egészségügy

Országszerte terjeszkednek a közérzetjavító és állapotfelmérő bizniszben utazó cégek

Cikksorozatunk korábbi részeiben bemutattuk, hogyan működik az elsősorban nyugdíjasokra specializálódott közérzetjavító biznisz, és milyen szereplők tűnnek fel az ezzel foglalkozó cégek hátterében. Ezúttal a közérzetjavítónak hirdetett termékeket áruló, egészségügyi állapotfelmérést kínáló cégek jelenlegi és korábbi telephelyeit néztük végig. Országszerte több üzletet találtunk, melyeket térképre tettünk, a cégek és telephelyek szövevényes hálózatát pedig infografikán ábrázoltuk. 

Április közepén, kora délután érünk a budapesti Ó utcában található CardioMed üzlethez, egy idős házaspár épp kifelé igyekszik, nagy szatyrot cipelnek: egyikük az egyik, másikuk a másik fülét fogja. A doboz alapján egy BNM oxigén koncentrátort vásároltak. A közérzetjavító, wellness eszközöket értékesítő alternativeshop – amiről már írtunk az Átlátszón – 2021-ben hosszan sorolta weboldalán, hogy milyen betegségekhez vezethet az oxigénhiány, amikor egy hasonló eszköz előnyeiről írt. A felsorolt információk forrásaként a meggyőzőnek szánt „Internet” szócska olvasható.

Az Ó utcai üzlet bejáratánál hatalmas felirat hirdeti, hogy orvostechnikai, gyógyászati segédeszközöket árusít. A cégadatbázis szerint ez az egyik, jelenleg is működő telephelye az egészségügyi állapotfelmérést hirdető, korábban Magyar Állapotfelmérő Centrum névre hallgató cégnek, ami az alternativeshop tájékoztatása szerint a partner üzletekben az egyéb humán egészségügyi szolgáltatások (vagyis az állapotfelmérés) elvégzéséért felel. A cég egyébként azóta nevet változtatott: jelenleg Egyéb Humán Egészségügyi Szolgáltató Kft. néven fut.

Rejtőzködő közérzetjavító üzletek

Korábbi cikkeinkben beszámoltunk arról, hogy hazánkban is virágoznak az elsősorban nyugdíjasokra specializálódott, közérzetjavítónak hirdetett termékekkel házaló, állapotfelmérést kínáló cégek. A bizniszmodell a hatóságok látókörébe is bekerült már: a rendőrség és a GVH többek között foglalkozott a BNM termékekkel is, amelynek a Győzikét és Nagy Ferót reklámarcnak használó alternativeshop honlapja szerint az Alternatív a kizárólagos forgalmazója.

Hasonló cégek korábbi munkavállalóival is beszélgettünk arról, hogy mi volt a feladatuk, hogyan zajlott egy állapotfelmérés, és az azt követő értékesítés. Egyikük elmondta, hogy elsősorban a telefonkönyvet fellapozva keresték meg a potenciális vásárlókat.

Arról azonban idáig nem számoltunk be, hogy hol kerül sor ezekre az állapotfelmérésekre, pontosan hol árusítják a közérzetjavítónak mondott termékeket. A legtöbb üzletnek ugyanis

nincs honlapja vagy Facebook-oldala, sőt, a Google Mapsen sem található meg,

így csak azok értesülhetnek arról, hol zajlik az állapotfelmérés, akiket célzottan megkeresnek, vagy akik maguk akadnak rá a hirdetésekre.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az üzletek egy része időről időre új nevet kap, úgy végzik kísértetiesen hasonló tevékenységüket. Kis keresgéléssel azonban nem lehetetlen információt szerezni róluk.

„Természetes alternatív gyógymódok”

A közérzetjavító bizniszben kedvelt márka, a BNM magyar nyelvű oldala azt írja: „közérzetjavító és wellness kiegészítő eszközök gyártására, forgalmazására és fejlesztésére specializálódott társulat”, amely „természetes alternatív gyógymódok és módszerek után kutat”.

A márka mögött álló cégről egyébként a Ripost írta meg tavaly, hogy tulajdonosa a Marshall szigetekre van bejegyezve, ahol nemzetközi offshore cégek alapítására is van lehetőség. Az elérhetőségek menüpont hat partner üzletet sorol fel, címmel és „fantázianévvel együtt”.

Bnm

Forrás: https://bnm-medical.com/

Mind a hat cím korábban közérzetjavítással foglalkozó üzletet takar, de a legtöbbjük már nem fogad vendégeket. Kettő azonban – a MedHome és a debreceni Life – a mai napig működik.

