Így lett a párizsi terrortámadások elkövetőinek budapesti útjaiból az egész országot bekamerázó Szitakötő-projekt

Tízmilliárdokból épül a belügyesek szent grálja, a Magyarország biztonsági kamerarendszereit felújítani és egy nagy hálózatba összekötni hivatott Szitakötő-projekt. A rendszer fővárosi magja még akkor épült ki, amikor Budapesten 2015 nyarán átvonult a menekültválság. Az őszi párizsi terrortámadások a magyar fővárosban is megfordult elkövetőire ugyanis ekkor egyáltalán nem figyeltek fel az illetékes szervek.

Salah Abdeslam nem szereti, ha megfigyelik. A 2015 novemberében Párizsban terrortámadásokat végrehajtó, az Iszlám Államhoz tartozó terrorista sejt egyetlen túlélője néhány hete felpanaszolta, hogy a börtöncellájában két biztonsági kamera is figyeli a mozgását. „Napi 24 órában kamerákkal élni – kibírom, hála Istennek – olyan dolog, ami az öngyilkosság határára lökheti az embert” – mondta a marokkói származású, francia állampolgárságú, de Belgiumban felnőtt férfi az AP tudósítása szerint a bírósági tárgyalásán, majd hozzátette: „Azért szerelték fel őket, hogy ne lehessek öngyilkos, de így nem marad magánszférám. Még az állatokkal sem bánnak így.”

Abdeslam, akinek a büntetőperében jövőre várható ítélet, a támadást megelőző hetekben három alkalommal is megfordult Budapesten. Ilyenkor rövid itt-tartózkodás után a bérelt autójában már utasokkal – a Magyarországra a menekültek tömegei közt beszivárgott társaival – tért vissza Nyugat-Európába. Mindhárom alkalommal megfordult a Keleti pályaudvar környékén, ahol ekkoriban rengeteg bevándorló táborozott.

A pályaudvar és környéke alaposan be volt kamerázva. De Abdeslamot ekkor nem figyelte senki.

***

A párizsi támadásokat követően rövidesen fény derült arra, hogy a férfi korábban a magyar fővárosban is járt. De ezt nem a magyar biztonsági szervek derítették ki. Az év decemberében Lázár János akkori miniszterelnökségi miniszter arról számolt be, hogy a magyar titkosszolgálatok csak megerősíteni tudták azt a külföldi partnerszervektől kapott információt, hogy Abdeslam járt a Keletinél.

Egy év múlva Majoros Csaba, a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítési igazgatóságának alezredese sajtótájékoztatón foglalta össze, hogy mire jutottak a magyar biztonsági szolgálatok. Utólag alaposan lejárták Abdeslam és társainak útvonalát: előkerültek a szállodákban leadott hamis útlevelek adatai és egy elhagyott telefon is. Az Abdeslam honi autós mozgására vonatkozó információkat viszont, ismereteink szerint, nem a magyar, hanem a francia szervek derítették ki.

Salah Abdeslam először 2015 augusztusának végén érkezett Magyarországra. Néhány napot a Keleti pályaudvar közelében, egy magánlakáson töltött, majd Kiskőrösre autózott a bérelt BMW-jével, ahonnan két későbbi párizsi támadót vitt magával Brüsszelbe. Szeptember 9-én bérelt Mercedeszével a menekültek között elvegyült két újabb terroristát vitt magával a Keletitől. Szeptember 17-én három embert vett fel a pályaudvarnál, ezúttal egy Audival, és ismét Belgiumba távozott.

„Amikor a franciák fejtették fel Abdeslam útvonalát, akkor az autókölcsönző volt az, amelyik a GPS-adatok alapján meg tudta határozni, hogy Budapesten [merre járt, és] hol parkolt” – mesélte  Zsohár Zsuzsanna, aki a Migration Aid nevű, menekültek segítésében aktív, nem hivatalos szerveződés egyik arcaként forgolódott az események sűrűjében.

