A rejtélyes "gyuszika" 1 milliárdos támogatást kapott a MÁK honlapja szerint
A Nemzeti Választási Iroda állítja, nem volt valós támogatás a táblázatban szereplő költségvetési sor mögött, csak tesztelték a rendszert.
A Nemzeti Választási Iroda állítja, nem volt valós támogatás a táblázatban szereplő költségvetési sor mögött, csak tesztelték a rendszert.
A bukott köztársasági elnök politikai karrierje 2014-ben indult be, amikor Balog családügyi államtitkárrá nevezte ki, s azóta is remek kapcsolatban voltak.
Elkeseredett szülők meséltek az Átlátszónak arról, hogy a Little Miss Hungary fővédnöke külföldi versenyekre invitálta gyerekeiket, majd hiába várták az elmaradt utakra előre kért pénz visszafizetését. Feljelentéseket tettek.
A leggazdagabb magyar január végén Marbellán járt a Puskás Akadémia edzőtáborában, és pont vele együtt mozgott egy osztrák magánrepülő és helikopter is.
Portik Tamás az utolsó szó jogán mondott hosszadalmas beszédében a bíróságon azt állította, hogy nem csak az Átlátszót, de a kormánypárti napilap Magyar Nemzetet is cenzúrázta a börtönparancsnokság.
A közérzetjavító, wellness eszközökkel foglalkozott már a Gazdasági Versenyhivatal és a rendőrség is.
Az állapotfelmérést, valamint közérzetjavító és wellness termékeket kínáló cégek hátterében korábban feltűnt a motivációs trénernek állt Bódi Bence is.
Lengyel Tiborral, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnökével beszélgettünk arról, hogy látják a mentősök az Országos Mentőszolgálat helyzetét.
A Gyenes Resort Kft.-nek mindig csak annyi bevétele volt, amennyi bérleti díjat a pénzügyminiszter családja fizetett egy évben.
A lomb nélküli lombkorona-sétányt feltáró cikksorozatunk bekerült az év legjobb oknyomozói anyagai közé.
Meg lehet-e tisztességgel halni Magyarországon, vagy csak keveseknek adatik meg? Lovas András intenzíves orvos cikke.