Signal 2024 04 30 090454 011

A Kresz Géza utcai MedHome üzlet. Forrás: Átlátszó/Szopkó Zita.

2016-ban az alternativeshopot üzemeltető Alternative Hungary Kft. (akkori nevén Magyar Egészségmegőrző és Közérzetjavító Pont Kft.) a 888.hu-n, a Blikkben, és a Magyar Időkön is PR-cikkben reklámozta szolgáltatásait. Ezekben négy budapesti üzletet és egy partnerüzlet sorolnak fel, ezek egyike – a Dohány utcai – a BNM oldalán is szerepel.

Ez valószínűleg nem véletlen, hiszen az üzlet korábban több céghez is kötődött, jelenleg azonban egyetlen, felszámolás alatt álló vállalkozáshoz kapcsolható. Ottjártunkkor pár ott dolgozónak kinéző fiatal épp kifelé jött az üzletből, de összességében nem keltett olyan benyomást, mintha jelenleg is nagy forgalmat bonyolítana le.

Preven 2024 (1)

A Dohány utca 82. szám alatt található üzlet. Forrás: Átlátszó/ Szopkó Zita.

Több, jelenleg is működő üzletet találtunk

Nem ezek az egyetlen üzletek, amelyek „közérzetjavítással” foglalkoznak. A biznisz kiterjedtségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a nyilvánosan fellelhető adatokból közel húsz, közérzetjavításhoz kötődő cég telephelyeit és fióktelepeit végignézve országszerte közel ötven jelenleg működő vagy az elmúlt évtizedben létező telephelyet azonosítottunk be.

Egy cég telephelye az a helyszín, ahol az üzleti tevékenységét végzi. Ez nem minden esetben egyezik meg a székhellyel. Egyes cégeknek vannak továbbá fióktelepei is, ezekről azt érdemes tudni, hogy egy olyan telephelyről van szó, ami a cég székhelyétől eltérő településen található.

Azoknak a cégeknek a telephelyeit és fióktelepeit vizsgáltuk, amelyekről korábbi cikkeinkben már írtunk – vagy mert jelenleg is közérzetjavításhoz kapcsolódnak (mint az alternativeshop egyik üzemeltetője, az Alternative Hungary Kft. vagy az állapotfelmérést végző Magyar Állapotfelmérő Centrum), vagy korábbi információk szerint ilyen tevékenységet végeztek (mint például a jó párszor nevet változtató SZEN-VI cégcsoport).

Olyan cégeket is belevettünk a telephelyes gyűjtésbe, amelyeknek jelenlegi vagy korábbi neve a közérzetjavító bizniszben kedvelt fantázianévre hallgató RLI, illetve SPS márkák fantázianeveit tartalmazta vagy tartalmazza, és/vagy tulajdonosaik útján is kötődnek vagy kötődtek a közérzetjavító bizniszben ismert szereplőkhöz.

A telephelyek és fióktelepek ellenőrzése során azt találtuk, hogy ismereteink szerint

Budapesten négy, vidéken pedig három állapotfelméréssel, közérzetjavító termékek árusításával foglalkozó üzlet működik.

Ezek a következők:

  • PureMed: 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 16. fszt.
  • CardioMed: 1066 Budapest, Ó utca 6.
  • MedHome: 1132 Budapest, Kresz Géza utca 25.
  • Buda Care Center: 1117 Budapest, Fehérvári út 17. Fsz. 1. ajtó
  • Life: 4025 Debrecen, Miklós utca 18.
  • Harmony: 4400 Nyíregyháza, Rákóczi utca 19.
  • Szegeden a Cserzy Mihály u. 30b szám alatt, a Tópark Centerben
Nyíregyháza Rákóczi 19 (1)

A nyíregyházi Harmony névre hallgató üzlet. Forrás: Google Street View, 2023.

Az üzletekben közös, hogy általában valamilyen egészséghez kötődő angol „fantázianevet” kapnak. Például Harmony (harmónia), Care (törődés), Life (élet).

20240412 130653

A debreceni Life üzlet. Forrás: Átlátszó/ Kántor-Újvári Gerda.

Ezek közül a budai oldalon található Buda Care Center egészen friss, 2023 vége felé nyithatta meg kapuit a közérzetjavításra vágyók előtt – legalábbis ekkor lett a cégek telephelyeként bejegyezve.

Signal 2024 04 30 090454 017

A Buda Care Center bejárata 2024 április közepén. Forrás: Átlátszó/Szopkó Zita.

