A KEHI már 4 évvel ezelőtt komoly problémákat talált a gyermekvédelemben
A K-Monitor kiperelte a KEHI 2021-es és 2022-es beszámolóit, amelyekben komoly bírálatok vannak a gyermekvédelmi rendszerről.
A K-Monitor kiperelte a KEHI 2021-es és 2022-es beszámolóit, amelyekben komoly bírálatok vannak a gyermekvédelmi rendszerről.
A HM EI Zrt.-nek a volt vezérkari főnökök, Ruszin-Szendi Romulusz és Benkő Tibor által használt szolgálati lakásokkal kapcsolatban kell nyilatkoznia.
A másodfokú ítélet szerint is ki kell adnia Lázár minisztériumának, hogy mennyiért vette meg az állam a Strabag 6 százaléknyi GYSEV-részvényeit.
A Szegedi Tudományegyetem jogi képviselője közölte a bírósággal, hogy szerinte Takács Péter egészségügyi államtitkár témában tett nyilatkozata nem bizonyíték.
Fellebbeztek a Kúria döntése ellen – a Kúriához.
A 280 milliárd forint közpénzbe került út kivitelezésének nagy részét a Duna Aszfalt végezte. Lázár János minisztériuma szerint normális ennyi hiba.
24 láda iratot vittek a Kúriára, mégis pert nyertünk ellenük a kormányzati kommunikációs keretszerződések ügyében.
Az állami tulajdonú HM EI Zrt. először halasztást kért, majd végül nem adta ki a kért közadatokat. Bepereltük őket.
Kipereltük, hogy milyen munkákkal bízták meg Zele Sándor cégét, akinek egy másik vállalkozásától Varga Mihály balatoni villát bérelt, amit később megvásárolt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntéselőkészítésre hivatkozva nem mondta meg a vételárat, de a bíróság első fokon kötelezte a tárcát a szerződés kiadására.
Pert nyertünk a Rogán Antal által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen a 2019-es és 2022-es propagandakampányok ügyében.