***

Az Európai Unióba igyekvő közel-keleti, belső-ázsiai, afrikai, koszovói menekültek Magyarországon is átvezető, nyugat-balkáni útvonalán átkelők száma a megelőző években egyre növekedett. 2013-ban a magyar menekültügyi hatóságok 19 ezer menedékkérőt regisztráltak, a következő évben már több, mint kétszer annyit. 2015-ben, a krízis évében becslések szerint 400 ezer migráns lépett be Magyarországra, amelyből 177 ezren folyamodtak menedékért – pontosabban ennyi ember akadt fenn a hatóságok szűrőjén. A többiek radar alatt utaztak át az országon.

A kormánypárt kommunikációs gépezete az év legeleje óta az érkező válság keretezésével foglalkozott. A Charlie Hebdo elleni januári támadás apropóján megszólaló Orbán Viktor adta meg az alaphangot: „[a bevándorlás] csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani” – mondta a miniszterelnök. Februárban parlamenti vitanapot tartottak a megélhetési bevándorlásról. Áprilisban nemzeti konzultáció indult a bevándorlásról és a terrorizmusról. Június elején a kormány plakátokkal üzente, hogy „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”. Abban az évben összesen 4,3 milliárd forintot különített el a magyar kormány konzultációra és különféle plakátkampányokra.

Csak ezután, június közepén kezdődött meg az átmeneti határzár építése. Ennek az első eleme ugyan elkészült augusztus legvégére, de még ezen a napon is arról szóltak a híradások, hogy a röszkei határátkelőnél száznál is több bevándorló küzdötte át magát a rendőrségen. Csak Csongrád megyében ezrek jutottak át a drótakadályon.

Budapesten ekkor már hónapok óta bevándorló-átjáróházként működött a Keleti pályaudvar környéke. Csak szeptemberben kezdett rendeződni a helyzet. A legfontosabb, de porózus határátkelőn a röszkei „csata” után megszűnt a káosz. A Keletinél dekkolókat, továbbá a déli határt a szerb helyett egyre inkább a horvát oldal felől kerülgető menekülteket busszal és vonatokkal szállították az osztrák határhoz.

Arról nem tudni, hogy a még kora nyáron kialakult budapesti helyzet kezeléséhez milyen segítséget kapott a főváros a kormánytól. A pályaudvari tranzitzónák havi 77 millió forintos költsége biztosan Budapestre hárult.

***

2015. augusztus 5-én Pető György, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) vezére összesen negyvenkét szervezetet terelt össze egyeztetésre a budapesti Városházán. „Mi [és más segítő szervezetek] is ott voltunk. Voltak az operatív szolgáltatók (Vízművek, MÁV, satöbbi), voltak a rendészeti igazgatási szervek, és voltak a szolgálatok” – mesélte Zsohár, aki elmondta, hogy „ott volt az [polgári hírszerzésért felelős] Információs Hivatal, a [polgári elhárításért felelős] Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Nyomozóiroda, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, talán még a TEK is”.

Pető György életrajza szerint előbb a Rendőrtiszti Főiskolán, majd az ELTE pszichológia szakán végzett, majd a BM III/II csoportfőnökségének amerikai osztályán nyílt állományú kémelhárítótisztként szolgált 1979–1983 között. Arról nem szól a fáma, hogy a férfi mikor – ha egyáltalán – és miért hagyta el a belügyes világot. Az államszocialista rendszer ifjúsági szervezeteiben mindenesetre a nyolcvanas évek második felében is bizalmi pozíciókat kapott. A demokratikus Magyarországon (közelebbről: Óbudán) már a Magyar Szocialista Párt politikusaként bukkant fel a kilencvenes években, itt karolta fel az egykori kémelhárítót Tarlós István.

Miután a kerületet bő másfél évtizedig polgármesterként irányító Tarlósból fideszes támogatással budapesti főpolgármester lett 2010-ben, bizalmi embere a Városházára is követte: a főváros biztonsági főnöke lett belőle.

Az egykori kémelhárító a főváros biztonsági főnökeként nóvumnak számító, mutatós csapatot rakott össze. A budapesti köztisztaságért felelős cégben eldugott, harmincfős brigád főnöke Jónás Endre korábbi titkosszolgálati terrorelhárító, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori megbízott főigazgatója volt, a csapatban a polgári elhárításnál vagy a hírszerzésnél pallérozódott ex-titkosszolgákat, a budapesti rendőrség gazdaságvédelmi osztályának volt nyomozóit is meg lehetett találni. Pető György nem reagált az Átlátszó megkeresésére.