A szegedi üzlet pedig eléggé el van rejtve, egy irodaházban végez állapotfelmérést, illetve „kineziológiai rendelést” hirdet a Magyar Állapotfelmérő Centrum. Ottjártunkkor meggyőződhettünk arról, hogy jelenleg is működik, több idős is várakozott az üzletben.

Képernyőkép 2024 05 27 084900

A szegedi Tópark Center 2022-ben. Itt a földszinten található az állapotfelméréssel foglalkozó üzlet. Forrás: Google Street View 2022 április.

Térképen a közérzetjavító üzletek

Ahhoz, hogy jól látható legyen, milyen mértékű bizniszelés folyik, illetve folyt elsősorban Budapesten, és hogy hol találhatóak az üzletek, ráraktuk a telephelyeket és fióktelepeket egy térképre. Zölddel jelöltük a még mindig működő üzleteket, sárgával azokat, amelyek az elmúlt 5 évben zártak be, pirossal pedig, amelyek 2019-nél előtt korábban voltak telephelyként vagy fióktelepként bejegyezve.

A jelenleg is működő üzletekben közös, hogy mindegyik a Magyar Állapotfelmérő Centrum (újabb nevén Egyéb Humán Egészségügyi Szolgáltató Kft.) telephelye.

Természetesen nem állítjuk, hogy kizárólag ezeken a helyszíneken zajlik állapotfelmérés, vagy hogy csak az általunk vizsgált és korábban bemutatott cégek foglalkoznak közérzetjavítással.

Az üzletek fantázianevei nincsenek feltüntetve cégadatbázisokban, így csak azoknak a nevét tudtuk kiírni, amelyeknél személyesen győződtünk meg arról, hogy hívják őket, vagy amelyeket a Google Maps Street View funkciójával pár évre visszamenően meg lehetett tekinteni. Sajnos utóbbiból nincs sok, mert épp a cégek egyik legvirágzóbb időszakában, 2014 és 2018 között nem található Google fotó az utcákról.

Éppen ezért nem tudtunk meggyőződni arról, hogy mindegyik térképen jelölt hely közérzetjavító üzletként funkcionált, csak az a biztos, hogy a bizniszhez kötődő cégeknek a hivatalosan bejegyzett telephelyei és/vagy fióktelepei.

Az elmúlt évtizedből összesen 28 budapesti és 18 vidéki címet azonosítottunk be.

Ezek többsége ugyanakkor már nem működik. A telephelyeket vizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy viszonylag gyorsan változnak az üzletek.

Az aranykor nagyjából 10 évvel ezelőtt, 2013-15 környékén lehetett, ekkor jóval több telephely volt bejegyezve az általunk vizsgált cégekhez. Ezekben az években kezdtek egyébként a hasonló tevékenységet végző vállalkozások feltűnni a hatóságok látókörében is.

Az elmúlt években is bezárt jó pár; öt év alatt legalább öt közérzetjavító üzlettel lett kevesebb. A közelmúltban bezárt és jelenleg is működő üzletek hálózatát infografikán is ábrázoltuk.

közérzethálózat

Gyakori névváltoztatás, üzletben árválkodó Nagy Feró plakát

A közérzetjavítással foglalkozó cégekre jellemző, hogy több alkalommal nevet változtatnak, ez az üzletek esetében is megfigyelhető. Több esetben találtunk példát arra, hogy a közérzetjavító üzletek új névvel folytatták tevékenységüket.

A Rákóczi úton található üzlet például futott egy ideig Vital néven, majd Pre/Active lett.

Rakoczi

A Rákóczi úti üzlet 2022-ben és 2024 április közepén. Forrás: Google Street View, Átlátszó.

Jelenleg nem üzemel, de ha valaki bekukucskál, még megtekintheti Nagy Ferót, amint az alternativeshop oldalán is található fotóval és logóval épp egy Biomag-terméket reklámoz.

BpRakoczi57

A Rákóczi út 57, Luther utca 1. sarkán található üzlet belülről 2024 április közepén. Forrás: Átlátszó/Kiss Soma.

Hasonló a helyzet a Petőfi utcai üzlettel, ahol 2019-ben még Natural Egészségőrző és Közérzetjavító Pont néven zajlott az értékesítés, jelenleg viszont PureMed néven működik. Ez egyébként az egyik legrégebbi, ma is működő üzlet – már 7 éve az Alternative Hungary Kft. telephelyeként volt bejegyezve.

Petofiu

A Petőfi u. 16 szám alatt található üzlet 2019-ben és 2024 áprilisában. Forrás: Google Street View, Átlátszó/Szopkó Zita.

