Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Trafiknyertes cégtől is kértek árajánlatot abban a meghívásos közbeszerzésben, amit a Halász János kulturális államtitkárhoz kötődő cég nyert meg, tudta meg az Átlátszó Oktatás. Az ezer sebből vérző közbeszerzés miatt a Klebersberg-központ belső vizsgálatot is indított.
A Népszabadság kérdései nyomán belső vizsgálat indult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál egy olyan hajdúböszörményi meghívásos(!) közbeszerzéssel kapcsolatban, ahol egy Halász János kulturális államtitkárhoz gyanús ügyleteken keresztül kötődő cég nyert. A tét a Molnár István Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon két új lakásotthonának kivitelezése volt. Azonban azon túl, ami a Népszabadságban megjelent, vannak még további érdekes információk. Ugyanis a közbeszerzésen három cég indulhatott és mindhárom gyanús, ráadásul egymáshoz is kötődnek.
A Népszabadság eredeti cikkéből kiderült
Megtudtuk még
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSNégymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!