Egyéb

Információszabadság per az ELTE ellen, tárgyalás

Csütörtökön volt az ELTE elleni információszabadság per első igazi tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Visszaélésszerű adatigénylők vagyunk?

A kimondottan jó HÖK-ös és kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli az ELTE-t, havonta másfél millió forintért. Az iroda egyébként az MTVA-t is képviselik az atlatszo.hu pereiben (az atlatszo.hu-hoz egyébként az Átlátszó Oktatásnak a néven kívül semmi köze nincs), nagyjából a közérdekű adatok eltitkolására szakosodott. A csütörtöki tárgyaláson sajnos nem tudtam ott lenni, de a beszámolók szerint azzal vádoltak engem, hogy rosszindulatúan és visszaélésszerűen kértem ki a HÖK-től az adatokat.

Ez két okból fura: egyrészt jogi jelentősége nincs, hogy valaki jó szándékból, vagy csak azért kér ki közadatot, hogy a falát tapétázza ki vele. A viszaélésszerű adatigénylés nem került be a törvénybe. Másrészt jó lenne megtudni, hogy kihez került a havonta 771 782 forint HÖK-ös jutalom az elmúlt években, hiszen közpénzről van szó.

A következő tárgyalás jó sokára, október 3-án 12:00-kor lesz, nem tudni, hogy ítélet várható-e. Az előzményekről itt olvashattok.

Tette a dolgát a NAIH

A tárgyaláson a bíró bekérte tőlünk az ELTE ÁJK HÖK Alapszabályát, mert ennek egyik pontjára hivatkoztunk a keresetünkben (az Alapszabály szerint minden évben léteznie kell zárszámadásnak, az egyetem viszont tagadta ezt).

Ott volt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság képviselője is a tárgyaláson, és nagyszerű érveket hoztak fel amellett, hogy az adatokat ki kell adni, hiszen a HÖK közfeladatot lát el. A NAIH egyébként a mi oldalunkon, beavatkozókét vesz részt a perben.

Részletes beszámolót is írok majd, amint megkaptam a tárgyalás jegyzőkönyvét!

Kövessetek minket a Facebookon!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2