Újabb cég a közérzetjavító bizniszhez kötődően

A telephelyek kapcsán egy új, eddig számunkra ismeretlen cégbe is belebotlottunk: a ProRose Credit Kft.-nek egy kivételtől eltekintve az összes helyen van vagy volt telephelye, ahol az állapotfelmérést végző Egyéb Humán Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nek (korábbi nevén Magyar Állapotfelmérő Centrum). A ProRose Credit Kft. sokáig főtevékenysége szerint iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelemmel foglalkozott, 2023-ban ezt egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenységre változtatták.

A cég kétszer változtatott nevet, 2016-ban Loremed Egészségmegőrző Pont Kft.-nek hívták. Ugyanez volt a neve az egyik, Múzeum körúton található üzletnek is.

Muzeum37 2019 2024

A Múzeum körúton található üzlet 2019-ben és 2024 áprilisában. Mára csak az egyik időseket ábrázoló kép maradt meg. (Forrás: Google Street View, Átlátszó)

Ottjártunkkor egy „Kiadó”-táblát találtunk a kirakatban, az üzlet egykori funkciójára csak egy idős házaspárt ábrázoló kép emlékeztet. Pár éve még az alternativeshopot üzemeltető Alternative Hungary Kft-nek, aztán a sajtóban a nyugdíjasokat célzó biznisz kapcsán emlegetett Prestige üzletet működtető cégnek, a SZEN-VI Group Kft.-nek is volt telephelye is volt ezen a címen.

Van olyan bolt, ami háromféle néven fut

Az üzletek névválasztása, az egészségre utaló elnevezés, az idegen nyelvű szavak használata ugyanakkor csak az egyik olyan dolog, amit megfigyelhetünk az állapotfelmérő cégek telephelyével kapcsolatban. Egy esetben azt találtuk, hogy egy már létező cégnévhez hasonlatos nevet választottak, amiből problémás helyzetek is kialakultak.

Az Ó utcában található üzletet az üzleten található felirat szerint CardioMed-nek hívják. Kísértetiesen hasonló, Cardiomed Bt. elnevezéssel találni egy gyógyászati termékek kiskereskedelmével foglalkozó, 1997 óta létező, szintén budapesti székhelyű céget is. Nagyon úgy tűnik, az üzlet vendégei maguk is több alkalommal összekeverték a két céget, ugyanis a Google Mapsen a Cardiomed Bt. neve alatt is találhatóak olyan negatív értékelések, amelyek valójában az Ó utcai üzletre vonatkoznak.

Beige Minimalist Mood Photo Collage

Az Ó utcai CardioMed üzlet bejárata, és az orvosi műszereket forgalmazó CardioMed Bt. logója. Forrás: Átlátszó fotó/Szopkó Zita, www.cardiomed.hu.

Bácsi Gábor, a Cardiomed Bt. ügyvezetője az Átlátszónak elmondta: nagyjából két éve jelezte a Facebook felé, hogy az Ó ucati üzlet jogtalanul Cardiomed név alatt hirdet szolgáltatást. Ekkor letiltották az üzlet oldalát, majd a cég meg is kereste őt, megígérve, hogy nevet változtatnak. Elmondása szerint a nevüket ekkor Cardiomed Budapestre változtatták, amit ő szintén nem tartott megfelelőnek, hiszen továbbra is meglehetősen hasonlít a cége nevére.

„A legnagyobb probléma az, hogy folyamatosan minket hívtak az ő ügyfeleik reklamációval és egyéb indokokkal” – tette hozzá a Cardiomed Bt. ügyvezetője, aki azt is elmondta, nagyságrendileg 50 körüli téves megkeresést kaptak.

Ha a Cardiomed Bt.-hez kísértetiesen hasonlító üzletnév nem lenne elég, magának az Ó utcai üzletnek az elnevezése sem egységes, attól függően változik, hogy épp milyen felületen nézzük. Az üzlet Facebook oldala Cardio Medic névre hallgat, ottjártunkkor az üzlet bejáratánál továbbra is a CardioMed felirat szerepelt. A honlapon egy harmadik elnevezés, a CardioMed Budapest Központ köszönti a látogatókat. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik mindezen.

E-mailben kerestük az Ó utcai Cardiomed/Cardio Medic/Cardio Med Budapest Központ névre hallgató üzletet is, ám cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz kérdéseinkre.

Kiss Soma – Szopkó Zita

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Cégháló: Szabó Krisztián. Címlapkép: Átlátszó-montázs.

Megosztás