A 2015 nyarán összetrombitált csúcstalálkozón végig Pető vitte a prímet. Az volt a lényeg, hogy a vasúti pályaudvarok környékén gyűlekező, de Budapest területén belül ellenőrizetlenül mozgó bevándorlóknak néhány átmeneti tranzitzónát jelöljenek ki, ahol rendezett körülmények között tudnak tartózkodni.  A pályaudvari ingatlanokkal kapcsolatban illetékes Magyar Államvasutak (MÁV) nem kért a rögtönzött táboroztatásból, így a tranzitzónák mindegyike formálisan fővárosi – vagyis Pető fennhatósága alatt álló – területre került. A Keletinél például az aluljáróba.

A feladatnak volt humanitárius és biztonsági oldala is. „Akkor már volt szó róla, hogy esetleg gyanús emberek jönnek át – mesélte Zsohár. – Részben ezért voltak bevonva a főváros rendészei, ők voltak a szemek. Csupa olyan területen történt a fővárosi táboroztatás, ahol van CCTV-rendszer.”

„Én teljesen megnyugodtam, mikor ezt megtudtam – emlékezett vissza a nő. — Biztos voltam benne, hogy így minden irányból le vagyunk védve, hiszen folyamatosan készülnek a felvételek”.

Zsohárról mostanában derült ki, hogy a Migration Aid egy másik vezetőjéhez hasonlóan 2015 nyarán – a főváros részéről a tranzitzónák működtetéséhez szabott feltételeknek köszönhetően – kapcsolatban állt több magyar biztonsági szervvel. Zsohárék azt vállalták, hogy ha az önkéntes munkájuk során a nemzet biztonságát veszélyeztető vagy bűncselekményre utaló jeleket tapasztalnak, arról szólnak a hatóságoknak — emiatt abban az időszakban rendszeres kapcsolatot ápoltak a magyar szervekkel.

***

Közel két évvel a támadások után a francia szervek még mindig vártak információkat a magyar hatóságoktól arról, hogy Abdeslam kikkel kerülhetett kapcsolatba Budapesten. Úgy tudjuk, hogy a TEK egy volt munkatársa egy érdeklődő civil társaság előtt elismerte, hogy a magyar hatóságoknál a támadásokat követően nem álltak rendelkezésre Abdeslamról a Keleti környékén készült vagy az autós mozgására vonatkozó kamerafelvételek. Az illetőt megkerestük, kérdéseinkre azt mondta, nem tett ilyen kijelentést, de azt is leírta, hogy „a konkrét felderítésben nem volt relevanciája a kamerafelvételeknek”.

„Nekem azt mondták [az egyik magyar nemzetbiztonsági szolgálat emberei], hogy azért nem készültek felvételek, mert nincsen rá kapacitás, hogy megnézzék” — emlékezett vissza Zsohár.

Amikor Zsohár meghallotta a titkosszolgák magyarázatát, a bizalma súlyosan megrendült a magyar szervekben. Ő ugyanis végig abban a hitben volt, hogy a Keleti pályaudvarnál és a menekültválság gócpontjának számító ottani aluljáróban a kollégáival együtt végig olyan helyen mozog, ahol biztonságban van – amit a kamerák figyelnek.

***

De miért nem álltak rendelkezésre kamerafelvételek a novemberi terrortámadások után a terroristák szeptemberi budapesti mozgásáról? Egy forrásunk szerint a válasz nagyon egyszerű: ehhez a kamerafelvételeket kora ősszel élőben figyelő magyar szerveknek a jövőbe kellett volna látniuk.

Forrásunk, aki nagyjából egy évtizede dolgozik egy magyar város térfigyelő rendszerével fontos beosztásban, így képzelte el, hogy mi történhetett: „Hónapok eltelnek, [megtörténnek a merényletek]. Elkezdik az ottaniak visszagöngyölíteni dolgokat, kiderül, hogy az elkövetők Magyarországon jártak. A magyar szolgálatok persze ráállnak, és akkor [arra jutnak], hogy itt voltak a Keletinél. Felvétel? Honnan, főnök? Hónapok óta már nem tudom, hányadik törlődik lefelé! Törvény szerint ezt nem tudjuk visszanézni.”

