A Duna Aszfalt egy mauritiusi cégen keresztül menedzseli és adóoptimalizálja az afrikai építési projektjét
Utánanéztünk, minek kell ehhez megfelelni, és milyen előnyökkel jár ez a Duna Aszfalt és tulajdonosa, Szíjj László számára.
Utánanéztünk, minek kell ehhez megfelelni, és milyen előnyökkel jár ez a Duna Aszfalt és tulajdonosa, Szíjj László számára.
Olvasónk megörökítette az autópálya-mogult, amint épp hazatér a 8500 km-re fekvő Mauritius szigetekről, ahová csupán 3 éjszakára ugrott ki az OE-IAV lajstromjelű Bombardier Global 7500-as repülőgéppel.
Az egyiket árulják, a másik Bécsbe költözött Budapestről, a harmadik pedig Bécs helyett már Szlovéniában parkol.
Az OE-IAV lajstromjelű luxusgép a NER-flotta ékessége, a levegő Ferrarija, és nagy valószínűséggel a Duna Aszfalt-tulajdonos Szíjj Lászlóhoz köthető.
Mindhárom hajó pont azon a környéken van, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is felbukkant az elmúlt napokban Horvátországban.
A beruházásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ad vissza nem térítendő támogatást, a kivitelező egy szlovák cég, az AVA-stav s.r.o lehet.
Lázár János barátjának dohányos cégénél kiseperték a kasszát, de az Orbán- és Mészáros-érdekeltségeknél nincs jele a vagyonkimentésnek.
A HT Division Zrt. 2023-ban 2,7 milliárd forint hasznot, 2024-ben viszont 700 milliós veszteséget termelt Orbán és Erdogan oligarcháinak.
A 280 milliárd forint közpénzbe került út kivitelezésének nagy részét a Duna Aszfalt végezte. Lázár János minisztériuma szerint normális ennyi hiba.
A kormányközeli Szíjj László cége építette a Kondoros-Békéscsaba közötti útszakaszt nettó 41,5 milliárd forintért, vagyis kilométerenként 2,3 milliárdért.
A Transparency International (TI) Magyarország összesítése szerint ezzel a volt felcsúti gázszerelő maradt hazánk tenderbajnoka.