Legalább 40 ezer tonna gabona érkezett Ukrajnából azután, hogy a kormány betiltotta az importot
Megtiltották, mégis érkezett Ukrajnából gabona 2023 áprilisa és júniusa között – ez a NÉBIH adataiból derült ki.
Megtiltották, mégis érkezett Ukrajnából gabona 2023 áprilisa és júniusa között – ez a NÉBIH adataiból derült ki.
Idén januártól bevezették, hogy a megyék újra vármegyék legyenek, de úgy tűnik, hogy a költségekbe nem gondoltak bele.
Az MNB-Ingatlan Kft. csak az elmúlt bő 2 évben nettó 1,2 milliárd forintot költött képekre, amelyeknek többsége raktárban áll.
Az illetékes szervek több körben elutasították adatigénylésünket, ezért olvasónk és egy technológiai megoldás segítségével szereztük meg az adatokat.
A Valtonnal kötött szerződésből például kiderül, hogy Biró Ferenc egy kívül fekete, belül bézs színű „prémium személygépjárművel” (272 lóerős, L&K felszereltségű Skoda Superb) közlekedik, és a sofőrök „átlag feletti precizitással és határozott fellépéssel” rendelkeznek.
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke nem érzi úgy, hogy meg kellene indokolnia a döntését, pedig ez a törvény.
EU-s pénzből osztotta a kormány a szegényeknek a csomagokat, amikben a 159 forintos tej 516 forintba került. Erről nyilatkozott az ügyet feltáró kollégánk.
A Transparency International Magyarország hosszas pereskedés után végre megkapta a pályázati anyagokat az állami tulajdonú Kisfaludy2030 Zrt.-től.
Az állam műsorszámok támogatójaként is bőkezű volt a választások előtt. A pénz nagy része a TV2-nél landolt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatai nem igazolják a kormánysajtó mérgező ukrán gabonáról szóló állításait.
A jogerős döntés értelmében ki kell adniuk a 2021-es átvilágítási jelentést, amire hivatkozva megszüntették az intézmény állami támogatását.