Tiborcz István üzletfelének tehet keresztbe a Fővárosi Közgyűlés mai döntése
Megmenekültek a foltos szalamandrák: ma jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés annak a budapesti, II. kerületi területnek a védetté nyilvánítását, ami a...
Megmenekültek a foltos szalamandrák: ma jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés annak a budapesti, II. kerületi területnek a védetté nyilvánítását, ami a...
Nem egész két héttel ezelőtt írtuk meg, hogy megjelent a közbeszerzési kiírás, amelyben gyorsított eljárásban kereste a beruházást irányító állami...
Biatorbágy polgármestere szerint nem kellett építési engedély a focipályához, Szél Bernadett szerint azonban a földmunkákról készült fotók alátámasztják, hogy egy...
A turisztikai fejlesztésnek mondott kormányzati gigaprojekt ellen a helyiek, a környezetvédők és az osztrákok mellett az UNESCO és az EU...
Oxigénhiány miatt pusztult el a nagy kánikulában legalább 3 tonna hal a Velencei-tóban. A haltetemek múlt hét csütörtök reggel bukkantak...
„A nyomozó hatóság nem végzett el az elkövető felkutatása érdekében minden indokolt és szükséges nyomozati cselekményt” – így fogalmaz a...
Alsóörsön benzinkutat álmodtak egy erdős-bokros telekre, nem messze a Balaton-parttól. A kút miatt módosítani kell az erdő védterület-besorolásán a szabályozási...
Nagyinterjút adott lapunknak Lányi András író, filozófus, az ELTE humánökológia mesterszakának alapítója. Lányi többek között az egyetemi modellváltásról, az oktatás...
Gombhoz varrnák a kabátot Biatorbágyon, ugyanis az öltöző és a lelátó már nem fér be a focipálya mellé, ezért az...
2020 utolsó napján jelent meg az a kormányrendelet, ami a Lupa-tó fejlesztését nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja. Ez az...
Tavaly októberben írtunk arról, hogy 91 fát költöztetnek át a Ligetben, de a Városliget Zrt. akkor titkolta a helyszíneket. Most...