paksi atomerőmű

Titokzatos bóják emléke kísért minket nyár óta, senki nem árult el róluk semmit

Lassan hét hónapja próbáljuk kideríteni, hogy kik és miért helyeztek ki jeladós bójákat a Dunába a Paksi Atomerőmű alatt, a hűtővíz hőcsóvájában. Minden hivatalos szervet felkerestünk, de senki nem tudta vagy akarta megmondani, pontosan mit láttunk tavaly júliusban. És olyan is akadt, aki nem is válaszolt.

2023. július 19-én csónakot béreltünk Pakson, és azzal indultunk felfedező útra a Dunán. A célunk az volt, hogy ellenőrizzük: megegyezik-e az általunk mért vízhőmérséklet az Atomerű által leadott hivatalos adatokkal. Ahogy arról akkor beszámoltunk: a mérési szelvény (1525,5 fkm) különböző pontjain, a hőcsóvában 27,5 és 31 fok közötti értékeket mértünk. Ugyanezen a napon azonban az erőmű által közölt napi adatok: 29,75 – 29,79°C voltak.

Méréseink során azonban nemcsak a meleg vízbe, de egy érdekes jelenségbe is belefutottunk. Az 1525,5 fkm szelvénynél, az atomerőmű oldalán a vízben jeladós fehér bójákat találtunk. A bójákhoz tartozott a parton két csónak, valamint egy csapat – műszerekkel és laptopokkal – felszerelt szakember.

Érdeklődtünk tőlük, hogy mi célt szolgálnak a bóják, de a szakemberek először egyáltalán nem szólaltak meg. Később újra próbálkoztunk, akkor annyi mondtak, hogy nem mondhatnak semmit arról, miért vannak ott. Mindez dél körül történt. Miután elvégeztük a méréseket a Duna több más pontján, visszatértünk a helyszínre. Addigra (17 óra környékén) azonban a bóják és a szakemberek is eltűntek.

Bóják (3)

Átlátszó fotó

Senki nem tud semmit

Természetesen fúrta az oldalunkat a kíváncsiság, hogy mit mértek – ha mérték – a hallgatag szakemberek a bóják segítségével, és persze az is, hogy kinek a megbízásából és milyen célból tették azt. A helyiek elmondása szerint 3 éve bukkantak fel először ezek a bóják a Dunán az atomerőmű hűtővizének hőcsóvájában, méghozzá akkor, amikor nyáron felmelegszik víz. Ennél többet azonban senki nem tudott róluk.

 

Megkerestük ezért az összes olyan szervezetet és intézményt, amelynek tudomása lehetett a titokzatos bójákról.

  1. Először természetesen a Paksi Atomerőművet kérdeztük, hogy milyen bóják ezek, kik és mire használják ezeket, illetve hogyan működnek. Megkeresésünkre az erőmű nem reagált.
  2. Ezután az Országos Atomenergia Hivatalhoz fordultunk, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a Paksi Atomerőmű számára feltett kérdések nem az Országos Atomenergia Hivatal hatáskörébe tartoznak, mert azoknak nincs nukleáris biztonsági relevanciájuk. Keressük inkább a Baranya Vármegyei Kormányhivatalt. Megtettük ezt is.
  3. A Baranya Vármegyei Kormányhivatalnál közölték, hogy az említett bójákról nincsen információjuk.
  4. Ezután írtunk a paksi önkormányzat jegyzőjének, aki szintén nem reagált a levelünkre.
  5. Felhívtuk a Paks II. kommunikációs igazgatóját is, aki érdeklődésünkre azt mondta, hogy ők nem mérnek vízhőmérsékletet, forduljunk a korábban felsorolt szervezetekhez a kérdésünkkel.
  6. Végül a Paksi Atomerőmű Horgász Egyesületnél is érdeklődtünk, de mivel a kérdéses vízterület nem az Egyesület kezelésében áll, ők sem tudtak tájékoztatást adni.

Szóval kudarcot vallottunk a tényfeltárással, ezért olvasóink segítségét kérjük: írjanak nekünk, ha tudnak valamit a bójákról! Ha mégis valamilyen hivatalos szerv helyezte ki őket, szívesen kikérnénk az általuk mért adatokat, mert azok közérdekűnek minősülnek.

Katus Eszter

Fotók és videó: Átlátszó / Bodoky Bence. Közreműködött Fülöp Orsolya, Bodoky Tamás. A cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2