választás 2024

Miskolc és környéke: Sokszor forduló kisbuszok, temetőnél strázsáló csapatok

Nagy volt a tétje Miskolcon a vasárnapi választásoknak: mivel nem jött össze az összefogás, a Fidesz jelöltje több ellenzékivel szemben indult. Az Átlátszónak nyilatkozó szavazatszámlálók nem számoltak be csalásokról vagy rendellenességekről. Voltak azonban furcsaságok, amiket ottjártunkkor tapasztaltunk: az egyik szavazókörben gyanúsan sokszor fordult egy kisbusz, a Miskolc melletti Arnóton pedig két polgármesterjelölt csapata felügyelte a főleg romák által lakott utcát. Választási riport Miskolcról és környékéről.

Sikoparija Lujza, az aHang borsod megyei koordinátora az Átlátszónak elmondta: az összefogás utáni csalódottságot követően minden idők legtöbb jelöltje indult Miskolcon a polgármesteri címért, összesen heten jelentkeztek be a polgármesteri címért. A korábbi összefogás is két szekértáborra szakadt, miután a regnáló polgármester, Veres Pál bejelentette, hogy nem indul újra a polgármesteri címért, pedig öt éve jelentős különbséggel sikerült megverni az akkori fideszes jelöltet.

Az aHang borsod megyei koordinátora elmondta: úgy tapasztalták, hogy a jelöltek többsége nagyon ügyelt arra, hogy a saját kampány rendezvényein, a saját szimpatizánsaival kommunikált, és sokkal inkább az ellenfelek rágalmazására, mint a saját programjuk bemutatására helyezték a hangsúlyt.

Untitled 1.1.5

Sikoparija Lujza, az aHang borsod megyei koordinátora.

Az eredmény azokat igazolta, akik az összefogás hiánya miatt a szavazatok szétmorzsolódásától tartottak: Tóth-Szántai József, a Fidesz jelöltje 40,22 százalékot kapott. a második helyen álló Barkai László, a DK-MSZP-Párbeszéd-LMP jelöltje 22,18 százalékot. A többiek jelentősen le vannak maradva.

Farhát, ötezres

Mint mondja: választási csalásokról nem kapott jelzést idén, a korábbi évekből azonban vannak tapasztalatai. A Miskolc környéki falvakban, kistelepüléseken – ahol sokszor rosszabb anyagi helyzetű emberek élnek – jellemző volt, hogy húst, például farhátat osztogattak, nagyobb településeken azonban „nagyobb volt a tét”, krumplival vagy akár készpénzzel próbálták meggyőzni az embereket. Ezek az osztogatások nem elsősorban a választás napjára jellemzőek, hanem előtte igyekeznek mozgósítani vele. Személyesen is hallott ilyen történeteket, ott ötezrest kaptak a családok a megfelelően behúzott ikszért.

„Amikor az alternatív oktatási népszavazást szerveztük a megyében, akkor szintén alkalmunk nyílt szegénységben érintett szavazókkal beszélgetni… Az első találkozáskor rögtön arra kérdeztek rá, hogy itt osztanak-e, és ha igen, akkor mennyit, pénz van-e, vagy kaja. Látszott, hogy mindenféle rossz szándék nélkül egészen egyszerűen a szokásjog alapján teszik fel ezeket a kérdéseket. Meg is fogalmazták sokan, hogy úgy érzik, hogy nincs valós beleszólásuk ezekbe az ügyekben, akkor legalább azt a kis pénzt négy-öt évente egyszer valaki szánja rájuk.”

Idén ilyen hírek azonban a beszélgetésünkkor nem jutottak el hozzá, azt mondja, ennek több oka is lehet: lehet, hogy valóban pozitív tendencia figyelhető meg, és egyszerűen kevesebb a csalás, vagy csak ügyesebben folyik a dolog, és az érintettek esetleg nem számolnak be róla.

Nyolcasával jöttek a választók

Több szavazatszámlálóval is sikerült beszélnünk Miskolcon. Kivétel nélkül megerősítették, ami országszerte is tapasztalható volt: nagyon sokan elmentek szavazni, jellemzően a délelőtti, kora délutáni órákban volt a legnagyobb tömeg.

