vidéki lapszemle

Bajban vannak a kistelepülések a posták nélkül, nem követték Fürjest a kecskeméti fideszesek

Nyugat.hu: Megoldhatatlan nehézségeket okoz a kistelepüléseknek a kisposták bezárása

A Magyar Posta október végén jelentette be , hogy takarékossági okok miatt 210 településen 366 postát zárnak be ideiglenesen. Szombathelyen négyet, Kőszegen egyet, és Vas megyében még kilencet, olyan kisebb településeken, mint például Acsád. A lap szerint a falu polgármestere felháborítónak tartja, hogy nem értesítették az  önkormányzatot előre, nem volt mód a konzultációra, és a döntést nem racionális szempontok alapján hozták. Acsádon mintegy 340 nyugdíjas él. A Máltai Szeretetszolgálat Időskorúak Otthonában 160-an gondozott van. Az Otthon postafiókot bérelt az acsádi postán, a gondozottak küldeményeit az intézmény megbízottja hozta-vitte, és a nyugdíjak kifizetését is központilag intézték.

Debreciner.hu: Országos népszavazást kezdeményez az LMP az akkumulátorgyárakról

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke november 8-án egy Facebook-videóban jelentette be, hogy a párt „országossá teszi” a Debrecenben, a helyi választási bizottság által átengedett, akkumulátorgyárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseit – írja a Debreciner. A politikus a döntést azzal indokolta, hogy kiderült, az akkumulátorgyártás kapcsán országos problémával nézünk szembe, a kormány ugyanis a technológia terén nagyhatalommá fejlesztené Magyarországot.

7300.hu: Hamarosan már csak minden második utcai lámpa fog világítani Komlón

Polics József korábbi drasztikus javaslatához képest (22 óra és reggel 4 óra között teljesen megszűnt volna a közvilágítás a városban, és még a kijárási tilalom bevezetésének ötlete is felmerült) jóval enyhébb módon, minden második utcai lámpát lekapcsolva tervez a közvilágítás költségein spórolni az önkormányzat. A lámpák kikapcsolásának költsége nagyjából bruttó 19 millió forintba kerül, és 50%-os megtakarítás érhető el vele az önkormányzat számításai szerint.

SzabadPécs.hu: Jogellenesen küldtek el a bíróság szerint egy vállaltan ellenzéki férfit egy szekszárdi önkormányzati cégtől

Munkaügyi bírósági határozatot hoztak a héten a Szekszárdi Törvényszéken – olvasható a pécsi lap cikkében. Egyelőre nem jogerősen, első fokon megállapították, hogy volt munkáltatója, egy szekszárdi önkormányzati cég, a Szekszárdi Sportközpont jogellenesen bocsátotta el a felperest, egy szekszárdi fiatalembert. Sávoly Dániel a kirúgása napjától kezdve azt mondja, számára egyértelmű, hogy politikai okokból tették ki volt munkahelyéről, ezért perelt.

KecsUP.hu: Álljon-e szóba a sajtó egészével egy politikus? A fideszesektől nem kaptunk választ

Fürjes Balázs államtitkár szerint „a médiának, legyen az bármilyen beállítottságú is, alapvető feladata a tájékoztatás, a kérdezés, a különböző nézőpontok bemutatása. Ebben mi, politikusok úgy segíthetünk, hogy válaszolunk a feltett kérdésekre.” A KecsUP kíváncsi volt, hogy egyetértenek-e a fideszes politikus kijelentésével a kecskeméti képviselők. Ezért a polgármestert, az alpolgármestereket és minden önkormányzati képviselőt megkérdeztek, fontosnak tartják-e, hogy a minél szélesebb tájékoztatás érdekében egy politikus szóba álljon a sajtó egészével. A Fidesz kecskeméti politikusaitól a lap nem kapott választ.

Nyitókép: A bezárt acsádi posta a Google térképén

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2