Nem adták ki a gyermekotthonokban végzett hatósági ellenőrzések eredményét, perelünk a jelentésekért
A Belügyminisztériumtól és a kormányhivataloktól közadatigénylésben kértük a vizsgálatok anyagait, de nem kaptuk meg őket.
A Belügyminisztériumtól és a kormányhivataloktól közadatigénylésben kértük a vizsgálatok anyagait, de nem kaptuk meg őket.
Az eddig publikált, összesen 67 cikk hatására több országban vizsgálat indult, és az Európai Bizottság is mozdulni látszik.
MIA, vagyis Mesterséges Intelligencia Asszisztens. Jól hangzik, de senki sem tudja, hogy használták-e a gépeket valaha.
A Belügyminisztérium rendezvényszervezésre kiírt tenderén nagy volt a verseny, a Lounge Event Kft. csak az ötödik lett a rangsorban.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nyerte a 2 évre szóló tendert, így ők biztosítják többek között a rendőrség és a TEK dolgozóit is.
A díszdobozos kitüntetés pontos megnevezése "Rendkívüli Helytállásért Árvízvédelem 2024" érdemjel. Valaki már el is adott egyet a Vaterán.
Rétvári Bence államtitkár egy parlamenti kérdésre adott válaszában magasztalta a konténertantermeket, amikből szerinte nincs is sok az országban.
Nagynak tűnő összeg, de nem az. Az augusztus 20-i ünnepségre például évente 10-15 milliárdot, az űrhajósprogramra pedig 27 milliárdot költ a kormány.
A falu 20 milliós támogatást kapott sportpálya felújítására, de nem sikerült befejezni a projektet. A füvesítés körüli vita bíróság elé került.
Lőcsei Lajos momentumos országgyűlési képviselő tett fel kérdéseket cikkünk után Pintér Sándor belügyminiszternek.
„Kérem, kérdéseivel keresse a Nemzeti Népegészségügyi Központot az 1812-es telefonszámon.” – mondogatja a 392 millióért fejlesztett MIA nevű robot.