Egyéb

A söralátét megette az Átlátszó Oktatás bevételeinek 39 százalékát

hirdetesek.jpg

,,Egyértelműen beszéltünk a kampányban arról, hogy az adórendszer megfojtja az ország gazdaságát. Adóforradalomról beszélnék, ha nem mondtam volna már tegnap. Söralátét nagyságú lesz az adóbevallás.” – Dr. Orbán Viktor

Az Átlátszó Oktatás jelenlegi egyetlen bevételi forrása a hirdetéselhelyezés. A Google AdSense szolgáltatását használjuk. Ennek lényege, hogy a Google az alapján rak ki hirdetéseket, hogy a felhasználó mikre keres az interneten, illetve milyen kontent van az Átlátszó Oktatáson. Aztán a kattintások alapján fizetnek nekünk. Tavaly jól ment a bolt és sikerült 43 ezer 461 forintot összeszednünk.

Mivel az Átlátszó Oktatás nem rendelkezik jogi személyiséggel (egyesületi bejegyzésünket a bíróság féléves szarakodásának és a túlbonyolított bürokráciának a kombinációja akadályozta meg), viszont fontosnak tartjuk, hogy amennyire lehet, betartsuk a jogszabályokat és befizessük az adóinkat, ezt a bevételt egyik szerkesztőnk bankszámláján keresztül kapjuk meg, és ő fizeti meg utána az adókat és járulékokat. Most töltötte ki az adóbevallását, és elég nagy csalódás ért minket.

A 43 ezer 461 forintos bevételünkből 6 ezer 259 forint személyi jövedelemadót kell befizetnünk, ami még nem lenne olyan vészes (14.4%), viszont ehhez hozzájön még 10 ezer 561 forint egészségügyi hozzájárulás (24.2%), és máris oda a sok verítékkel (kattintással) megkeresett pénzünk 39%-a. Aki szerint ez túl sok vagy elszámoltuk, az megnézheti a NAV honlapján, hogy bizony 16% az SZJA és 27% az egészségügyi hozzájárulás mértéke, a bevételeink 10%-át pedig költségként le lehet írni, így jönnek ki ezek a némileg a kulcsok alatti százalékok.

Gondolom mindenki emlékszik még a klasszikus Jakab Andor posztra, amelyben az egykori blogger  megírta, hogy miért nem ad munkát senkinek vállalkozóként. Annak a cikknek a konkluziójában azt mondta ki Jakab, hogy akkor ad majd embereknek munkát, ha az állam nem üldözi a vállalkozókat és a legális bevételeknek ,,csak” 30%-át veszi el.

 

Tőlünk csak az adóbevallásunk miatt most elvettek 39%-ot, de ehhez még hozzájön, hogy mivel mindig kérünk számlát, a kiadásaink 27%-át is befizetjük az államhoz. Tehát, ha a tisztességes adózás után marad 26 ezer 641 forintunk, amit mondjuk elköltünk sörre, kajára vagy éppen egy reklámkampányra, akkor még 7 ezer 193 forint kerül az államhoz ÁFA formájában, az Átlátszó Oktatás pedig 19 ezer 448 forint értékben, a tisztességesen, a piacon megkeresett bevételének 45 százalékáért tud bármint vásárolni. Természetesen tudjuk, hogy ha egy hosszadalmas procedúra után beregisztrálnánk magunkat, mint cég, egyesület vagy egyéni vállalkozó, akkor legalább ezt a 27%-nyi adót visszaigényelhetnénk az államtól.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42