés – és ha esetleg az összes állat elpusztul, akkor „sincs gond”, mert az ültetvény tulajdonosa akkor is fizet.

– A témával kapcsolatban gyakran felmerül a mezőgazdaság és a természetes élővilág megkülönböztetése is. Az El País spanyol napilapban pl. épp tegnap jelent meg egy cikk egy „Méhek nélküli világról”, ahol a mezőgazdasági minisztérium egy képviselője azt állítja, ha kipusztulnak a beporzó állatok, „készen állunk a helyettesítésükre”…

– Két lehetőséget tudok elképzelni. Vagy valami nyomtatási, fordítási probléma van, vagy az illető túl sok cervezát fogyasztott. Ez olyan, mintha kijelentenénk, hogy már nincs szükségünk vízre, mert megvehetjük üvegestül a boltban. A kínaiak pl. próbálkoznak kézi beporzással, és természetesen fel lehet mérni ennek költségeit, de ebben az esetben persze csak az élelmezésre szánt növényekről van szó, miközben a rovarok minden növényt ellátnak. Elvileg létezik az a hipotézis, hogy csak ezeknek a haszonnövényeknek a fennmaradásán fáradozzunk, és veszni hagyjuk a többit, de ez egy elég sötét jövőkép. A jelenlegi tudományos eredményeink ennek a spanyol tisztviselőnek az álláspontjával homlokegyenest ellenkezőek – próbáljon mesterségesen beporozni pl. egy paradicsomot, a sárgarépát vagy általában a zöldségeket. A mesterséges beporzással lehet gabonánk, búzánk, rizsünk, de a gyümölcsökről, zöldségekről le kellene mondanunk.

– Tavaly tavasszal a Natural Resources Defense Council (NRDC) nevű környezetvédelmi szervezet azzal vádolta meg az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt (EPA), hogy 11 ezer növényvédő-szert megfelelő tesztelés nélkül engedélyezett. A neonikotinoid alapú rovarirtók ideiglenes engedélyét pl. soha nem igazolták az előírt vizsgálatokkal. A botrány nyomán 5 egyesület feljelentette a szövetségi hatóságot. Európában megbízhatóbban működik a vegyszerek engedélyezése?

– Ami a világon általában problémát okoz, az az, hogy a növényvédő-szerek ellenőrzését jobbára a mezőgazdasági minisztérium fennhatósága alatt vagy erős befolyása mellett dolgozók végzik. Eközben a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszerek hatása túlmutat ezen a területen, érinti az ökoszisztémát is, de közegészségügyi kérdéseket is. Rossz ötlet olyanokra bízni a felügyeletet, akiknek fő célja a mezőgazdasági termelés támogatása, bármilyen áron. Uniós szinten pozitív fejleménynek mondható, hogy a környezetvédelmi és egészségügyi hatóságok is bekapcsolódnak ebbe a folyamatba. Így az európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság eredményei alapján tiltott be az Európai Bizottság átmenetileg egyes szereket. Véleményem szerint Európában nagyon-nagy késésben vagyunk ezekben a kérdésekben, de még így is előzzük az Egyesült Államokat. A mezőgazdaság támogatása természetesen jó dolog, egy erős ország nem működhet hatékony mezőgazdaság nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szereket engedélyezni kellene. Vannak hagyományos technikák, amelyekkel a kártevők problémája jól kezelhető, ilyen pl. a vetésforgó; a vegyszeres rovarirtás legfeljebb a legutolsó opció lehetne.

– A júniusban méhmentő programot indító Fehér Ház adatai alapján csak a méhek 15 milliárd dollár értékben járulnak hozzá a nemzetgazdasághoz, míg a növényvédő-szerek piacának harmadát adják ma a neonikotinoidok, ami az önök videója szerint évi 2,6 milliárd dollár bevételt generál az egész világon. Vannak ilyen adataink Európára vonatkozóan is?

