Állampolgári nevelés 4. rész

Huszonöt évvel a rendszerváltás után is élénk vita zajlik arról, hogy mit kellett volna jobban, vagy éppen másként csinálni ahhoz, hogy a mai Magyarország versenyképesebb, gazdagabb és demokratikusabb legyen. Sorozatunk célja, hogy egy, a demokrácia jövőbeni fejlődését segítő gyakorlatot, az állampolgári nevelés témakörét járjuk körbe.  A negyedik részben áttekintjük az állampolgári nevelés magyar modelljét, az elmúlt évek magyarországi statisztikáit, illetve, hogy a hazai szabályozásban és az oktatási anyagokban miként fogalmazódik meg az állampolgári nevelés intézménye.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A magyarországi kutatások kimutatták, hogy a demokráciához való viszonyt az elfordulás, az elégedetlenség, a demokratikus rendszerrel való alacsony identifikáció, valamint a demokratikus részvétel alacsony szintje határozza meg a felnövekvő generációk körében.

A magyar főiskolások és egyetemisták körében bár már 2011 óta növekszik azok száma, akik a demokráciát minden más rendszernél jobbnak gondolják, a 2015-ben mért 47 százalékos arány csak azt jelenti, hogy utolértük a 2008-as adatokat.

Igaz, a rendszerszkeptikusok aránya – akik szerint az egyik rendszer olyan, mint a másik – szintén növekedett kissé, 28-ról 32 százalékra, ugyanakkor azok száma, akik a diktatúrát a demokrácia egyik lehetséges alternatívájaként tartják számon, igen csak látványosat esett 2011 óta.

A Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet által végzett felmérés szerint a 15 és 29 év közöttiek mindössze tizede önkénteskedik rendszeresen és háromnegyedük legfeljebb öt alkalommal végzett önkéntes tevékenységet. Az önkénteskedést a fiatalok az esetek 27,6 százalékában azért utasítják el, mert nem találkoznak nekik tetsző lehetőséggel. 2011-ben a felmérésben résztvevők 13,9 százaléka volt 2011-ben aktív tagja civil szervezetnek, illetve további 13 százalék számolt be arról, hogy korábban már volt tag ilyen típusú szervezetben. A 18-29 év közötti korosztály 32.1 százaléka vett már részt civil szervezet által szervezett rendezvényen.

Mindazonáltal a nyugat-európai országokban is hasonló tendenciákkal néz szembe a társadalom. Németországban a 60-as és 70-es évek után ismét növekedni kezdett a politikai apátia, egyes elemezők szerint a politikai szocializációs folyamatok leépülnek, nehézen szólítja meg a jelenlegi intézményrendszer a fiatalokat, nem képes hatékonyan segíteni a politikai szocializációjukat, csökken az állampolgári részvétel és a civil aktivitás.

Németországban azonban egy már kiépült és több évtizedes hagyományokkal rendelkező rendszert érik a kihívások. Vajon a magyarországi társadalom és intézményrendszer fel van készülve ilyen típusú kihívásoknak a kezelésére?

A magyar oktatási rendszer számára nem ismeretlen az állampolgári nevelés, illetve az állampolgári ismeretek fogalma, több mint húsz éve folyamatosan része a Nemzeti Alaptantervnek. A 2012-ben elfogadott NAT is tartalmazza az „Állampolgárságra, demokráciára nevelés” című alfejezetet.

„A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Ezt a cselekvő állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és ennek keretében biztosítja a honvédelmi nevelést. A részvétel a közügyekben megkívánja a kreatív, önálló kritikai gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra fejlesztését. A felelősség, az önálló cselekvés, a megbízhatóság, a kölcsönös elfogadás elsajátítását hatékonyan támogatják a tanulók tevékeny részvételére építő tanítás- és tanulásszervezési eljárások.”

Az állampolgári nevelés tehát jelenleg mint fejlesztési terület jelenik meg, a szöveg alapján a magyar állam szabad kezet ad az iskoláknak és intézményeknek, hogy milyen formában kívánják biztosítani az „állampolgárságra, demokráciára nevelést”.

