Egyéb

Kikérjük, mivel zaklatja a KLIK a Teleki Blankát

Kedden derült ki, hogy a KLIK levélben kért be rengeteg adatot a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumtól arról, hogyan vehettek részt az iskola tanárai egy február 3-i miskolci tüntetésen. A levélről az Index számolt be, adatigényléssel kikértük a pontos szöveget és a levél kiküldéséről döntő KLIK-es tisztségviselő nevét.
banner2_mozgo_2

Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója hozta nyilvánosságra, hogy kedden délelőtt, egynapos határidővel kért be tőle rengeteg adatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azzal kapcsolatban, hogy hogyan vehettek részt az iskola tanárai a miskolci tüntetésen. Február 3-án Miskolcon szerveztek tüntetést azután, hogy a Hermann Ottó Gimnázium nyílt levelet írt a közoktatás helyzetéről. A tüntetésre való utazás miatt órák maradtak el a budapesti gimnáziumban, erről tájékoztatták a diákokat és a szülőket is.

A KLIK az óraelmaradásokról és pótlásokról szóló dokumentumokat, az aznapi órarendeket, az aznapi naplóbejegyzéseket és e-napló-bejegyzéseket, a félévi nevelőtestületi értekezletek jegyzőkönyveit, valamint a szülői értekezletek jegyzőkönyveit is bekérte a Teleki Blanka Gimnáziumtól. Pukli István, az iskola igazgatója szerint ennyi dokumentumot egy nap alatt nem lehet összeállítani, és szerinte a tüntetésen való részvétellel gyülekezési és véleménynyilvánításai jogával élt.

Mivel a KLIK által küldött levél aggályosnak tűnik, politikai véleményen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet, közérdekű adatigénylésben kértük ki

  • a levél szövegét,
  • a levél elküldésének jogszabályi alapját és
  • a levél kiküldéséről döntő KLIK-es tisztségviselő nevét.

Az Index azt írja, hogy a levelet a tankerület vezetője írta alá, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vizsgálat megindításáról szóló döntést is ő hozta meg, elképzelhető, hogy erről magasabb szinten született döntés. Ezért kérdeztünk rá, hogy ki hozta meg a döntést. A KLIK térképe szerint a Budapest XIV. kerületi tankerület vezetője Mogyorósi Attila. Vele a Zuglói Lapok készített interjút 2014 szeptemberében (pdf), akkor azt mondta, hogy „beváltotta a hozzá fűzött reményeket a tankerületi rendszer”, azonban hozzátette, hogy

„ezzel nem állítja azt, hogy az új rendszer minden eleme tökéletesen működik, hiszen egyfajta túlközpontosítás is jellemezte a területet. – Ezekre a problémákra viszont már megszülettek a megoldások”.

Mogyorósi a cikk szerint hangsúlyozta, hogy Zugló több iskolájában bevezették már a digitális naplót – „ez jelenti a jövőt Magyarország minden iskolájában”, tette hozzá. Az Index cikke szerint a február 3-i tüntetés napján született elektronikus naplóbejegyzéseket is bekérték.

A Teleki Blanka Gimnázium tanáraival és diákjait az Átlátszó Oktatás is megkérdezte arról, hogy szerintük mi a baj a közoktatással:

G. Szabó Dániel

Frissítés: A nol.hu lefényképezte az iskolának küldött levelet, amin látszik, hogy azt Mogyorósi Attila írta alá és a közérdekű bejelentésekről szóló törvényre hivatkozik. A levélből nem derül ki ugyanakkor, hogy ki hozta meg a döntést a vizsgálat megindításáról és a pontos törvényi felhatalmazás sem (csak a közérdekű bejelentésekről szóló törvény egészét hivatkozta Mogyorósi, konkrét szabályt nem), ezért az adatigénylésre továbbra is várjuk a KLIK válaszát.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2