Mutyimondó

Cseh magánrepülőgép, kormányzati internetfigyelő, holtakra épült város | Heti Mutyimondó

Elindult az Átló adatújságírás projektünk, ahol látványos vizualizációkkal illusztrált, hosszabb formátumú anyagok fognak megjelenni. Az első ilyen összeállításban bemutatjuk, hogy hogyan temetkezett a főváros a középkortól napjainkig. A múlt héten ezen kívül utánanéztünk, mivel repült Orbán meccset nézni Görögországba, és kiderítettük, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda egy magáncéggel magyar hírportálokon megjelent cikkeket, és közösségi médián közzétett bejegyzéseket figyeltet meg.

A holtakra épített város – a miniszterelnöki rezidencia, a Kongresszusi Központ és a Széchenyi tér helyén is temetők voltak egykor Budapesten

A holtakra épített város – Budapest temetői a középkortól napjainkig címmel készítettünk egy térképes, interaktív anyagot a főváros temetkezéseinek múltjáról. Hasonló tematikájú könyvek, cikkek, sőt, térképek is készültek már korábban, részben ezeket felhasználva, ezekre is építve készítettük el a saját verziónkat. Azt gondoljuk, hogy önmagában is érdekes megnézni, hogy a főváros története során hol temetkeztek elődeink, miért ott, kik temetkeztek ott, mi okból szüntették meg ezeket a sírkerteket, mi lett a későbbi sorsuk, és mi áll jelenleg a helyükön.

Titkolják, hogy legutóbb mivel ment Orbán meccset nézni, de nekünk van egy tippünk

Múlt csütörtökön, október 25-én este a Vidi 2:0-ra nyert Görögországban a PAOK ellen. Orbán Viktor miniszterelnök a meccset a helyszínen tekintette meg Garancsi István és Adnan Polat üzletemberek társaságában. Mivel aznap csak egyetlen magánrepülőgép ment Budapestről Thesszalonikibe, majd repült másnap reggel vissza Budapestre, elképzelhetőnek tartjuk, hogy azzal volt szurkolni Orbán Viktor. Sajnos a miniszterelnök sajtófőnöke ezúttal sem árulta el nekünk, hogy mivel utazott a főnöke Görögországba.

Az elmúlt héten ezen kívül többek között:

További cikkeink:

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2018. november 9-én (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mailcímedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.



 

Megosztás