gyász

Emlékezés Török Ágnesre

Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, 47 éves korában elhunyt az Átlátszó külső munkatársa.

Vidéki tudósítókat toboroztunk, amikor Török Ágnes jelentkezett nálunk. Gyorsan megállapodtunk minden részletben, és szinte azonnal küldött egy kéziratot. Aztán egy másikat. Meg a következőt.

Hamar kiderült, Ágnes lelkes és együttműködő. Folyamatosan tanulni szeretett volna. Az újságírás volt az álma: több online lapnak is külsőzött, kurzust végzett a MÚOSZ újságíróiskolájában. Az Átlátszónak írt cikkek részei voltak az álom beteljesülésének. Minden megjelent cikkének örült, és új ötlettel jelentkezett.

A szerkesztés kényes pillanata az újságírói munkának, gyakran próbára teszi a kapcsolatokat és a viszonyokat. Ágnes erre a folyamatra is kíváncsi volt, és elfogadta az érvekkel alátámasztott szerkesztői véleményt. Ha további adatokra volt szükség, megkereste azokat, és küldte.

Alapos cikkeket küldött. Cégjegyzéket böngészett, online hirdetés-adatbázisokat nézett át, jegyzőkönyveket szerzett be, interjúkkal, háttér-beszélgetésekkel igyekezett megérteni és feltárni az ügyeket, a politikusok pályáját és viselt dolgait. Tudósításra is vállalkozott, ha úgy alakult.

Egy beszélgetéskor említette, megint keveset aludt, mert „a legkisebbhez még gyakran fel kell kelni”. Ekkor derült ki, hogy férjével négy gyermeket nevelnek. Arra is csak utalt egyik levelében, hogy a betegsége éppen problémát jelent – nem részletezte, mekkorát.

Jó volt Török Ágnessel dolgozni. Úgy terveztük, jó lenne személyesen is találkozni, jobban megismerni szerzőnket, ez azonban nem adatott meg. Ez az a pont, amikor megrendülten csak hallgatni tudunk.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42