Egyéb

12 ezres órabérért akar nekünk adatot kiadni az EMET

Aprópénzért dolgoznak a tanárok a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásán, de állítólag még ezt is elvették tőlük egy hiányos szerződési pont miatt. Az illetékes hatóság csak egy kisebb vagyonért hajlandó kiadni az erre vonatkozó adatokat.

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI
HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független
tényfeltáró újságírást
havi 1000 forinttal!

 

Igazat adott nekünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH): az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek ingyen kell kiadnia az adatokat tanárok pénz-visszafizetéséről.

“Az Útravaló Ösztöndíjprogram célja egyfelől a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítése, másrészt a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozása.”

Az Átlátszó Oktatásnak névtelenül nyilatkozó forrás szerint a pedagógusok szinte ingyen dolgoznak a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásáért az Útravaló-programban. Ráadásul a szerződés hiányos, ezért többen arra kényszerültek, hogy az egész éves Útravaló-pénzt visszafizessék. Emiatt több iskolában inkább nem is jelentkeznek a tanárok a programba.

Az ügyben még 2016 májusában nyújtottunk be közérdekű adatigénylést a program üzemeltetőjéhez, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz (EMET). Minden kért információt és dokumentumot megküldtek, kivéve a legfontosabbat.

Azt, hogy mennyi pénzt fizettettek vissza a tanárokkal, egy Oktatási Hivatal által vezetett adatbázisból tudják lekérni. Ez az összesen négy órányi munka azonban állításuk szerint olyannyira megnehezíti az alaptevékenységük elvégzését, hogy az adatokért

óránként 12 415 ft+áfával számolva, összesen 63 068 Ft megfizetésére kérték az Átlátszó Oktatást.

Egy korábbi NAIH-állásfoglalással jeleztük az EMET-nek, hogy ehhez nincs joguk. Az újabb követelés után azonban a NAIH-hoz fordultunk az ügyben, ami idén szeptemberben igazat adott portálunknak. Az állásfoglalást ide kattintva olvashatja.

Az EMET ennek ellenére továbbra sem hajlandó költségtérítés nélkül kiadni az Útravaló-program keretében visszafizetett tanári juttatások összegét, ezért az Átlátszó Oktatás a bírósághoz fordul.

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Katona Fruzsina

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42