„Törvényi szabályozás, hogy a kamerafelvétel meddig őrződik meg automatikusan, ez három vagy öt nap” – mondta a téma érzékenységére tekintettel neve elhallgatását kérő forrásunk. — Ha ezen az adott időn belül valaki kéri […] formanyomtatványokat kitöltve, akkor az a felvétel elmentődik, marad akkor harminc napig, és harminc nap múlva az adott hatóságnak valamilyen eljárást kell indítani, különben kuka”.

Forrásunk szerint a 2015-ben a Keleti pályaudvar környékén folyamatosan mozgó embertömeget kameraképekről élőben követni rendkívül nehéz feladat lehetett. „Tömegben kell embert keresni? Az óriási munka. Voltál te is a Sziget fesztiválon. Találj meg valakit az alapján, hogy ott van a nagyszínpadnál […] ránézel, gyerekeket, nőket ki tudod szűrni, de hát ezek az arabok európai szemmel nagyon hasonlók, és nagyon sok embert kell figyelni (…) A mai technológiával már rá tudok közelíteni egy sapkára, hogy azt kövesse, de akkor is tudnom kell, hogy kit keresek.”

Ha esetleg utólag, de még a törvényi határidőn belül válna érdekessé a felvétel egy külső szerv számára, azt ki kell menteni. „Óriási adatmennyiségekről beszélünk akár csak néhány nap esetén is, nemcsak egy kameráról van szó, és ezek rendszerint nagyfelbontású kamerák” – amiknek a felvételeit aztán még vissza is kell néznie valakinek. „24 órás felvétel. Üljél le, nézzed végig, az 24 óra. Kétszeres gyorsításnál még látható a felvétel, négyszeresen már vesznek el dolgok. Ez mind-mind olyan emberi és technikai infrastruktúrát feltételez, ami nem áll készen csettintésre” — vélte forrásunk.

– És ha néhány hónappal később jut eszébe valakinek, hogy érdemes volna visszanézni a képsorokat?

– Kifutottál az időből, nem tudunk felvételt adni. Túl vagyunk az időponton.

***

A budapesti aluljárókban lévő több száz kamerát 2009-ben a közterület-felügyelet kezdte felhelyezni, a rendszert később a fővárosi tulajdonú Budapest Közút Zrt. bővítette, majd az egész a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) tulajdonába került. Ezek – köztük a Keleti pályaudvar előtti aluljáróban található 14 darab masina – egy olyan rendszerbe vannak bekötve, amit a FÖRI rendészei az Akadémia utcai központban, a rendőrök a Teve utcai rendőrpalotában és a budapesti közrendvédelmi osztály Mosonyi utcai épületében tudnak követni. A vasútállomás belső területeit figyelő kamerarendszer még 2006-ban épült ki, korabeli hírek szerint a zsebelések és civakodások visszaszorítására szolgáló szerkezetek képeit a pályaudvari rendőrörsön figyelik az egyenruhások.

Az állomást északról a budapesti VII. kerület határolja: az ezen az oldalon lévő kamerák felvételeit a Damjanich utcai központban nézik az erzsébetvárosi rendészet és a kerületi rendőrkapitányság emberei. A Keleti maga hivatalosan józsefvárosi kerületi címen található. Noha a VIII. kerületi kapitányság monitorszobájában rendőrök és rendészek is figyelik a képsorokat, lehetnének többen is. 2013-ban újsághír is lett abból, hogy a pályaudvar előtti téren az értékes fémre pályázó ismeretlenek széttörték az egyik aluljáró üvegezését, kiszaggatták a falból a bronz tartórudakat, majd észrevétlenül távoztak – a pontosan a szétbarmolt lejáró fölött „figyelő” kamera dacára.

A Teve utcai rendőrpalotában elvileg minden olyan önkormányzati kamera képét lehetne látni, amit a rendőrség működtet – ugyanakkor a bevetésirányítási rendszer 2009-es átadásakor a gyakorlatban erre több kerületi hálózat kialakítása még biztosan nem volt alkalmas.

