A profitot elviszik, a szemét itt marad – ez a baj az akkumulátorgyárakkal egy percben
Gazdasági hasznuk bizonytalan, mégis egyre több környezetterhelő, veszélyes akkus beruházás létesül hazánkban. Animációs videóban mutatjuk a lényeget.
Gazdasági hasznuk bizonytalan, mégis egyre több környezetterhelő, veszélyes akkus beruházás létesül hazánkban. Animációs videóban mutatjuk a lényeget.
Bodnár Zsuzsa, a Göd-ÉRT Egyesület tagja és Várnai László, a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője volt a vendégünk.
A külügyminiszter Japánt és Azerbajdzsánt érintő útjáról a tárca nem tud semmit. De fotók bizonyítják, hogy Szijjártó oda is máltai magángéppel ment.
A Transparency International kiperelte a Hunguest Hotels Zrt. közel 18 milliárd forintos állami támogatásának iratanyagát, vannak benne gyöngyszemek.
További 9 esetben pedig pár ezer forint volt az eltérés az anyagi fedezet és a megajánlott ár között. Jelentjük az eseteket a hatóságnál.
A kormány tavaly visszavett a rezsitámogatásból 417 milliárd forintot, mert csökken a lakossági fogyasztás a drága árak miatt.
Újbuda korábbi polgármesterét, az MSZP-ből a DK-ba átigazolt Molnárt két éve foglalkoztatja a DK-s László Imre által vezetett önkormányzat.
Orbán Viktor európai politikai kampányát több közpénzből finanszírozott szervezet támogatja.
Hat év alatt több mint 10 milliárd forintot kereshet Újbudán a fideszes és ellenzéki politikusokhoz is kapcsolódó kartellszerű cégháló.
A kivitelezést a WHB Kft. és a Garage Kft. nettó 54 milliárd forintos ajánlattal nyerte el 3 évvel ezelőtt, de azóta 7 milliárddal drágult a projekt.
Szíjj László érdekeltsége adta a legolcsóbb ajánlatot, így – ha nem jön közbe semmi – ők végezhetik el a munkálatokat.