– Szögezzük le rögtön, hogy a fenti összegek nem ugyanazokba a zsebekbe kerülnek. A méhek az egész lakosság számára dolgoznak, míg a növényvédő szerekből származó 2,6 milliárd a magáncégeknél landol. A földkerekségen, ha nem tévedek, 150 milliárdra taksálják a méhek által hajtott hasznot, ebből Európa részesedése 20 körül lehet. Ami a növényvédő szerek európai hasznát illeti, a vállalatok nem igazán transzparensek, tehát csak becslésekbe bocsátkozhatunk. A molekulákat másolják is, pl. Kínában, így összességében egyáltalán nincsenek megbízható adataink arról, mekkora mennyiségben használják e vegyszereket szerte a világon. A konklúziónkban ki is térünk rá, hogy lehetetlen felbecsülni a következményeket, ha nem is tudjuk pontosan, mennyi kerül belőlük a szántóföldekre – csak a minimális értékeket ismerjük. Ami egyébként szerintünk, a hatásai alapján már átlépi az elfogadhatóság határát.

A cikksorozat korábbi részei:

Meta-tanulmány a méhgyilkos neonikotinoid rovarirtók globális pusztító hatásáról

Befellegzett a nagyipari mezőgazdasági modellnek?

Virtuális atlasz a világ (majdnem) minden környezeti konfliktusáról

– Az Unióban egy részleges és átmeneti tiltás mellett döntött az Európai Bizottság, több tagállam, köztük Magyarország ellenvéleményével dacolva. Mit várhatunk egy ilyen két éves korlátozástól?

– Ami a veszélyeztetett fajokat illeti, pl. általában a porzórovarokat, konkrétabban a méheket, a vízi gerinctelen fajokat, ez a kétéves tiltás a gyakorlatban szinte semmilyen változást nem hoz majd. Viszonylag kevés terményt érint majd, és csak bizonyos technikákat, de így is nyerhetünk hasznos információkat. Kiderül majd, mennyire csökkenek vagy változnak a hozamok, azaz felbecsülhetjük ezeknek a szereknek használatához fűződő érdekeket.[1] Van ugyanis több olyan tanulmány is, melyek szerint ezeknek a kemikáliáknak nincs sok értelme. Elsősorban prevenciós céllal alkalmazzák őket, szisztematikus megelőzésként – és nem akkor, ha a károkozók manifesztálódnak, ami az esetek mintegy 10%-a. Ha nem beteg az ember, nem szed antibiotikumot – a szisztemikus (felszívódó) rovarirtók akkor is a környezetbe kerülnek, ha nincs veszély, azaz 90%-ban megkérdőjelezhető a hasznosságuk.

– Visszatérve a méhek pusztulási statisztikáira, az EU referencia laboratóriumaként működő francia ANSES adatai szerint a különböző európai országokban 3,5 és 33 % között mozog a téli halálozási arány. A nagy különbségek esetleg arra is magyarázattal szolgálhatnak, miért ódzkodnak egyes kormányok a szerek tilalmától. Ráadásul e felmérés szerint a télvégi adatok 10% alatt vannak pl. Spanyolországban, miközben a helyi méhészek szerint 20-30%-os lenne a szám, ennyire különbözőek lennének a számítási módszerek?

– Először is, a halálozási arány 5%-ig normálisnak tekinthető, a 33% pedig teljesen abnormális. Azután lehet pl. hogy a méhészek már halottnak ítélnek egy kolóniát, mert soha nem fog több mézet előállítani, és csak vegetatív állapotban van, miközben előfordulhat, hogy adminisztratíve ez nem így van, amíg vannak élő méhek a 30-50 000 egyedből. Európai szinten ezek a kritériumok még nem egységesek, bár van egy ezirányú kísérlet. A méhpusztulás három legfontosabb tényezője – mint ismeretes – a paraziták, a betegségek és a kemikáliák. Ha egy területen, országban kevésbé intenzív a mezőgazdaság, nagyobb a biodiverzitás stb. a vegyszerek hatása feltehetően kevésbé érvényesül.

– A Le Monde újságírójának kérdésére – hogyan lehetséges, hogy ilyen mértékű pusztítás ilyen sokáig elkerülhette a hatóságok figyelmét – egyik kollégája, François Ramade azt válaszolja, hogy az agronómiai kutatás állami kontroll alatt van, a döntéshozók fő szempontja pedig az, hogy ne zavarják a mai gazdasági tevékenységet, tekintet nélkül arra, hogy a jövőben ez milyen lényeges gazdasági negatívumokkal is jár majd. A holland Maarten Bijleveld, a csoport elnöke szerint „már nincsenek generalisták, a tudás fragmentálódott”. 