Ezzel az állami szabályozó hagyta, hogy az állampolgári nevelés gyakorlati megvalósításában napjainkra két markáns, jól elkülöníthető irányvonal szakadjon. Egyrészt ugyanis lehetőség van arra, hogy az állampolgári nevelés ne önálló tantárgyként jelenjen meg egy iskola életében, hanem az oktatás egészét hassa át a demokratikus szemléletmód, másrészt pedig megjelenhet önálló tantárgyként is. Mátrai Zsuzsa azonban az 1999-es tanulmányában megállapítja, hogy a pedagógusképzés során a hallgatókat erre nem készítik fel megfelelő tudásanyaggal és módszertani technikákkal.

Az oktatási ágazat stratégiai kutató-fejlesztő és szolgáltató intézményének, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) segédanyagainak a vizsgálatából kiderül, hogy a szervezet sem köteleződik el egyik irányba se, ajánlásaiból és segédanyagaiból nem derül ki, hogy az általuk kidolgozott feladatok a 11. és 12. évfolyamon önálló tantárgy keretén belül kell-e megoldani, vagy például a történelemoktatás részeként.

Mindazonáltal a TÁMOP projekt keretében kidolgozott ajánlás tanulói tevékenységre igen csak konkrét politikához köthető ajánlást tesz. Az OFI által ajánlott feladat ugyanis az, hogy diákok alakítsanak pártokat és válasszanak a felajánlott ideológiák közül: anarchizmus, konzervativizmus, liberalizmus, szocializmus és totalitarizmus. Az anyag ugyanakkor rövid ismertetőt is mellékel minden ideológiához.

A feladat külön kiemeli, hogy a cél iskolai pártok alapítása, a fiktív szervezeteknek az iskolai élet megreformálására kell törekedniük, ugyanakkor a tanárnak a kiértékelés során ajánlják, hogy ültesse át a játék elemeit a valóságba. A tanuló csoport kezdjen el olyan fogalmakkal foglalkozni, mint például párt, pártlista, ideológia, pártprogram, kampány, küszöbhatár, választójog, választási rendszer stb., valamint állítsanak fel párhuzamot az órán elhangzottak és az országgyűlési választások és a létező pártok között.

A feladat kiértékelése során külön gondot kell fordítani arra, hogy a feladatban résztvevők átbeszéljék, hogy hogyan zajlott a döntéshozatal, kik voltak a vezéregyéniségek, és hogy a kampány során mik voltak a meggyőző, vagy éppen a választókat elriasztó technikák.

Az OFI azonban egyéb olyan képregényeket és fiktív történeteket is kidolgozott, amikben gazdasági, pénzügyi ismeretekre is szert tehetnek a diákok, de ezen felül politikával, közélettel és állampolgársággal kapcsolatos feladatok is készültek, amik az önkéntesség, a választások és az Európai Unió témakörét dolgozzák fel.

Azonban nem csak az OFI anyagaiból és magából a NAT-ból olvasható ki, hogy ha kis mértékben is, de az állam foglalkozik az állampolgári nevelés kérdésével. Erre bizonyíték az Oktatási Hivatal (OH) által kiadott tájékoztató anyag a Társadalomismeret modultantárgyról, amelyben leírják, hogy ennek a tantárgynak kell a diákok számára az alapvető társadalomtudományi ismereteken túl politikai és szociális mintákat, készségeket is kell közvetítenie.

Ugyanakkor maga az OH is úgy fogalmaz, hogy modultantárgyként a Társadalomismeret „csekélyke” óraszámból gazdálkodhat és az érettségire való sikeres felkészüléshez elengedhetetlen, hogy az iskola bővítse a tantárgy oktatására fordított időt. Ezt két féle módon lehet megtenni, az anyagban megfogalmazott javaslat szerint:

1.      az adott iskola a saját szabadon fölhasználható órakereteiből kiegészíti a modultantárgyat
2.      a Társadalomismeret más tantárgyakkal, tárgyakkal integrálódik

Úgy tűnik tehát, hogy az OH is nyitva hagyja a kérdést, hogy az iskolák önálló tantárgyként vagy más órákba integrálva történjen a diákok állampolgári nevelése. Ugyanakkor elismeri, hogy a Társadalomismeret érettségi követelményrendszere teljesíthetetlen a kerettantervben megadott óraszám alapján, ezért önálló tantárgyként, legalább két éven keresztül heti két órában kell tanítani ahhoz, hogy a diákok megfelelően felkészülhessenek a vizsgára.

