Jubileum: Szijjártó Péter 2021 eleje óta már több mint 1000 alkalommal ült repülőre
Most az 1007. repülésénél tart 2021 óta a külügyér. Többnyire a honvédség egyik gépén utazik, de időnként magán luxusrepülőket bérel neki a minisztérium.
Most az 1007. repülésénél tart 2021 óta a külügyér. Többnyire a honvédség egyik gépén utazik, de időnként magán luxusrepülőket bérel neki a minisztérium.
Az ígért városi piac nem működik, a kiszáradt Bodajki-tó melletti Malom felújítására pedig hiába költöttek el százmillió forintot, az épület még mindig nem készült el.
A Vajda Mélyépítő Kft. azt állította, nem éri el a bevételük az 1 milliárd forintot, ez azonban nem volt igaz. A Közbeszerzési Döntőbizottság bírságot szabott ki a cégre.
Az új elnökség négy nagy létszámú, patinás régi tagszervezetet a szövetségből, sőt a hazai és nemzetközi versenyekről is kizárt, perek indultak, versenyzők szerződtek át külföldi csapatokhoz.
2019-ben fedezték fel az ólom jelenlétét a csapvízben, ezért megtiltották a fogyasztását. Azóta ballonos vizet biztosítottak a tanároknak és diákoknak.
Egy SUV-ot és egy felső-középkategóriás autót bérel a HUN-REN Mészáros Lőrincék cégétől, összesen 32 millió forintért.
Lajos Tamás producer megjelent a Nyugat Kapujában Kft.-ben, épp aznap, amikor Kossuth-díjat kapott.
Több mint 200 milliót költöttek az épületre és a látványtervekre, de továbbra is üresen áll a műemlék Zichy-Meskó palota. Csak egy WC lett az aljában.
Újvidékről Strasbourgba bicikliznek a szerbiai hallgatók: remélik, hogy a hónapok óta tartó tiltakozás több figyelmet kaphat az Európai Unióban is. Videóriport.
Heti lapszemlénk.
A hatalom és tüntetések viszonya Magyarországon és Szerbiában. Bodnár Zsuzsa és Makai József az Átlátszó podcast adásában, műsorvezető Tálos Lőrinc.
A Döntőbizottság megszüntette a jogorvoslati eljárást, mert szerintük a kérelmet benyújtó cég nem tudta igazolni az ügyfélképességét.
Drónfelvételen látható a Most vagy soha! díszletvárosa, ami Rákay Philip szerint hamar visszahozza majd minden idők legdrágább magyar filmjének árát.
A két adás itt meghallgatható.
A kínai autógyár Szegeden épülő üzeme kedvéért villámgyorsan nekiállt a hálózatfejlesztésnek az MVM, a Szeged-Szabadka vasútvonalnál viszont nem kapkodtak.
Vadai Ágnes ellenzéki parlamenti képviselő kérdése nyomán a Budapesti IX. kerületi Ügyészség hatályon kívül helyezte az elutasító határozatot.
Utánajártunk, milyen lehetőségei vannak egy bankkártyás csalás áldozatainak.
Az előző vállalkozó tönkrement, és nem tudta befejezni a beruházást. A kormány eredetileg 4,6 milliárd forintot szánt a fejlesztésekre.
A kormánypártok és a NER szervezetei az elmúlt időszakban nem győzték eltüntetni a honlapjaikról a külföldi támogatóik névsorát, de ez a munka nem volt teljesen sikeres.
Spanyolország, Görögország és Németország 2023-as és 2024-es évek legpusztítóbb árvizeivel nézett szembe.