Mi a baj a kompetenciatesztekkel?

Mint számos ország a földön, Magyarország is részese több iskolai kompetenciatesztnek. A PISA, TIMSS, és egyéb tesztek célja, hogy képet nyújtson a diákok tárgyi vagy alkalmazott tudásáról a főbb területeken, amik pontszámát könnyű összehasonlítani, mint a matematika és a természettudományok. A tesztek eredménye néhány évente pusztító viharként söpör végig az oktatási szférán, hogy néhány nap múlva elhaljon a vita, és minden folytatódjon tovább. De van-e értelme ezeknek a teszteknek? Mérnek olyan képességet, ami az életben is hasznosul, és egyáltalán megfelelően vannak-e felépítve?

A kompetenciamérések kétélű fegyverei az oktatáspolitikának. A nemzetközi szervezetek szeretik, ugyanis – még ha sokszor tévesen is – lehetőséget nyújt összehasonlításokra, és a bizonyítékalapú szakpolitikusok képesek a kapott adatokat felhasználni új módszerek kidolgozásához. A tesztek azonban ponthajhászásba kergetik a résztvevőket, mindezt úgy, hogy komoly kritikát kapnak minden egyes tesztelési időszakban. A cikkben bemutatjuk a kompetenciatesztek főbb problémáit és kritikáit.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Gyorstalpaló a tesztekből

PISA: az OECD mérése a szövegértést, matematikát, természettudományos képességeket, és a problémamegoldó készséget teszteli. A gimnázium első évében végzett teszt célja, hogy felmérje, mennyiben képesek a diákok életszerű problémákra alkalmazni a megtanult anyagot.

TIMSS: az IEA mérése a nemzeti tantervek matematikai és természettudományos elvárásaihoz igazítva kérdezik vissza a megtanult anyagot. A negyedikes és nyolcadikos diákok által töltött teszt nemzeti szintű hatásokkal bővített trendeket mutat meg, így ugyan országok között nem összehasonlítható feltétlenül, de országos szinten jól alkalmazható idősorokat eredményez.

PIRLS: az IEA TIMSS-hez hasonló tesztjén a negyedikesek olvasási készségeit mérik fel, hogy képet kapjanak a korai hatások szövegértésel való kapcsolatairól.

Megszállottság

A sztenderdizált mérések számos országban teljes oktatási apparátusokat válthatnak le. Több országban komoly szakpolitikai változtatásokat eszközölnek a pontszámok fényében, annak ellenére, hogy nem tiszta azok megbízhatósága. Mivel a teszteket 3-5 évente ismétlik, a rövidtávú sebtapaszozás fontosabb a ponthajhászás érdekében, mint a gyökeres reformok. Az oktatási rendszerek egyre inkább arra pályára állnak, hogy a komptenciamérésekhez igazítják a tanterveiket, ezzel pedig valójában nem a saját elképzeléseiknek felelnek meg, hanem elfogadják egy külső szereplő állításait igazságként. Az élen szereplő országok ezzel szemben semmilyen reformot nem visznek végbe, hiszen félnek a visszacsúszástól. A rangsorok nem eszközök, hanem célok. A 2009-es mérés során az Education International szerint Kanadában a média teljes egészében a kormány narratívája szerint keretezte a jó eredményeket, így a szakszervezetek és a szülők által követelt változtatások elmaradtak. (A szerző gimnáziumi évei alatt is jellemző volt a pontszámok hajhászása köré épülő tanterv, mely elől csupán a tanárai önállósága mentette meg.)

Az OECD sikeresen elérte, hogy az általuk propagált oktatási megközelítés legyen az egyik domináns a világon, és ezzel komoly hatással van számos szervezetre. Az Európai Bizottság például a PISA-eredmények javításával komoly GDP-növekedést vizionál, és mivel Németország és Lengyelország pont akkora növekedést ért el, amivel példálóznak, nem nehéz elképzelni, milyen irányba fog haladni az európai oktatáspolitikai diskurzus. A sztenderdizált tesztek tökéletes példái a Foucault-i értelemben vett hatalmi aszimmetriának: a tesztek lefolytatói olyan mértékben monopolizálták az oktatási közbeszédet, hogy bármely ellenfelüknél erősebbek a pozíciójukból fakadóan.

Validitás

A tesztek csupán a legalapvetőbb kompetenciákat mérik, amelyek kis szeletét adják ki egy diák fejlődésének és életrevalóságának. Az olvasási készséggel, matematikával, és természettudománnyal általánosítani az iskolai oktatást a felmerülő problémák súlyos leegyszerűsítéséhez vezet. A PISA-tesztben még a kérdések is jelentős részben gazdasági, pénzügyi problémákat írnak le, és semmilyen módon nem érinti – a többi teszttel egyetemben – a személyes jellemfejlődést, felelősségvállalást, és hasonló, könnyen nem kódolható tulajdonságokat.