Olyan infrastruktúra nem létezett 2015-ben, amivel a Budapesten különböző autókkal furikázó Abdeslamot észre lehetett volna venni és folyamatosan nyomon lehetett volna követni.

***

„A Budapest Közútnak volt egy évtizedek óta építgetett kamerarendszere, ami uniós program részeként fejlődött tovább, és ehhez adtunk csatlakozási pontokat a FÖRI-nek” – válaszolta Almássy Kornél, amikor arról a fejlesztési szerződésről kérdeztük, amit a Budapest Közút Zrt. volt vezérigazgatója éppen 2015 augusztusában írt alá.

A szóban forgó, európai uniós finanszírozású program lényege általában véve az volt, hogy Budapesten is épüljön ki olyan intelligens közlekedésjavító rendszer, ami a fővárosi útszakaszok aktuális forgalmi állapotáról vagy a parkolók töltöttségi szintjéről tud az egyes autóvezetőknek is hasznos adatokat szolgáltatni.

De ez a 2015 júliusában, vagyis a menekültválság csúcsán indult, meghívásos közbeszerzés azt célozta, hogy a hálózat részeiként működő forgalomfigyelő kamerák képeit néző központban jöjjön létre egy olyan újabb képesség, ami biztonsági vetületben is értelmezhető: a rendszer ismerje fel a rendszámokat. Teljesítési határidőként 2015. november 15-ét határozták meg.

A rendszámfelismerő alkalmazást és az Integrált Közlekedésszervezési és Szabályozási Rendszer (IKSZR) névre hallgató komplexum felhasználói felületét fejlesztő cég még októberben újabb megbízást kapott: kösse össze a Budapest Közút a Szabó Ervin téren található központjában futó IKSZR-t a fővárosi rendészek Akadémia utcai ügyeleti- és irányítóközpontjával.

Úgy tudjuk, ezt a rendszert éppen azért kezdték kiépíteni, mert 2015 nyarán felismerték: a FÖRI-nek nincsenek megfelelő technológiai kompetenciái a budapesti helyzet feldolgozására.

A rendszámfelismerő rendszerek mai működése triviális – mondta önkormányzati térfigyelő rendszerek témakörében járatos ismerős, már szerepeltett forrásunk. „Be lett állítva, jönnek az autók, és dobálja ki a rendszámokat. Ha ez össze van kötve egy belügyi rendszerrel, akkor azt is dobálja, hogy kié az autó, ki az üzemeltető, van-e rajta hitel.”

Mire a budapesti rendszer felállt, Magyarország már nem volt a migrációs útvonal fontos tranzitországa. A menekülthullámba beszivárgó terroristák túl voltak hetedhét határon. 2015. november 13-án Salah Abdeslam társai közül hárman a Stade de France labdarúgó-stadionnál robbantottak, egy másik csoport éttermekre és kávézókra, míg egy harmadik csoport a Bataclan színházban szórakozókra támadt. A támadók összesen százharminc ember életét oltották ki.

***

Az Atlo korábbi gyűjtése szerint a főváros, a rendőrök és az önkormányzatok legalább több ezer kamerát működtettek Budapesten. A sok kamera azonban nem garancia arra, hogy jó minőségű felvételek készüljenek, amiket sikeresen össze is lehet nézni. Akár még egy forró nyomon zajló, minden követ megmozgató, országos jelentőségű nyomozásnál sem.

Értesülésünk szerint néhány évvel később, ezúttal egy mindenestül magyar bombamerényletet követően döntött arról a Belügyminisztérium (BM), hogy a magyar térfigyelő infrastruktúra működése nem elégséges. A 2016. szeptemberi, Teréz körúti robbantásként ismert eset elkövetője a merényletet megelőzően negyedóráig sétálgatott a forgalmas budapesti Nagykörút egy kamerája előtt – ami nem készített róla használható képet.

