Egyéb

Példaértékű módon kaptunk adatot az ELTE részéről

Nyáron közérdekű adatigényléssel fordultunk az ELTE felé, hogy a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat (KOLHÖK) tisztviselőinek közéletiösztöndíj-kifizetéseit hozza nyilvánosságra. Az egyetem példaértékű módon szolgáltatott számunkra adatot.

Az adatigénylésben a KOLHÖK tisztségviselőinek kifizetéseire voltunk kíváncsiak. Az ELTE a törvényi határidőn belül, külön kérés nélkül küldte meg az adatokat, egy letisztult, áttekinthető táblázatban. Köszönet jár ezért az ELTE számára, ugyanis manapság számos felsőoktatási intézmény hónapokig húzza a folyamatot, eszement költségigényeket támasztva, vagy peres útra kényszerítve az ügyet.

A Műszaki Egyetem például közel 300.000 forintot kért olyan adatokért, amelyet más, nagyobb intézmények sokszor napok alatt kiadnak. Mindezt úgy, hogy a BME összegyetemi HÖK-elnöke pár éve még ekkora fizetséget kapott a pozíciójáért havonta – adómentes ösztöndíjként, természetesen.

Az ELTE által szolgáltatott adatokból látszik, hogy a KOLHÖK elnöksége fejnehéz módon kap pénzt. Az elnökség legtöbb tagja havi 30.000 forint körüli összegeket kap, míg elnökként 72-80.000 forint ütheti a markát valakinek. Ez nem kirívó összeg az itthoni viszonyok között (sőt a fentebbi BME-s példa mellett eltörpül), az már más kérdés, hogy a kora huszonéves diákok kapnak túl sok pénzt ezért az erősen részidős munkáért, vagy a teljes állásban dolgozók kapnak keveset piaci körülmények között.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42