Rengeteg a kórházak adóssága, évi 3 milliárd megy új állami színházra
Heti lapszemlénk.
Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk, tehát háromszor annyi idejük van az állami szerveknek a közérdekű adatok kiadására, ha valaki azokat kérvényezi. Ha pedig a hivatalos szervek szerint „valószínűsíthető”, hogy a „határidőben való teljesítés” a közfeladatot ellátó szervet gátolja a közfeladatai ellátásában, akkor még plusz 45 napra meghosszabbítják a határidőt, így akár már 90 napot kell várni a kikért hivatalos adatokra, erről jelent meg rendelet szerda este a Magyar Közlönyben.
Hat és fél év, olykor a színfalak mögött, máskor a nyilvánosságban zajló médiaháború után hétfőn pont került a Fidesz vs. Index csata végére: november 23-án a Vaszily Miklós-vezette Indamedia-csoport bejelentette, hogy megvásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését.
Alkalmatlan anyagok használata, elavult felfüggesztési rendszer, visszatérő rozsdásodás, tucatnál is több sorozatos meghibásodás, ügyetlenül megvalósított, ideiglenesnek szánt megoldások, orosz szabványok, gondatlan kivitelezés – olvasható a lap birtokába került jelentésben.
Bő két és fél hónappal ezelőtt, szeptember első napjaiban tudatta a Mészáros-házaspár, hogy közös megegyezés alapján kezdeményezik házasságuk felbontását. A szétválás azonban már korábban elkezdődhetett, hiszen Kelemen Beatrix már júliusban kiszállt jó néhány, volt férjével közös cégükből, két nappal a bejelentés előtt pedig Felcsút helyett egy XII. kerületi lakcíme került be a céges papírokba. Novemberben leadta volt férje nevét is, és lakcímeként az V. kerületi Vörösmarty téren lévő lakás szerepel.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén hallgatta meg Polt Péter legfőbb ügyész, Darák Péter, a Kúria elnöke, valamint Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2019-es évről szóló számadását. A legfőbb ügyész többek között kiemelte azt is, hogy a hivatali korrupció nyomozása teljes egészében ügyészségi hatáskörbe került, nőtt az ilyen eljárások száma, ám ezekben az ügyekben a váderedményesség elmarad az átlagtól. Ennek oka lehet az ilyen ügyek bizonyításának nehézsége, ezekben ugyanis sokszor csak a beismerés vagy a titkosszolgálati eszközökkel beszerezhető bizonyítékok lehetnek eredményesek.
Címlapkép: Pixabay
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!