A nyomozás során nyilvános felhívást kellett közzétenni ahhoz, hogy a fővárosban térfigyelőket üzemeltetők rakják el az ekkor készült felvételeiket, majd a nyomozók a képsorok összenézésével is csak a Népligetig tudták követni a robbantó mozgását. A BM ezután országos kameraügyi felmérésbe fogott, ami lesújtó eredményekkel járt.

A következő évben Pintér Sándor belügyminiszter, Pető György, valamint a fővárosi főrendész évtizedes szövetségese, Tarlós István voltak a főszereplői annak a sajátos eseménysorozatnak, ami végeredményben a felvételek alapján kiszabott közlekedési bírságok megvonásával terelgette a „helyes” út – a közös rendszer – irányába a saját kamerarendszereket fenntartó kerületi önkormányzatokat.

Tarlós feleségét előbb kamerafelvétel alapján, közlekedési szabálytalanság miatt megbírságolta a III. kerületi közterület-felügyelet. Az akkori főpolgármester nyilvánosan kelt ki a döntés ellen – bár azt nehéz elképzelni, hogy éppen az Óbudát polgármesterként korábban 16 évig irányító és helyi lakosnak számító Tarlós neje ne tudott volna a kerületnek a forgalmas Bécsi út-Szépvölgyi úti kereszteződésében dívó, autós körökben hírhedt bírságolási gyakorlatáról.

Tarlós a kamerafelvételek alapján kiszabott bírságok be nem fizetésére szólította fel az autósokat, Pető rövidesen beállt mögé, nem sokkal később pedig a Belügyminisztérium alá tartozó Országos Rendőr-főkapitányság is közölte: közteres kamerák felvétele alapján nem, csak a rendőrségi rendszer alapján lehet bírságolni. Az üzenetet rövidesen maga Pintér is megerősítette egy levélben, amit a fővárosi kerületek vezetői kaptak meg.

***

2018-ban a belügy törvényjavaslatba foglaltan közölte a terveit: egy központba kell befutnia az önkormányzati és rendőrségi – sőt, a banki – köztérfigyelő kamerák és a közutakat monitorozó különböző rendszerek felvételeinek egyaránt. A 2014 előtt telepített, gyenge képminőségű kamerákat újra kell cserélni. A felvételek mostantól nem törlődnek automatikusan 5 naponta: ez az intervallum 30 napra emelkedik.

A rendszerbe tervezik integrálni a rendőrség VÉDA nevű kamerahálózatát, és az e-útdíj-ellenőrző masinákat is – utóbbiakról évek óta ismert, hogy a rendszámokról készült felvételeik nemcsak a matrica érvényességét, hanem a jármű útvonalát is tudják követni.

Belügyes zsargonban ezt a grandiózus tervet hívják Szitakötő-projektnek.

A tervezett rendszerben országszerte 35 ezer kamera képfolyamai futnak majd össze a kormányzati adatközpontban, ahol 25 ezer terabájt adatot tudnak majd tárolni. A projekt összköltsége akár 50 milliárd forintra is rúghat. Jogvédők kritizálták a tervezetet, például azt, hogy miért lehet majd bűnmegelőzésre is használni a rendszert, illetve hogy miért nem elég, ha a bűncselekmény megtörténte után kezdik el keresni a felvételeket.

„Az lenne a jó, hogy ha ebben a történetben az állam valamit mozog, akkor azt transzparensen tegye – mondta korábban az Átlátszó jogásza, Sepsi Tibor. – Az adatbiztonságnak meg a bizalomnak egy magasabb szintjét lehetne elérni akkor, ha ez nem egy reaktívan kommunikált valami lenne, amiről nem látszik pontosan, hogy miért szolgálja az érdekeinket.”

Korábban nyilvánosságra kerültek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság (NAIH) rendszerrel kapcsolatos aggályai. Péterfalvi Attila NAIH-elnök egy levélben „súlyos és jelenleg megoldatlan adatvédelmi problémákat” panaszolt fel a Belügyminisztériumnak. Úgy tudjuk, a NAIH észrevételeit azóta beépítették a projektbe.

A Szitakötő-projekt részletei nem nyilvánosak. A rendszer működése iránt érdeklődők zárt ajkakra és finom figyelmeztetésekre számíthatnak. „Érzékeny cucc” – jelezték kollégánknak a főpolgármesteri hivatal környékéről.