A szavazás ugyanakkor rendben zajlott, semmiféle atrocitásról nem tudtak beszámolni, azt mondták, azért, mert ez egy rendes környék, nem szoktak hasonlók történni az ő körzetükben. Egyikük elmondta: a legjelentősebb esemény az volt, hogy a szavazókörbe egy képviselő frissítőt vitt azoknak a szavazatszámlálóknak, akik a saját delegáló szervezetéhez tartoztak.

P1056307

Választási plakátok Miskolcon.

Az Újgyőri főtértől nem messze található szavazókörben ugyanakkor voltak gyanús jelek: délután egy óra körül egy kisbusz és egy autó érkezett egyszerre, és egy tucat ember szállt ki. A személyautó megvárta a szavazókat, akik a szavazásról visszaérve hosszan beszélgettek a sofőrrel – aki várakozásunk alatt látványosan a kocsink felé nézegetett – majd beültek, és elhajtottak.

Bár együtt érkeztek, a furgon azonban üresen indult el – a szavazásról kiérő nagyjából 8 fő egy kis álldogálás után gyalog indult el, miközben egy utcával arrébb egy férfi mutogatott nekik egy környező utca irányába. Egy másik, szintén kisbusz is kétszer fordult ott tartózkodásunk alatt, mindig nyolcan szálltak ki belőle.

A buszoztatás már önmagában lehet választási bűncselekmény: a választási törvény szerint a kilenc fős vagy annál nagyobb járművekkel tilos szavazókat szállítani a szavazóhelyiségekhez, illetve törvénybe ütközik a szállítás szervezése és a többszöri fordulás is. A legutóbbi választáson, a 2022-es országgyűlési választáson a tapasztalatok alapján előbbire figyeltek a „választási taxisok”, egyszerre jellemzően csak 4-5 embert szállítottak, azonban több helyről is arról számoltak be megfigyelők, hogy többször fordult egy-egy autó.

Egymást őrzik a jelöltek segítői Arnóton

A Miskolctól kevesebb, mint 10 kilométerre található Arnóton is rendben volt minden a szavazókörben egy szavazatszámláló beszámolója szerint. Azonban azt is hozzátette, egyetlen furcsaságról hallott, azt is a szavazóhelyiségen kívül. A temető környékén két polgármesterjelölthöz tartozó csoport is őrzi az elsősorban romák lakta utca elejét – azt nem tudni, egymást ellenőrzik, hogy így garantálják, nem történik választási csalás, vagy mindenki mást akarnak szemmel tartani.

Ottjártunkkor valóban láttunk két autót a parkoló két ellentétes oldalán parkolni, több ember is állt mellettük, láthatóan hosszabb időre rendezkedtek be. Volt, aki a csomagtartóba terített takarón üldögélt, miközben nyugodtan szívta a cigarettáját, mások egymás mellett állva beszélgettek.

Bár nem álltunk meg, mégsem maradt észrevétlen az, hogy elhaladtunk mellettük – nem sokkal később érkezett a szavazatszámlálótól a telefon: a csapat egyik tagja megjegyezte neki, hogy látja, „fiatalokat küldött őket megfigyelni”.

P1056301

Fél nyolckor már hírét sem lehetett látni a választási „megfigyelőknek”. Fotó: Átlátszó/Bodoky Bence.

Fél nyolc körül, a szavazás lezárta után egy fél órával ismét arra jártunk, akkor már se híre se hamva nem volt az önkéntes „megfigyelőknek”.

Arnóton idén három polgármesterjelölt mérette meg magát, a korábban regnáló polgármester nem indult újra. Mindhárman függetlenként indultak: Tószegi László, Oláh István és Gulyás Ágnes szállt versenybe a polgármesteri címért.

A szavazatszámláló, aki felhívta a figyelmünket a nem mindennapi esetre, azt mondta, úgy tudja, csak két jelölt csapata tartja szemmel az ominózus környéket, de hogy melyik két jelöltről van szó, azt már nem árulta el, csak annyit mondott, az egyik jelölt egyedül indul, „neki nincsenek emberei”, így szerinte ez lehet az oka annak, hogy nem küldött csapatot a problémás helyszínre.

Szopkó Zita – fotók: Bodoky Bence

Címlapkép: Miskolc tábla a település határában.

Megosztás