
A pedagógusok öt százaléka, összesen 4314 tanár mondott fel idén az állami iskolákban
Infografikákon ábrázoltuk, hány tanár mondott fel a tankerületekben, hol volt a legtöbb távozó tanár a tavalyi évben, és mi a helyzet az utánpótlással.
Infografikákon ábrázoltuk, hány tanár mondott fel a tankerületekben, hol volt a legtöbb távozó tanár a tavalyi évben, és mi a helyzet az utánpótlással.
Az adás itt visszahallgatható.
Infografikákon ábrázoltunk, mekkora a pedagógushiány a tanévkezdés elején a magyar közoktatásban.
Pályaelhagyó pedagógusokkal beszélgettünk arról, miért döntöttek úgy, hogy abbahagyják a tanítást.
Három olyan pedagógussal beszélgettünk, akik kényszermegoldásból saját tantárgyukon felül reáltárgyakat is tanítanak vagy tanítottak az iskolájukban.
A közoktatásról szóló podcastunk két vendége Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, és Radó Péter oktatáskutató volt.
Aggasztóan elöregedő pedagógusok, kevés utánpótlás, teljesen eldeformálódott korfa: ez olvasható minden közelmúltban elkészült felmérésből, ami a pedagógusok jelenlegi és jövőbeli korösszetételét monitorozta.