A tankönyvpiac és a tankönyvrendelési szabályok módosulása miatt a mindenkori Köznevelési Tankönyvjegyzéket érdemes megvizsgálni, hogy milyen széles is a társadalomismerettel foglalkozó tankönyvek piaca.

A 2016/2017-es tanévre tizennégy társadalomismerettel foglalkozó munkafüzet és tankönyv került a jegyzékbe, ugyanakkor ezek megoszlanak a szakiskolák és gimnáziumok, illetve a különböző évfolyamok között.

Tizennégy könyv forrásanyagának, tematikájának és a benne megfogalmazott tudásanyagának a feldolgozása meghaladja jelen dolgozat kereteit. Mostani célom, hogy az állam által megfogalmazott állampolgárképet próbáljam meg leírni, és bár a tizennégy tankönyv között jó néhányat az állam által fenntartott OFI adott ki, véleményem szerint jobban megérthető a Társadalomismeret érettségivizsga-követelményeiből az, hogy milyen típusú állampolgári nevelést is preferál az állam.

A Társadalomismeret érettségi középszintjén megkövetelik a diákoktól, hogy ismerje a társadalmi együttélés alapvető szabályait, eredetüket és rendeltetésüket, tisztában legyen a diák, emberi, és gyermeki jogokkal, az magyar és más uniós államok intézményrendszereivel, a demokrácia és alkotmányosság alapelveivel.

Számot kell adnia olyan fogalmakról, mint például a közösség, társadalom, nemzet, állam, etnikum, többség és kisebbség, és tudnia kell ismertetni a magyar társadalom rétegződésének főbb jellemzőit. A központi, állam által megfogalmazott középszintű érettségi követelményrendszere láthatóan a lexikális tudás számonkérésére koncentrál.

Emeltszinten azonban már komplexebb, nem csak a lexikális tudást követelik meg az érettségizőktől: a vizsgázónak különbséget kell tudnia tenni jogos és jogtalan között, képesnek kell lennie ismertetni konkrét példák segítségével az önkormányzatiság elvét. Be kell tudnia mutatnia civil szervezeteket, illetve működésüket tisztában kell lennie az önazonosság és a társadalmi hovatartozás problémáival. Képesnek kell lennie társadalmi problémák azonosítására, összetevőik felismerésére, ezek megvitatására, és a velük kapcsolatos önálló véleményalkotásra.

A magyar állam az állampolgári nevelés témakörében tett egyik leghatározottabb lépése az elmúlt években a kötelező közösségi tevékenység bevezetése. Az új szabályozás szerint 2016 után egy diák csak úgy érettségizhet, ha legalább 50 órányi közösségi tevékenységet végez. A lépés ugyanakkor megosztja a társadalmat, mivel a megkérdezettek 27,8 százaléka ellenzi az új szabályozást.

Az oktatási rendszerben tehát vannak elemek, amelyek arra engednek következtetni minket, hogy az állam foglalkozik az állampolgári nevelés kérdésével, csak éppen nem helyez rá különösebb hangsúlyt. Pedig lenne rá igény, melyet egyrészt bizonyít azon szervezetek létezése, amelyek Magyarországon állampolgári nevelési programokat indítanak, és másrészt a tény, hogy egyetlen szervezet sem tudott arra példát hozni, hogy a diákok, a tanárok, az iskola igazgatója, vagy akármilyen állami szereplő megakadályozta őket abban, hogy állampolgári ismereteket bővítését célzó órákat és kurzusokat tartsanak diákoknak és tanároknak.

Látható tehát, hogy Magyarországon az állampolgári nevelés intézményrendszere kezdetleges állapotban van. Az állam több kérdést is nyitva hagyott, nem lép fel határozottan, nem kíván aktívan részt venni az állampolgári nevelésben, miközben úgy tűnik, hogy az oktatás szereplői igénylik az ilyen típusú képzéseket. Erre az állam által nem kielégített igényre azonban elkezdett felépülni egy párhuzamos civil intézményrendszer.

Cikksorozatunk előző részei

Magyar állampolgári nevelési modell 1. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 2. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 3. rész

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.