![Facan Ovi](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2021/11/facan-ovi-300x180.png)
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Január 12-én újabb forduló következik a szegedi egyetemi hallgatói önkormányzat elnöki pályázataiért folytatott perünkben. A decemberi tárgyaláson az elnök megválasztásával kapcsolatos részletek tisztázása végett indítványoztuk, hogy csatolja be az egyetem az EHÖK Választmány kérdéses üléseinek jegyzőkönyvét. Megkaptuk és rácsodálkoztunk.
A perben jelen állás szerint azt kell tisztáznunk, hogy tulajdonképpen mit nevezünk pályázatnak. Az egyetem és a hallgatói önkormányzat érvelése szerint az érvényes szabályok alapján erre “formai előírás” nincs, az EHÖK Iroda csak a hallgatói jogviszony meglétét vizsgálja. Ennek ellenére a HÖK hivatalos lapjában, a “SZTE-reo”-ban és az EHÖK oldalán található hirdetmények pályázati feltételként fényképes önéletrajzot, motivációs levelet és vezetői koncepciót írtak elő. Utóbbira, a 2014-es felhívás kivételével, minden évben 5-20 oldalas terjedelmi korlátot jelöltek meg.
Az egyetem által becsatolt elnökválasztási jegyzőkönyvek továbbá rögzítik a pályázatok beérkeztét, ami szintén ellentmond a perbeli érvelésnek. A közel nyolc hónapnyi pereskedés során bírói “segítséggel” kikért jegyzőkönyvek alapján hátborzongató rendszer bontakozott ki előttünk. A nyilvánosság kizárásával lefolytatott elnökválasztó szeánszok koreográfiája általában a következő:
Azért általában, mert 2012-ben az elnöki program ismertetése elmaradt, így a kérdésfeltevés is okafogyottá vált. Viszont ezen a ponton értettük meg, miért kell az utóbbi években szabályos földharcot vívnunk az EHÖK Iroda aktuális sajtósával. A szószaporítás helyett mutatom a szavazások eredményei:
Tehát Észak-Korea Magyarország harmadik legjobb egyetemén, a 25 ezer hallgató képviseletére jogosult EHÖK elnöki posztjára, – eddigi ismereteink szerint – titokban majdnem minden évben közfelkiáltással megválasztják egyedüli indulóként ugyanazt a személyt. A hallgatók által megválasztott HÖK képviselők. A pályázatok tartalmán túl már csak az izgat, vajon ki lehetett az a két renegát.
(Szalai Balázs)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!