A szegényeknek vett uniós csomagban a 159 forintos tej 516 forintba került
Megkaptuk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, hogy mit tartalmaztak 2017-ben a szegények élelmiszercsomagjai. Döbbenetes, 2023-as árakat.
Megkaptuk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, hogy mit tartalmaztak 2017-ben a szegények élelmiszercsomagjai. Döbbenetes, 2023-as árakat.
A bíró szerint is közfeladatot lát el a Lovassport Nonprofit Kft., ezért ki kell adniuk a Csekonics Programmal kapcsolatos adatokat.
A tranzakció a tankönyvpiac államosításának egyik utolsó lépése volt, amivel a kormány bebiztosította a kampánycélra is használt ingyenes tankönyveket.
Néha elég volt egy adatigénylést beadnunk, sok esetben viszont perelnünk kellett a fontos közérdekű adatokért.
Egy évig tartott, míg jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy nem titkosíthatja a hatóság a gödi Samsung-gyárban végzett vízvizsgálatok adatait.
A legtöbb helyen hatalmas gond a helyi egység bezárása, Makó fideszes polgármestere is például mindent fizetne, hogy újranyisson a kisposta.
Több mint 80 milliárdba került a tram-train, de 10 évig akarta titkolni a MÁV, hogy mégis mivel és hogyan terveztek. Elbuktak a bíróságon.
Perjogi trükkökkel húzza az időt az Agrárminisztérium, hogy a jogerős ítélet ellenére se kelljen kiadnia a Rogán-após cégét érintő közérdekű adatokat.
Közel 1 évnyi pereskedés után végre megkaptuk a Mészáros Lőrinc és Szíjj László keményítőgyárának adott állami támogatás dokumentációját.
Bírói ítélet szerint ki kell adni a Samsung-gyár területén végzett vízügyi vizsgálatok adatait és a hatósági eljárások dokumentumait.
Végrehajtási eljárást indítunk az Agrárminisztérium ellen a Ductus Kft. 2,2 milliárdos támogatásának dokumentációjáért.