A budapesti rendszámfelismerést, majd az erre épülő IKSZR-t 2015-ben lefejlesztő GVSX Kft. közreműködésének ténye viszont nyilvános adat. Úgy tudjuk, a cég a Teréz körúti robbantás ügyében zajló nyomozás idején a Belügyminisztériumnak prezentálta, hogy mire képesek a fejlesztései – és ezzel már a nyomozás során kardinális jelentőségű előrelépést sikerült elérni.

Az országos Szitakötőbe így először a budapesti kamerarendszereket emelték be. Ma a kormányzati adatfelhőben futó rendszer szoftverének alapjául a GVSX fejlesztése szolgál.

***

A GVSX tulajdonosa nem a semmiből került 2015-ben a budapesti, majd később az országos fejlesztések közelébe. Sipos Gyula úgy mondta nekünk, hogy nagyon régóta foglalkozik azzal, hogy „optikai képalkotó berendezéseket, amiket profánul kamerának is nevezhetünk”, forgalommenedzsmentben használjanak.

A GVSX korábban az ARH Informatikai Zrt. tulajdonosainak érdekeltségébe tartozott, a cégcsoporthoz tartozó AR Elektronikai Zrt.-t egy időben Sipos vezérigazgatta is, így az IKSZR-hez hasonlóan most a Szitakötő-rendszerbe beillesztendő, az ARH-csoport közreműködésével létrejött e-útdíjas projektben valóban releváns tapasztalatokat szerezhetett.

Sőt: akár ismeretségbe is keveredhetett a fővárosi főrendész Pető György unokaöccsével, Pető Gáborral, akinek az érdekeltségébe tartozó Multicontact Kft. pénzügyi-műszaki tanácsadóként bábáskodott annál a projektnél.

„Az útdíjprojekt sikeres lezárását követően [volt tulajdonostársaimmal] elváltunk. Velem akkor eljött hét kolléga. Mi ehhez értettünk, nem volt választásom. Kicsiben kezdtük újra” – mesélte a budapesti antré hátteréről Sipos, akinek fontos referenciája volt az IKSZR-re vonatkozó legelső, meghívásos pályázatnál, hogy ismerte és megbízhatónak ítélte a fővárosi forgalomirányítási rendszert szolgáltató német óriás, a Siemens.

Ennél a fejlesztésnél Siposék úgy szerződtek a Budapest Közúttal (BK), hogy a GVSX birtokában maradt a szoftver forráskódja. Az azóta eltelt hat évben a cég mindösszesen 1,55 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket a BK-tól, a FÖRI-től, a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól és az államigazgatás-informatikai csúcsszerv Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-től (NISZ) az IKSZR és a Szitakötő-rendszer fejlesztésével és üzemeltetésével kapcsolatban. Technikailag ez úgy zajlott, hogy a lépcsőfokonként kiépült rendszerre először kizárólagos jogosultságot szerző BK a GVSX áldásával átengedte a felhasználási jogait előbb a FÖRI-nek, majd a NISZ-nek.

A pályázati kiírásokban rendre olvasható, hogy a megbízások a forráskód kizárólagos jogtulajdona miatt kizárólag a GVSX-szel köthetők meg.

A forráskódos modell kísértetiesen emlékeztet az uniós projektek lebonyolításában kulcsfontosságú EMIR rendszer korábbi fejlesztőjének, a Welt 2000 Kft.-nek a történetére. A Welt 2000-et végül megvette az állam, a szerződés aláírásának másnapján a tulajdonos elhalálozott. Azóta az is kiderült, hogy az EMIR-re vonatkozó szabálytalan közbeszerzések miatt összesen 18 milliárd forint uniós pályázati pénzt kell visszafizetnie az országnak.

Sipos szerint a párhuzam sántít, ugyanis „szoftveres ágazatban a szerzői- és felhasználási jogi kérdések megkerülhetetlenek, a Közbeszerzési Hatóság a [kizárólagossági] jogalapot minden esetben megalapozottnak ítélte”.

