Miközben ma az Átlátszó Oktatás blog nyomán az Index is megírta, hogy tavaly 78 miliót költött a HÖOK, ebből 50 milliót állami forrásból, ma azt írta nekünk Körösparti Péter elnökhelyettes, hogy a HÖOK-nak nem jogi kötelessége eleget tennie a közérdekű adatigényléseknek:
Tisztelt G. Szabó Dániel!
Válaszlevelével kapcsolatban az alábbiakról kívánom tájékoztatni:
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem költségvetési intézmény, hanem egy, a felsőoktatási törvény által nevesített, egyéb egyesület kategóriájába tartozó szervezet, melynek nyilvántartó szerve az Oktatási Hivatal. Ebből kifolyólag a HÖOK-nak a részére folyósított állami támogatás (közpénz) bemutatásán kívül semmilyen közérdekű adatigénylésnek nem kell eleget tennie.
Amennyiben ön másként gondolja, természetesen jogában áll bírósághoz fordulni. Álláspontom szerit a HÖOK az ön rendelkezésére bocsátott adatokkal eleget tett adatszolgáltatási kötelezettségének.
Megjegyzem, az ön által hivatkozott jogszabály szerint jogunkban állt volna még 15 nap haladékot kérni, tehát a kéréstől számítva a 30. napon kiadni a kért adatokat. Úgy gondolom, jóhiszeműségünket bizonyítja, hogy nem éltünk ezzel a lehetőséggel.
Természetesen a korábbi levelemben jelzett személyes találkozó elől továbbra sem zárkózom el, kérésére nagyon szívesen vendégül látom a HÖOK irodájában, ahol bármely számlát megtekintheti.
Üdvözlettel:
Körösparti Péter
HÖOK elnökhelyettes
Ez lehet, hogy jogilag így van, de kicsit furcsának tartjuk, hogy nem lehet pontosan tudni mire költi az állami milliókat a névleg minden magyar egyetemi és főiskolai hallgatót képviselő szervezet.
Remélhetőleg hamarosan létrejön egy személyes találkozó, ahol már a HÖOK szerződéseibe és számláiba is belenézhetünk.
Ha ti is szeretnétek többet tudni, adjatok be közérdekű adatigénylést az Átlátszó KiMitTud segítségével a HÖOK-hoz.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Még 2019-ben kezdett el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hazai kreditrendszerrel foglalkozni. A munkát egy kérdőívvel indították, amiben...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!