– Ezt mondta Maarten? Hát, igazán jóindulatú volt. De kétségtelen, hogy a tudás valóban fragmentált, ami a közintézményeket illeti. Ezért is volt indokolt 30 kutatónak összefognia különböző részterületekről és a földkerekség különböző részeiből, hogy megállapítsuk a helyzet extrém súlyosságát. Korábban mindenki a saját fajára, specialitására koncentrált. De nem csak a tudás fragmentált, hanem az érdekek és a kockázatok tudatossá válásának folyamata is. Ha sokan érzékelik is a saját területükön végbemenő negatív folyamatokat, ezt a tapasztalatot nem osztják meg azokkal, akik az ökoszisztémával vagy a közegészségügyi problémákkal foglalkoznak, vagy mondjuk a felszíni- és talajvízkészletek szennyeződésével, ahol a helyzet szintén nagyon súlyos. Mivel nincs globális helyzetfelmérés, nem is lehet felvilágosult döntéseket hozni. E konkrét témával kapcsolatban pedig a tudás, a kutatás nagy része a növényvédő szerek gyártóinál vagy az ő megrendelésükre jön létre, ami nem feltétlen eredményez objektív mérleget. Hajlanak ugyanis arra, hogy úgy találják, nincs probléma. Amikor a vizsgálatokat összeférhetetlenséggel nem vádolható kutatók készítik, épp ellenkezőleg, a probléma nagyon is súlyosnak látszik. Nem állítom, hogy a vállalatok részére dolgozó vagy a hozzájuk kötődő kutatók hazudnának, de kétségtelenül megfigyelhető egy markáns különbség a független kutatók eredményeihez képest.

– Az önök kutatását egy holland alapítvány finanszírozta…

– Igen, az alapítvány céljai között szerepel a porzóállatok védelme. Ezt a pénzügyi támogatást elsősorban a kutatók találkozóinak szervezésére fordítottuk, amire évente egyszer került sor; illetve a weboldal létrehozására. Az alapítványt magánadományok táplálják, ön is adhat bele pénzt, ahogy én is, és jobbára kisebb összegek adódtak össze – nagyon-nagyon messze vagyunk az agrokemikáliák gyártói által a tanulmányokra költött összegektől.

– A probléma fontosságát, és különösképp az önök által vázolt helyzet súlyosságát tekintve, felmerül a kérdés, miért nem közintézmények kezdeményezésére ment végbe ez a kutatás?

– Úgy gondoljuk, hogy a kutatóknak is van személyes felelőssége, a közhatalom képviselőinek pedig szüksége van a független tudomány felvilágosítására. A kutatók nem állítják, hogy így vagy úgy kellene cselekedni, csak a helyzet feltárását végzik el. Ezután a közpolitikák alakítói, de a vállalatok, az NGO-k, és maguk a termelők is az információ birtokában hozhatnak a döntéseket, és alkalmasint leülhetnek együtt, hogy megbeszéljék, mit kellene csinálni. Az ökoszisztémában már ma is megfigyelhető a dominó elv működése, a rovarok pusztulása a rovarerő madarak pusztulását eredményezi, majd a ragadozó madarak is eltünedeznek, ha nem teszünk semmit. Mi azért is fogtunk össze így nemzetközi szinten, mert nem egyes országokat szeretnénk hibáztatni. Vannak olyan pillanatok, amikor új politikák, fontos döntések meghozatala elodázhatatlan. Első körben, amennyire csak lehetséges, el kellene kerülni ezeknek a szereknek a használatát, mert kiemelkedően károsak a környezetre.

Dobsi Viktória

[1] Tavaly januárban, az EB betiltásra vonatkozó javaslata előtt néhány hónappal publikálta jelentését a Humboldt Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (HFFA) a neonikotinidok használatának gazdasági hatásairól; a következtetéseket a hazai agrárszakma is átvette, míg a Greenpeace elfogultsággal vádolja a szerzőket.