Az oktatás magas minőségét sokszor a jó gazdasági teljesítmény előfeltételeként emlegetik. A PISA-teszt eredménye viszont nem mutat akár csak közepesen erős kapcsolatot sem a gazdasági teljesítménnyel, sem sok más, országos intellektuális kapacitást mérő mutatóval. A komptenciatesztek azt mutatják jelenleg be, hogy a diákok mennyire tudnak kompetenciateszteket írni. A mérésben nem vesz részt minden egyes megfelelő korú diák, ez pedig torzíthat a kapott adatokon. Az Egyesült Királyságban például közel kétszeres volt a hibahatár az OECD által jelentetthez képest a PISA-rangsorokon – ez rossz jel ott, ahol a presztízsrangsorban néhány ponttal több helyet is lehet ugrani.

Kína és Argentína például lehetőséget kapott rá, hogy kizárólag a legnagyobb városaiból vehessen mintát a diákokból, ezzel szélsőségesen torzítva a későbbi adatokat a saját javukra. Az iskolák között is szívesen válogatnak, Malajziában a 2015-ös mérés során tízszeres arányban kerültek a tesztírók közé elit bentlakásos iskolák tanulói. A kiválasztási folyamat nagyobb része véletlenszerű, az adott országok minisztériumai azonban képesek a háttérben annyira belenyúlni, hogy a minta harmadát kézzel válasszák ki. És míg az ázsiai országok számára presztízs a tudományos ranglista élbolyában lenni, egy 2015-ös kínai felmérés szerint csupán az emberek 6.2%-a rendelkezik alapvető tudományos ismeretekkel.

Finnország és Észtország, két élbolybeli állam az élbolyba tartozik azokban a kérdésekben is, ahol a diákokat az iskolai jókedvükről és stresszről kérdezik. Számos távol-keleti országban ezzel szemben a jó pontszámok mellett egy represszív, a diákokat idegessé tevő iskolarendszer képe bontakozik ki.

Összehasonlítás

A kérdések nem feltétlenül jelentik ugyanazt minden országban. Egy-egy probléma más megközelítést eredményezhet országonként. Svend Kreiner kutatást is végzett ennek ügyében, és meggyőző bizonyítékokat talált, hogy az egyes kérdések radikálisan eltérően viselkednek különböző országokban. A mexikói 2006-os kérdéssorban például közel kétszáz elemet hibásan fordítottak le, ahogy azt egy kutatás megállapította.

Hasonlóan a pontszámokkal való megszállottsághoz, nem elképzelhetetlen, hogy egyre több helyen kezdjék el a tanárokat a diákjaik pontszáma alapján értékelni. A karrierpályákat innentől lényegében a kompetenciaméréseket tervező és lefolytató nemzetközi szervezetek és magánvállalatok irányíthatnák, még ha nem is egyéni szinten és közvetlenül.

Tisztaság

Az OECD több magáncéggel is partnerségi együttműködést kötött a tesztelési folyamat valamely részében. Ezek a cégek sokat nyerhetnek egy alacsony pontszámtól megriadó országon, ahol pontszerzésre alkalmas módszereket adhatnak el. Több ilyen cég is szolgál „coaching” programokkal, amik segíthetnek a tanároknak és iskoláknak, hogy a diákjaik jobb pontszámokat érjenek el.

Hogy lehetne megjavítani?

Ha nem is lehet őket megjavítani, sok problémát orvosolhatna néhány lépés megtétele. 2014-ben számos oktatási szakértő nyílt levélben fordult a PISA-mérésért felelős Dr. Andreas Schleicherhez. Ebben megfogalmazták a következő kéréseket:

1. A leegyszerűsítve rangsoroló táblázatok helyett kevésbé szenzációhajhász, de sokkal értékesebb információt nyújtsanak. Például nincs sok értelme a 15 évesek kompetenciáit összehasonlítani, ha az egyik országban virágzik a gyerekmunka, míg a másikban pont a gyerekmunkások által létrehozott termékekkel tanulnak a diákok. Ez az oktatási kolonizálás tökéletes példája.
2. Vonják be a tesztelésbe más tudományterületek szakértőit is, ne csupán statisztikusok és közgazdászok határozzák meg azt. A mérések tartalma folyamatos felülvizsgálatot igényel.
3. Vonjanak be kormányzati és nemzetközi szervezeteket a mérésekbe, hogy ne csupán kemény közgazdasági érdekek jelenjenek meg a tesztelésben.
4. Hozzák nyilvánosságra a mérések költségeit.
5. Vessék alá magukat független szervezetek felülvizsgálatának, hogy megelőzzék ezzel a teszteredmények manipulálásának gyanúját.
6. Tisztázzák a viszonyukat a magáncégekkel.
7. Ne hajtsák végre a következő mérést, helyette kezdeményezzenek fórumokat és munkacsoportokat, akik a tapasztalatok felhasználásával javíthatnak a mérésen.