Egyéb

Frissítve! SZTE TTIK HÖK elnök: Borzalmas rasszista szóvicc karácsonyra

Borzalmas, viszont nagyon rasszista szóviccet posztolt karácsonykor a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Hét másik HÖK-ös vezető pedig lájkolta. Update: Juhász Tamás nem érzi gáznak a posztot, a kari vezetés viszont bocsánatkérésre szólítja fel.

A fentebb látható fotó az Egyesült Államokban működő Ku Klux Klan (KKK) nevű​ szervezet tagjait ábrázolja. A KKK a fehérek felsőbbrendűségét hirdető, anti-katolikus és antiszemita szervezet, amelynek működéséhez számos brutális gyilkosság is kötődik. Juhász Tamás, az SZTE TTIK HÖK elnöke Karácsony napján a következő szöveggel posztolta a képet: 

Sajnos, idén sem lesz már fehér karácsonyunk 

Az eredeti publikus poszt ​itt látható. Amennyiben Juhász Tamás törölné a posztot, készítettünk belőle print screent is. 

A posztot lájkolók névsora szintén érdekes:

A 27 lájkoló között az SZTE HÖK berkeiben jártas szakértőnk a következő HÖK-ös vezetőket azonosította:

 

UPDATE 

Juhász Tamás válasza delmagyar.hu kérdéseire:

A posztot viccnek szántam, és ezért nem is ért negatív kritika az ismerősöktől. A posztból süt az irónia, ha valakinek van oka rajta megsértődni, az talán a Ku Klux Klan, mert az ő korlátoltságukon nyugszik – válaszolta e-mailen történt megkeresésünkre az elnök. Arra a kérdésre, hogy vezető pozícióban lévő fiatalként szerinte befolyásolhatja-e más hallgatók gondolkodásmódját, azt válaszolta, „nem gondolom, hogy nagyobb befolyással lennék társaim gondolkodására, mint a filmek amiket néznek, a zene amit hallgatnak, vagy a könyvek amiket olvasnak.Nem kívánok nagy fontosságot tulajdonítani ennek az ügynek. A cikket jegyző bértollnok nem ismer. Akik íratták vele, azok pedig pontosan tudják, hogy mennyire távol áll tőlem az a gondolkodásmód, amit igyekeznek rám aggatni. Mindazonáltal, köszönöm a Buci Maci magazin szintű kitüntető figyelmüket.

A Természettudományi és Informatika Kar Vezetősége  alábbi közleményben reagált:

Szomorúan értesültünk róla, hogy Karunk HÖK elnöke a híradások szerint rasszista tartalmú bejegyzést tett fel a személyes oldalára, mellyel több HÖK tag is egyetértett. A Kar vezetése elítéli a diszkriminatív tartalmú bejegyzést és reméli, hogy az érintettek – akik egyben felelős közszereplők is – mielőbb eltávolítják a sokak jogos felháborodását kiváltó posztot és elnézést kérnek tettükért.

A reakció megjelenését követően a kérdéses poszt nyilvánosan már nem érhető el Juhász Tamás facebook oldalán. 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42