„Minden esetben felmerült, hogy van egy forráskódátadós ár, és egy továbbfejlesztés jogának megtartása melletti, töredék ár. Mindig az utóbbit választották” – tette hozzá. Úgy mondta nekünk, az ő története eleve onnan indult, hogy Budapestnek nem volt pénze egy kulcsrakész forgalomirányítási rendszerre.

Aki egy ilyet nulláról lefejleszt, az pedig „vagy horrorpénzért adja el, amiből meg kell térüljön az összes fejlesztési költsége, vagy pedig azt mondja, hogy felhasználási jogot értékesít, amit nyilván lehet térben-időben korlátozni, kizárólagossá tenni bizonyos funkciókat, és ennek a több helyre értékesítése [hozza be a fejlesztés árát]” – mondta Sipos, aki hozzátette: az IKSZR-Szitakötő esetében a magyar állami biztonsági szerveknek kizárólagos joguk van egyes modulok felhasználására.

 

Visszatérő aggályai voltak jogvédőknek azzal kapcsolatban, hogy a rendszer által felvett képsorokon arcfelismerő programot is le lehet futtatni – a cégtulajdonos szerint ez a kérdés nem az ő asztala. A közbeszerzések műszaki specifikációiban szereplő rajzokból jól kivehető, hogy a rendszeren belül elkülönülnek a földrajzilag illetékes helyi szervek, az országos központ, valamint a „szakrendszerek” hozzáférései. A Szitakötő gyűjtötte felvételekhez a rendőrség és a titkosszolgálatok is hozzáférhetnek; az arcfelismerő szoftver nyilván inkább az utóbbiak hatáskörébe tartozhat.

Az országos rendszer pilot-helyszínein, például Pécelen vagy Diósjenőn már tavaly megindult a fejlesztések előkészítése. A Ferencváros focicsapatának stadionját már úgy fogják felújítani, hogy a kamerarendszerét integrálják a Szitakötőbe is – 2017-ben szurkolók majdnem agyonvertek egy embert a stadionban, a biztonsági kamerák felvételeivel még azokat utólag visszanézve, a büntetőügy bizonyításánál is voltak gondok.

Tavaly a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 16 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzést írt ki „közbiztonsági térfigyelő kamerarendszerek és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése” tárgyban. Nincs földrajzi természetű megkötés arra, hogy hol kell fölszerelni a pályázaton vásárolt képfelvevőket. A tenderen több konzorciumot is győztesnek hirdettek, az egyik nyertes cég a GVSX Kft.

Az országos kameratenderen nyertes vállalkozások között megtalálható a korábban Pintér Sándor érdekeltségébe tartozó Civil-csoport rendszertechnikai cége is. A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját, Tasnádi Lászlót ma is a főbelügyér bizalmasának szokás tartani. Az egykor a BRFK III/II-2 osztályán, az idegenforgalmi elhárítás területén ténykedő, a demokratikus Magyarország biztonsági szerveinél is tovább szolgáló operatív kémelhárító tiszt azóta volt már belügyi államtitkár is, jelenleg az üzleti világban nyomul. Tasnádinak és Siposnak egyébként van közös érdekeltsége, a tavaly 210 millió forintos árbevétel bonyolító A.B.Y. 11 Kft. formájában.

A Szitakötő-rendszer még épül. Ahogy a budapesti kamerafelvételeket 2015-ben hiába figyelő rendészek sem láttak a jövőbe, úgy azt sem lehet tudni, hogy a minden eddiginél alaposabb megfigyelést lehetővé tévő rendszerrel vissza fog-e élni valaki, valahogy a jövőben. Politikai igény az valószínűleg volna rá.

De minden ott kezdődött, hogy 2015 nyarán „a fővárosi önkormányzati rendészeti igazgatóság nem rendelkezett [a kialakult helyzet kielégítő biztosítására] technológiai értelemben vett kompetenciával, és ezt a hiányt sokan felismerték – mondta Sipos. – Ma ez ezzel a rendszerrel megoldódik.”

Sarkadi Nagy Márton

A cikk az Átlátszó és a K-Monitor együttműködésében, a Nyílt Társadalom Kezdeményezés Európáért (OSIFE) támogatásával készült. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapképi grafika: Jeney Flóra Anna