Egyéb

Közokirat-hamisítást követhetett el Semjén Zsolt a CEU-módosítóval?

Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint Semjén Zsolt akár közokirat-hamisítást is elkövethetett a lex CEU sürgősségének kérésekor. A miniszterelnök-helyettes ugyanis Teheránban tartózkodott a jogszabálytervezet sürgősségi indítványának benyújtásakor, miközben azt Budapesten szignózta.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász egy eddig fel nem merült, lehetséges problémára világított rá a lex CEU kapcsán. Semjén Zsolt a felsőoktatási törvény módosítását szerette volna, ha sürgősségi eljárásban tárgyalják. Ehhez 2017. április 3-án indítványt nyújtott be a Kormány nevében Kövér László házelnöknek, hogy a rendszerben levő módosító zárószavazását már másnap megejthessék. Az indítványt Budapesten írta alá – legalábbis papíron.

Semjén Zsolt valójában az országban sem tartózkodott aznap.

A miniszterelnök-helyettes épp Teheránban, Irán fővárosában tárgyalt iráni kormányzati szereplőkkel egy atomreaktor építésének tárgyában. Az IRNA (iráni állami hírügynökség)  és az MTI tájékoztatása szerint Semjén Zsolt egy hetet töltött az iszlám köztársaságban április 1-től kezdődően, tehát semmiképp nem tudta Budapesten szignózni a sürgősségi indítványt.

 

dátum

 

A folyamatban tehát valaki, valahol elkövethetett egy közokirat-hamisítást, ami a hatályos Büntető Törvénykönyv 342-343. §-i szerint bűncselekmény, és hivatalos személy elkövető esetében egy és öt év közötti szabadságvesztéssel jár. Ahogy Palkovics László is elmondta: a magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania.

Semjén Zsolt nem először kerülne bajba hamisítás miatt. A HVG által 2012-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint Semjén disszertációját és szakdolgozatát is plagizálta.

(A cikkben való segítségnyújtásért köszönet Lattmann Tamásnak.)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42